Maros megye: sikeres RMDSZ-lobbi a magyar intézményvezetők ügyében

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A kormányalkotó pártok Maros megyei képviselőivel, valamint Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesterrel folytatott tárgyalások alkalmával sikerült elérni, hogy a leváltott magyar intézményvezetők megmaradjanak a hivatali struktúrákban.

Máthé Éva

2009. június 19., 09:592009. június 19., 09:59

Szabó Árpád, az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke úgy véli: a román pártokkal folytatott egyeztetéseken „a lehető legtöbbet” érték el, megítélése szerint a román pártok vezetői is ráébredtek, hogy semmiféle döntéshozásból nem lehet kihagyni a magyar közösség képviselőit.

„Egy dologgal tisztában kell lennünk: az országban politikai váltás történt, ilyenkor intézményvezetőket váltanak le. Ezt a folyamatot pedig a kisebbségi jogok figyelembevételével kell lebonyolítani – fogalmazott Szabó. – Korábban, 1996-ban és 2004-ben is, amikor megfelelő embereket kerestünk, nehéz volt vezetőt találnunk, mert ha valaki nem közalkalmazott, s nem járta végig az intézmények lépcsőfokait, nem jöhet szóba.

Ma is nagyon fontosnak tarjuk, ragaszkodunk ahhoz, hogy mindenütt megmaradjanak a tapasztalt magyar tisztviselők, akiknek rálátásuk van a különböző hivatalok működésére.”
Az ügyvezető elnök véleménye szerint néhány Maros megyei igazgatóság keretében „a korábbi magyar nemzetiségű vezetők másodhegedűsök” lettek. A Maros megyei nyugdíjpénztárt korábban irányító Morent Ilona igazgatóhelyettes lett.

Ő úgy tudja, hogy azért maradt meg ebben a tisztségben, mert a nyugdíjasok ezt kifejezetten kérték – ezt a tényt Szabó Árpád is megerősítette. Györfi Mária a Megyei Munkaügyi, Társadalom- és Családvédelmi Igazgatóságot vezette, elbocsátását követően a megyei önkormányzatnál alkalmazták, éppen azért, hogy tapasztalt munkaügyi szakértőként a köztisztviselői apparátusban maradjon. A közpénzügyi igazgatóság keretében Dénes Irénke közgazdász korábban vezérigazgató-helyettesként dolgozott, de ebben a beosztásban sem maradhatott meg.

Szabó Árpád szerint most olyan ügyosztályt vezet, amely a kis- és közepes vállalkozások tanácsadásával foglalkozik. Tehát a magyar nemzetiségű vállalkozóknak segítségére lehet. Moldován Ibolya és Marton Csilla nemrég még a marosvásárhelyi, illetve a szovátai pénzügyi hivatalt vezette. Szabó Árpád úgy tudja, ők a helyükön maradnak. Csíki Zsuzsa a Maros Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója volt, jelenleg betegszabadságát tölti. A megyei RMDSZ információi szerint a pénztár alkalmazottja marad, de nem vezető beosztásban fog dolgozni. A megyei ifjúsági igazgatóság korábbi vezetője, Kakassy Blankat most az aligazgatói tisztséget tölti be. A megyei postaigazgatóság főnöke maradt Erős Csaba, de ott is újabb igazgatói állást „találtak ki”, tehát immár neki is román nemzetiségű főnök diktál.

A mezőgazdasági igazgatóságot Náznán Jenő vezette, de ő már a „tisztogatás” előtt nyugdíjba vonult, helyét az a Liviu Timar foglalta el, aki korábban négy évig parlamenti képviselő volt a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben. Ugyanott Antal Lehel igazgatóhelyettes volt, most már csak tanácsadó. Suba Kálmán eddig az Állatnemesítő és Szaporodásbiológiai Igazgatóságot vezette, ő az egyetlen, akit „felfelé buktattak”: Bukarestben annál a hatóságnál fog dolgozni, amelynek a Maros megyei kirendeltségét irányította, és valószínűleg három megyéért fog felelni.

A marosvásárhelyi diákház igazgatója, Tóth Andrea a tanügyben kapott munkát, Erdőszentgyörgyön megtartották számára a korábbi állását. Ferencz Gábor a Maros megyei vámkirendeltséget vezette, továbbra is ott dolgozik felügyelőként, ő is román főnököt kapott. A környezetvédelmi felügyelőség eddigi vezetője, Gyékény Gertrúd az intézmény keretében dolgozik, de nem vezetői beosztásban. Konrád Judit doktornő a megyei egészségügyi hatóság aligazgatója volt, sorsáról még sokat nem tudott mondani az ügyvezető elnök. Dávid Csaba sem vezeti már a Maros Megyei Vízügyi Igazgatóságot, de annak keretében dolgozik.

Nem maradhatott meg vezetői állásában Nagy Edit sem, aki a pedagógusok házát irányította.
Szabó Árpád aggasztónak tartja, hogy nincs magyar főtanfelügyelő-helyettes. Mint kiderült, a szövetség Illés Ildikót javasolja a tisztségre. „Ígéret van arra, hogy a tanügyminisztérium egy újabb vezetőhelyettesi állást hagy jóvá, és azt Illés Ildikó foglalhatja majd el. Ebből semmiképpen nem akarunk engedni” – szögezte le az ügyvezető elnök.

Továbbra is magyar vezetője van Maros megyében a múzeumnak, az Energomur hőenergia-szolgáltató közüzemnek, a közlekedési vállalatnak. Vélhetően ők a helyükön maradnak, hiszen a helyi önkormányzatok és nem a minisztériumok alárendeltségébe tartoznak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Török vállalat építheti meg a partiumi gyorsforgalmi út egyik szakaszát

A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.

Török vállalat építheti meg a partiumi gyorsforgalmi út egyik szakaszát
2025. július 30., szerda

Művészettörténész: újra kell értelmezni a kolozsvári Telefonpalotához hasonló „szürke kockák” értékét

Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.

Művészettörténész: újra kell értelmezni a kolozsvári Telefonpalotához hasonló „szürke kockák” értékét
2025. július 30., szerda

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny
2025. július 30., szerda

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban

Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban
2025. július 30., szerda

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját

Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját
2025. július 30., szerda

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony

Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony
2025. július 30., szerda

Több erdélyi megyében is károkat okozott a vihar az elmúlt 24 órában

Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Több erdélyi megyében is károkat okozott a vihar az elmúlt 24 órában
2025. július 30., szerda

Funar megint uszított, fel is jelentették

Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.

Funar megint uszított, fel is jelentették
2025. július 29., kedd

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán

Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán
2025. július 29., kedd

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól

Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól