Fotó: Videófelvétel
Újabb halasztást jelentett be az önkormányzat a kolozsvári metróvonal kapcsán, a gigaberuházás tervezésére és kivitelezésére pályázóknak újabb két hónap áll rendelkezésükre, hogy összeállítsák ajánlatukat: az új határidő augusztus 22.
2022. június 28., 20:052022. június 28., 20:05
2022. június 28., 20:562022. június 28., 20:56
Ez már a második halasztás: a kolozsvári városháza március 16-án írta ki a tendert a metróvonal tervezésére és kivitelezésére, a határidő eredetileg május 9. volt. Ezt előbb július 8-ára napolták el, majd augusztus 22-ére halasztották az illetékesek.
„Több pályázónak a kérésére hosszabbítottuk meg 45 nappal a pályázatok benyújtásának határidejét. Épp amiatt, hogy biztosítsuk az átláthatóságot” – mondta akkor Boc, aki szerint sokan arra panaszkodtak, hogy túl rövid az idő. Ugyanakkor azt nyomatékosította, hogy ennél tovább nem lehet napolni a határidőt, mert nem felelnének meg az Unió által megszabott ütemtervnek.
Közvitára bocsátotta a kolozsvári önkormányzat a metróterv véglegesnek szánt projektjét. A tervezők ez alkalomból számos részletet ismertettek.
Az újabb, ezúttal a környezetvédelmi hatástanulmány kapcsán csütörtökön szervezett közvitán elhangzott: a metró első szakasza 2030-ra 5 százalékkal csökkentené a gépkocsiforgalmat a kincses városban, míg 2060-ra 10 százalékos lenne a csökkenés – ez 120 ezer gépkocsival kevesebbet jelent. Dan Tarcea alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a metróvonal és a helyi érdekeltségű vasút (HÉV) nélkül nem csökkenthető a légszennyezés a városban, a földalattinak olyan hatása lesz, mintha 500 ezer fát ültetnének a városba.
Az Actual de Cluj beszámolója szerint a projektben fennakadást okozhat, hogy a kormány még nem hagyta jóvá a kisajátításokra vonatkozó határozatot. Ehhez ugyanis törvénymódosításra van szükség, a jelenleg érvényes jogszabályok szerint ugyanis Romániában csak a bukaresti metró üzemeltetője, a Metrorex rendelhet el kisajátítást metróépítés miatt.
Kiírták a közbeszerzést a hatóságok a kolozsvári metró tervezésére, megépítésére – közölte szerdán az Economica.net gazdasági portál.
Eszerint a beruházás tervezett értéke áfa nélkül 6,66 milliárd lej, a metróvonalat nyolc év alatt kell megépíteni. A kiírás a metróvonal tervezésére és megépítésére, a villanyhálózatra történő rákapcsolására, és a forgalom automatizálására vonatkozik. A közbeszerzést Kolozsvár és Szászfenes polgármesteri hivatala közösen hirdette meg.
A tavaly novemberben elfogadott megvalósíthatósági tanulmány szerint a metróvonal 21 kilométer hosszú lesz, és a főteret is érintve, kelet–nyugat irányban szeli át a várost és az agglomerációt. A projektet a nagy infrastrukturális beruházások program, a szállítási operatív program és az országos helyreállítási terv révén EU-s forrásokból, a szállításügyi tárcától származó kormányzati forrásokból, illetve Szászfenes és Kolozsvár önkormányzatának a saját forrásaiból finanszírozzák. Egyelőre az első 9 megálló megépítésére biztosított az anyagi fedezet, 300 millió euró az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében.
A kolozsvári metróépítés folyamatos támogatását ígérte a kincses városban tett pénteki látogatásán Nicolae Ciucă. A miniszterelnök ugyanakkor mintegy 18 ezer elektromos töltőállomás építési tervéről is beszámolt.
Áthidaló megoldásként két szerződéses orvossal tudják biztosítani az ügyeletet a nagykárolyi városi kórház szülész-nőgyógyászati és gyermekgyógyászati osztályán, de márciustól várhatóan két főállású szakember is munkába áll.
Hat és fél évvel az impozáns épületet elpusztító tűzvész után elkezdődhetnek a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota belső tereinek felújítási munk&
A Nemzeti Liberális Pár (PNL) Szilágy megyei szervezete fogja megnevezni az RMDSZ javaslatára négy évvel ezelőtt kinevezett Dari Tamás prefektus utódját – közölte péntek zilahi sajtótájékoztatóján Lucian Bode liberális képviselő.
A Szatmár megyei Börvely és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ura község közötti csatlakozás kialakításáról döntöttek csütörtökön a román–magyar határon tartott fórumon a két ország közigazgatási szerveinek képviselői.
A mezőgazdasági minisztérium által nyilvánosságra hozott adatok alapján arra lehet következtetni, hogy az Országos Növényvédelmi Hatóság a Romániában forgalomba kerülő mezőgazdasági termények töredékében ellenőrzi a növényvédő szermaradványokat.
Heteken belül mintegy 20 útszakasz felújítási előkészületei kezdődhetnek el a magyar–román határ térségében – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányádon.
Panaszt nyújt be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat az ellen a kolozsvári mentős ellen, aki román nyelvű kommunikációra szólította fel egy ellátásra szoruló agyvérzésgyanús beteg magyarul beszélő családtagjait.
A Bihar és Fehér megye határán található Vârtop üdülőfaluban található sípályán áthaladó határ okozta visszás helyzetek megoldása, a törvénytelen építkezések közötti rendteremtés szándékával ültek össze a két megye és a helyi hatóságok képviselői a héten.<
A fehéregyházi Petőfi Sándor-emlékhely felújítási és bővítési munkálatainak megkezdését január 6-án hivatalosan engedélyezték – közölte a Maros Megyei Múzeum.
Immár mind a négy „óriásvakond” a hegy mélyében vájja az alagutat a Brassó megyei Alsórákos térségében az egyik legnagyobb erdélyi közlekedési beruházás, a Brassó–Segesvár vasútszakasz felújítása-megépítése során.
szóljon hozzá!