Fotó: Rostás Szabolcs
Az RMDSZ a magyar választók „józan eszére” bízza, hogy kire szavaznak a romániai államfőválasztás második fordulójában, Kelemen Hunor elnök ugyanakkor a Krónikának elárulta: a hivatalban lévő elnök nevére üti majd a pecsétet.
2019. november 13., 15:522019. november 13., 15:52
2019. november 22., 10:582019. november 22., 10:58
Elvégezte az államelnök-választás első fordulója eredményének elemzését az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT), és az alakulat vezetőségének a megmérettetés napján kinyilvánított értékeléséhez hasonlóan jónak nyilvánította azt. A vezető grémium – amely a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülése között az RMDSZ döntéshozó testülete – szerdai kolozsvári ülése utáni sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök, államfőjelölt elmondta, 220 településen nyertek, az országosan szerzett 3,9 százalékos szavazatarány pedig az adott társadalmi kontextusban jó eredménynek számít.
Kelemen közölte, kielemezték a megmérettetés második fordulójának lehetséges forgatókönyveit, és mivel három nappal az első kör után Klaus Johannis és Viorica Dăncilă közül egyik államfőjelölt sem kérte az RMDSZ, a magyar közösség támogatását, egyik mellett sem teszik le a voksukat.
„Ilyen körülmények között senkit nem támogathatunk, egyik jelölt mellett sem kampányolhatunk. Arra kérjük a magyar választópolgárokat, hogy józan eszük szerint szavazzanak. Bízunk a saját választóink bölcsességében, arra kérjük őket, hogy menjenek el szavazni, mert fontos, hogy alakítsuk a dolgok menetét” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Klaus Johannis számít a romániai magyarok szavazatára, még akkor is, ha erre nem mozgósít az RMDSZ. Mindezt maga a második mandátumára pályázó államfő jelentette ki szerdán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) székházában tartott sajtóértekezletén.
Lapunk nehéz helyzetbe hozta Kelemen Hunort, amikor feltette a kérdést: ismerve Klaus Johannis első mandátumának eredményeit és hiányosságait, továbbá Viorica Dăncilă volt miniszterelnök eddigi tevékenységét, a talpon maradt két jelölt közül mégis kit tart alkalmasabbnak, kit „ajánl” a magyar választópolgárok figyelmébe, illetve ő kire szavaz. „Nehéz helyzetbe hozott, szinte megválaszolhatatlan a kérdés. Próbálok én is okosan dönteni, és az összes elégedetlenségem, mérgem ellenére az Európai Néppárthoz (EPP) tartozó jelöltre ütöm a pecsétet november 24-én” – válaszolta a Krónikának Kelemen Hunor, kimondatlanul is a jobbközép Johannisra utalva.
Viorica Dăncilă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, volt miniszterelnök lesz a hivatalban lévő Klaus Johannis jobboldali államfő ellenfele az államfőválasztás második fordulójában a hivatalos, közel végleges részeredmények szerint.
Lapunk megkérdezte az RMDSZ vezetőjét, mi a véleménye az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) által megfogalmazott bírálatról, miszerint az általa államfőjelöltként elért 3,9 százalékos eredmény nem tükrözi az erdélyi magyarság hat százalékos számarányát.
– fogalmazott reagálásában Kelemen.
Fotó: Rostás Szabolcs
Megtévesztőnek és károsnak ítél az EMNP minden olyan próbálkozást, mely magyar sikerként igyekszik bemutatni az RMDSZ jelöltje által az államfőválasztáson elért eredményt. A néppárt egyeztetést sürget a Kelemen Hunor vezette szövetséggel.
Az RMDSZ elnöke hozzátette, az idei államfőválasztáson elért eredménye (357 ezer szavazat – szerk. megj.) ugyanannyi, mint ha összeadjuk az öt évvel ezelőtti megmérettetésen gyűjtött voksait az EMNP színeiben indult Szilágyi Zsolt szavazataival. (A pontos adat ehhez képest a következő: Kelemen Hunor 329 ezer, míg Szilágyi Zsolt 53 ezer szavazatot kapott 2014-ben).
Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) értékelése szerint a Kelemen Hunor államelnökjelölt által elért eredmény a magyar pártok és politikai szervezetek összefogásának a hiányát tükrözik.
„Jónak tekintjük a mostani eredményt, hiszen több voksot kaptam, mint 2014-ben. Ugyanakkor ne feledjük, hogy államfőválasztásról van szó, amelyet külön rendeztek a parlamenti megmérettetéstől. Teljesen téves konklúzióra vezetne eltekinteni ezektől a körülményektől” – vélekedett a szövetségi elnök. Kelemen hozzátette ugyanakkor, hogy akárcsak 2014-ben és 2016-ban, 2020-ban sem az RMDSZ-en fog múlni az EMNP-vel és az MPP-vel való együttműködés, most azonban nem kíván velük foglalkozni, mert szerinte „van elég bajuk amúgy is”, előbb oldják meg a belső gondjaikat.
Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.
Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.
Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.
A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.
Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.
Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.
Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.
Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.
3 hozzászólás