2012. január 31., 07:322012. január 31., 07:32
Mint ismeretes, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a hétvégén Kolozsváron elmondta, Marosvásárhely esetében „partnerséget és koalíciós szerződést” kérnek, melynek létrejöttét nem lehet többé halogatni, még a héten meg kell állapodni. Tőkés megítélésében a szerződés megkötése más településeken is az összefogás létrejöttét szolgálná. A szervezet elnöke lényegében megismételte azt, amit az elmúlt év vége felé már egyszer szorgalmazott: az írásban való megállapodás megkötését. Ragaszkodik az írásbeli szerződéshez Kali István, az EMNP marosvásárhelyi alelnöke is.
„Nem attól tartunk, hogy a másik fél nem tartaná be az ígéretét, hanem azt mondjuk, hogy akkor van koalíció, ha létezik egy papírra vetett szerződés. Addig csak megegyezésről beszélhetünk” – vélekedett Kali. „Nem tudom, milyen szerződést akar aláíratni az EMNT vagy az EMNP, hisz mi már hónapokkal ezelőtt megegyeztünk. Van egy közös jelöltünk, akit egyelőre a két magyar párt, de remélhetőleg nemsokára a harmadik, az MPP is támogatni fog” – nyilatkozta lapunknak Benedek István.
Az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke szerint a helyi EMNP „névtelen gyermekei fölöslegesen és károsan kavarják a dolgokat”. „Én eddig azt hittem, hogy mindenki számára a dolgok a lehető legtisztábbak, és az adott szó többet ér bármilyen aláírásnál” – tette hozzá a politikus. Ebből kifolyólag az RMDSZ nem hajlandó elfogadni az MPP javaslatát sem, miszerint előválasztásokon kellene dönteni a polgármesterjelölt személyéről. „Én nem zárkózom el a gondolattól, de az RMDSZ-en belül hosszas viták után elvetették az ötletet” – mondta Benedek István.
Marosvásárhelyen 2000-ben szerveztek először és utoljára előválasztásokat. Az akkori RMDSZ-elnök, Kincses Előd ma is azt állítja, hogy a legdemokratikusabb módszer volt a polgármester- és a tanácsosjelöltek megnevezésére. „Félreértés ne essék, én nem vagyok Vass Levente ellen, aki 2000-ben az egyik alelnököm volt, azonban akkor tudnám támogatni, ha megmérettetne, és meg is nyerné az előválasztást. Nem értem, az RMDSZ miért fél annyira az előválasztásoktól, miért olyannyira magabiztos abban, hogy Vass Levente a legmegfelelőbb jelölt” – tette fel a költői kérdést a szövetség egykori Maros megyei elnöke. Kincses szerint az előválasztásokon diadalmaskodó Vass megerősödve szállhatna harcba a szinte teljes román lakosság által támogatott Dorin Floreával.
Hozzáfűzte: az Amerikai Egyesült Államokban vagy Franciaországban sem hiába vezették be az előválasztási rendszert. A megmérettetést szorgalmazza az MPP is. László György megyei elnök ezt tartja a legdemokratikusabb és egyben a legeredményesebb jelöltállítási módszernek. A koalíciót illetően a lapunk által megkeresett polgári politikus üdvözlendőnek tartja Tőkés László felhívását. „Mi már a kezdet kezdetén közös, független jelöltben gondolkodtunk. De emlékeztetni szeretném a püspök urat, hogy annak idején, amikor Bölöni Lászlót kértük fel, az EMNT-s fiúk nem voltak hajlandók aláírni a levelet. Ők inkább vakon belementek mindabba, amit az RMDSZ megszabott” – fejtette ki László György.
Akárcsak RMDSZ-es kollégája, az EMNP marosvásárhelyi alelnöke, Kali István sem akar hallani az előválasztásokról. Szerinte erre már nincs sem idő, sem szükség. „Mikor, ki, hogyan szervezze meg? És egyáltalán miért? Ha két szervezetnek van egy közös jelöltje, akkor a harmadiknak fel kellene sorakoznia mögéje” – nyilatkozta a Krónikának Kali István.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.