Fotó: A szerző felvétele
2010. április 26., 09:012010. április 26., 09:01
Mivel a Varadinumot hagyományosan Várad két legnagyobb történelmi egyháza, a református és a római katolikus évente felváltva nyitja és zárja, idén református liturgia szerint zajlott a megnyitó, május másodikán pedig a római katolikus székesegyházban kerül sor a zárómisére és a körmenetre.
Tegnap délelőtt Csűry István református és Böcskei László római katolikus püspök mellett az evangélikus gyülekezet lelkipásztora, Mátyás Attila is megjelent, illetve számos közéleti személyiség, politikus és művész is eljött az eseményre.
Bölcskei az Ószövetség evangélistájának is nevezett Ézsaiás próféta könyvének néhány versére építette igehirdetését, és azt hangsúlyozta: aki Istent keresi, az meg is találja, hiszen erre ígéretet tett az Úr. Bölcskei azt mondta, a Varadinum maga is segíthet abban, hogy a világ felborult értékrendje helyrebillenjen, hiszen ami a Szentírásban áll, ma is fokozottan érvényes: „Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és gyűjtött kincseiteket azért, ami meg nem elégíthet?”
Jézus segítségével közösen kereshetjük az utat, és megtalálhatjuk elveszettnek hitt értékeinket – zárta szavait Bölcskei Gusztáv. Az istentisztelet után Fábián Tibor, a Harangszó református lap főszerkesztője mutatta be Csűry István királyhágómelléki püspök Célra igazító jegyzetek című kötetét.
Ma reggel 8 órától Apáról fiúra – hagyományőrző mesterek találkozóját tartják a Kanonok soron, 11-től A fekete és fehér Nagyvárad címmel nyílik fotókiállítás, fotóvetítés Kovács Attila felvidéki egyetemi hallgató képeiből az Euro Fotó Art Galériában, 16 órától Agárdi Lajos és Szatmári Lajos hajdúszoboszlói képzőművészek kiállítása a Várgalériában, 16:30-tól Várad várkapitány fejedelmei címmel - Lakatos Attila régész tart előadást az Ady Endre Gimnáziumban, 18 órakor Ferency Béla nagyváradi festőművész tárlata nyílik meg a KREK-székházban, 19 órakor a Bihari Református Egyházmegye Kálvin Kórusa ad hangversenyt a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. |
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.