Fotó: fb/csiki rmdsz
ÖSSZEFOGLALÓ – Cáfolja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádjait Király András oktatásügyi államtitkár, aki szerint nem igaz, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium 2014-ben törvénytelenül jött volna létre.
2016. november 06., 19:322016. november 06., 19:32
Az ügyészség pénteken közölte, hogy hatvan napra hatósági felügyelet alá vonta Tamási Zsoltot, a vásárhelyi tanintézet igazgatóját, ugyanakkor 30 napos házi őrizetet rendelt el Ştefan Someşan Maros megyei főtanfelügyelő ellen.
A DNA közleménye szerint 2014. július 29-ei ülésén a marosvásárhelyi tanács másfél millió lej kiutalását szavazta meg annak a visszaszolgáltatott épületnek a felújítására, amelyben az Unirea Főgimnázium működik azzal a feltétellel, hogy ugyanitt létrehozzák a római katolikus teológiai profilú középiskolát. A határozatot a Maros megyei tanfelügyelőséggel is ismertették, és az ügyészek szerint Ştefan Someşan főtanfelügyelő akkor azt állította, hogy az oktatási tárca jóváhagyta az új iskola létrehozását. Ennek nyomán a tanfelügyelőség igazgatótanácsa egyhangúlag megadta a Római Katolikus Teológiai Gimnázium alapítására vonatkozó engedélyt.
A DNA viszont úgy értékeli, hogy két évvel ezelőtt Someşan anélkül rendelte el a katolikus gimnázium létrehozását és Tamási Zsolt igazgatói kinevezését, hogy előzetesen megszerezte volna ehhez az oktatási tárca jóváhagyását. Rá egy évre, tavaly pedig hatáskörét túllépve sorolta az Unirea Főgimnázium magyar tannyelvű osztályait az új oktatási intézménybe, és bocsátotta ki az intézmény számára az ideiglenes működési engedélyt – derül ki továbbá a vádhatóság közleményéből. A DNA álláspontja szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Teológiai Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
A közlemény arról is említést tesz, hogy a Maros megyei prefektúra a közigazgatási bíróságon támadta meg a római katolikus tanintézet létrehozásáról szóló önkormányzati határozatot, és a marosvásárhelyi táblabíróság 2016 februárjában jogerősen érvénytelenítette azt.
Király: törvényes az iskola létrehozása
Marius Paşcan, a magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült szenátor – korábbi prefektus – feljelentése nyomán az oktatásügyi tárca is vizsgálta a középiskola létrehozásának körülményeit. A minisztérium ellenőrző testülete, amely augusztus végén, szeptember elején járt Marosvásárhelyen, nem találta törvényellenesnek az alapítódokumentumokat. Király András oktatásügyi államtitkár a Krónikának azt mondta, bár nem kizárt, hogy becsúsztak bizonyos formai hibák, de az iskola létrehozása teljesen törvényes volt, ezt a helyi önkormányzat és a megyei tanfelügyelőség illetékeseinek aláírása is alátámasztja.
„Az iskolák létrehozásáról nem a tanügyi tárca dönt, hanem az önkormányzat és a tanfelügyelőség. A Római Katolikus Teológiai Gimnázium esetében mindkét intézmény pozitívan bírálta el a kérést\" – hangsúlyozta az államtitkár. Kérdésünkre, hogy fennállhat-e annak veszélye, hogy a román hatóságok egy újabb Mikó-ügyet fabrikáljanak, és a nehezen visszaszerzett egyházi ingatlan újraállamosítását készítsék elő, Király nem tudott válaszolni. Elmondta, nem ismeri a visszaszolgáltatás körülményeit.
Szolidaritás a gimnázium meghurcolt vezetőjével
Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány a sajtóból értesült a DNA Tamási elleni eljárásáról. Közelről ismerve az iskolaigazgató tevékenységét és emberi magatartását, a státus vezetői, Jakubinyi György érsek és Holló László, az igazgatótanács elnöke úgy vélik, Tamási Zsolt a törvények előírásai szerint járt el, ezért bíznak abban, hogy az igazságszolgáltatási szervek is igazolják ártatlanságát. Jakubinyi és Holló a törvényes előírásokat betartó Ştefan Someşanról sem feledkezik meg, remélve, hogy az ő ártatlansága is bizonyítást nyer.
Tamási Zsoltot az RMDSZ Maros megyei szervezete is védelmébe vette, és szolidaritásáról biztosította. Novák Zoltán városi tanácsos, RMDSZ-es szenátorjelölt pénteki közleményében úgy fogalmazott, a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében indított eljárás a magyar közösség identitásának, megmaradásnak alapjait rengeti meg.
„Úgy gondolom, hogy az elindított folyamat nem egy vagy két személyről szól, hanem a romániai magyar közösség identitásának, megmaradásának alapjait rengeti meg. A magyar érdekképviselet 1989 után megteremtette a magyar tannyelvű iskolák alapításának lehetőségét, ezek esetleges bezárásával jelentősen csorbulnak jogaink, félelmet, bizonytalanságot és megtorpanást keltenek a magyar közösségben. Joggal tesszük fel a kérdést, hogy ki lesz a következő főtanfelügyelő, pedagógus vagy köztisztviselő, aki egy újabb magyar oktatási intézmény létrehozását kezdeményezi, és ugyanazzal a szakértelemmel és lelkiismeretességgel végzi munkáját, mint Tamási Zsolt\" – fogalmazott Novák.
A fiatal történész-politikus azzal a felhívással fordult a közösséghez, hogy lehetősége szerint tiltakozzék az eljárás ellen. Úgy véli, a hatóságok a törvény betűjét manipulatív módon használják fel a nemrégiben létrejött felekezeti iskola megszüntetésére. Ugyanakkor úgy véli, az ügyészség több mint négyszáz diák jövőjével, a tanárok egzisztenciájával és nem utolsósorban a szülők felelős magatartásával játszadozik.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lapunknak azt mondta, rendkívül gyanús, hogy a vádhatóság éppen egy nemrég „feltámasztott\" magyar felekezeti iskolát vett célkeresztjébe. A Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium önállósítása magyar tannyelvű intézményként, illetve a Református Kollégium alapítása óta a szintén önálló magyar tanintézetként működő Római Katolikus Teológiai Gimnázium alapítása ugyanis a marosvásárhelyi érdekvédelmi szolgálat legfontosabb eredményének tekinthető.
Szombaton Kelemen Hunor szövetségi elnök is megszólalt a katolikus iskola ügyében. Szerinte a sepsiszentgyörgyi újraállamosított Székely Mikó Kollégium és a marosvásárhelyi tanintézet esete közt „elképesztő hasonlóság\" fedezhető fel. „Az elmúlt négy évben korrupcióellenes harcként beállított boszorkányüldözés az erdélyi magyar közösség vezetői ellen arra kötelez bennünket, hogy zárjuk sorainkat, és ne engedjük magunkat megfélemlíteni\" – jelentette ki az RMDSZ országos elnöke. Szombaton egyébként egy autóbusznyi csíkszéki RMDSZ-es politikus, önkormányzati tisztségviselő állt sorfalat a marosvásárhelyi gimnázium épülete előtt, az ügyészségi eljárás ellen tiltakozva.
Közleményt adott ki a témában a Magyar Polgári Párt (MPP) is: az alakulat szerint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozása miatt ügyészségi eljárás alá vont intézményvezetők ügye „minden jóhiszemű és minden törvénytisztelő ember ügye\". A párt szolidaritást vállal Tamási Zsolttal, közleményükben ugyanakkor leszögezik: a történtek azt bizonyítják, hogy társadalmi és politikai közös fellépésre van szükség az egyházi és nemzeti értékek megmentéséért.
Someşan és Tamási hallgat
A hétvégén Ştefan Someşan főtanfelügyelő elérhetetlen volt, míg Tamási Zsolt csak annyit mondott lapcsaládunknak, hogy nem nyilatkozhat. Kérdésünkre, hogy a DNA eljárása veszélybe sodorhatja-e az iskola létét, annyit mondott, ez nem egyértelmű.
A román állam hosszas pereskedés után, 2004-ben szolgáltatta vissza a római katolikus egyháznak a 20. század elején létesített II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium épületeit, melyekben a román és magyar tannyelvű Unirea Főgimnázium működött. Ugyanabban az évben a Bolyai Farkas Gimnázium termeiben indult be a marosvásárhelyi katolikus oktatás. Az egyháznak 2014-ig kellett várnia, míg az önkormányzat hozzájárult a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozásához. Az intézmény a 2015/2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyház épületeibe, amelyeket jelenleg az Unirea Főgimnáziummal oszt meg. Marius Paşcan szenátor feljelentése nyomán a DNA egy évvel ezelőtt az ingatlan visszaszolgáltatása ügyében is vizsgálatot indított.
Szombaton délelőtt az iskolában tanuló gyermekek szülei a belvárosi római katolikus plébánián találkoztak. A feszült hangulatú összejövetel résztvevői közül többen is leszögezték, nem bíznak a DNA-ban, de a romániai igazságszolgáltatástól sem várnak túl sokat. Úgy érzik, az iskolaalapítás megkérdőjelezése számukra teljes mértékben elfogadhatatlan. A szülők azt szeretnék elérni, hogy a Szentszék figyeljen oda a marosvásárhelyi történésekre, és a Vatikán bukaresti nunciatúráján keresztül kövesse fokozott figyelemmel a nyomozás és bírósági eljárás tárgyilagosságát és elfogulatlanságát.
Szatmár megye területén kábítószert forgalmazó bűnbandát számolt fel a rendőrség, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatásba került. A bűnügyi eljárás során 15 házkutatást hajtottak végre a hatóság emberei.
Szolidaritási akciót hirdet az Ökumenikus Segélyszervezet a nehéz helyzetbe került Parajd támogatására – közölte a karitatív szervezet csütörtökön az MTI-vel.
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a megyei közlekedési rendőrséggel közösen megelőző-jellegű ellenőrzési akciót tartottak a sorompó nélküli vasúti átjárók környékén.
A parajdiak megsegítésére indított gyűjtést Török László, Nagyszalonta polgármestere. Közleményében úgy fogalmaz, hogy ,,Nagyszalonta nem felejti el hova tartozik! Parajd, veletek vagyunk!”
Most, a bányakatasztrófa árnyékában mérettetik meg a sóvidéki turizmus rezilienciája, tehát rugalmas ellenálló képessége – fejtette ki a Krónika megkeresésére dr. Horváth Alpár egyetemi oktató.
Tűzoltók, rendőrök, csendőrök, katonák és önkéntesek küzdenek továbbra is az áradás következményeivel, erősítik és magasítják a gátakat, töltéseket, szivattyúzzák a vizet a gazdaságokból – közölte a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Tönkrementek a mélyben levő sókészletek a parajdi sóbányában, de az Országos Sóipari Vállalat (Salrom) szerint mindent elkövetnek, hogy újraindítsák a sókitermelést és a turisztikai tevékenységet egyaránt.
Többéves pereskedés után elkezdődhet az építkezés az egykori Minerva részvénytársaság Brassai utcai telkén, ahol erdélyi jelentőségű, többfunkciós művelődési és tudományos központot hoznának létre. A terveket sajtótájékoztatón ismertették.
Hat diák rosszul lett az aradi sportiskolában csütörtök délben. A katasztrófavédelmi felügyelőség vegyianyag-vizsgáló szakértői és a közegészségügyi igazgatóság is helyszíni vizsgálatot indított, hogy kiderítsék, mi okozta a csoportos rosszullétet.
Elöntötte a bezúduló víz a parajdi sóbánya Telegdy-részét is, az utolsó területet, amelynek megmentésében még bíztak Parajdon – nyilatkozta csütörtökön a székelyföldi település polgármestere.
szóljon hozzá!