2009. július 09., 09:032009. július 09., 09:03
„Maros megyében rengeteg izgalmas turistaút létezik, a hosszúságuk meghaladja az ezer kilométert, de eddig egy sem volt hitelesítve” – közölte a Krónikával Kovács Zoltán Róbert, a Maros megyei Salvamont vezetője. Mint mondta, 2006-ban a szaktárca felszólítására kezdtek hozzá a turistautak kialakításához. Mivel önkéntesekkel dolgoztak, a költség minimális volt, a megyei tanács a 42 útvonal megjelölésére mintegy 150 ezer lejre vásárolt festéket. Az útvonalak a hagyományos kirándulótúrákra épültek, a Kelemen-havasokban csak a szaktárca és a Kelemen Nemzeti Park adminisztrátori testülete engedélyével lehetett megjelölni az útvonalakat. Ezeket egyszerre hitelesítették a minisztériummal.
Az utak zöme a Kelemen-havasokban (15), valamint a Görgényi-havasokban található (12), de Szováta (9) és Marosvásárhely (6) környékén is kijelöltek túravonalakat, a vásárhelyiek akár 30 kilométeres gyalogtúrát is tehetnek a város környékén. A Kelemen-havasokban a Nagyköves (Pietros) csúcsra vezető utat nem a legnehezebb szakaszon vitték végig, hanem egy olyan útvonalon, amelyet bárki bejárhat. A rövidített útvonalat ugyanakkor lezárták, mert nyáron kőomlás-, télen lavinaveszély áll fenn.
A turistaútvonalak részletes leírása megtalálható a www.salvamontms.ro honlapon. Kovács sajnálkozva mesélte, hogy a turistaösvények mentén nincsenek menedékházak. A Maros megyei Salvamont felajánlotta a Kelemen Nemzeti Parkot felügyelő testületnek, hogy pályázatot készítenek két menedékház építésére, de ez elutasította ajánlatukat, nem engedélyezi az építkezést.
A hegyimentőknek gondot okoz, hogy a juhászok elég gyakran megrongálják, sőt elviszik az útjelző táblákat. Olyan eset is volt, hogy kivágták a fákat, amelyen a turistajelzés volt, és üzenetet hagytak a fatörzsön a számukra. Az is előfordult, hogy a fa kérgének azt a részét, amelyen a jelzés volt, lehántották, így megszakadt a jelzés folytonossága. Ennek ellenére egyelőre mind a 42 turistaút biztonságosan bejárható.
Kovács Zoltán Róbert arról is beszámolt, hogy a Nagyköves-csúcsról látható holdbéli táj, a volt kénbánya vidéke nemsokára visszakapja természetes arculatát. „Az Osztrák–Magyar Monarchia idején a magyaroké volt a bánya, itt húzódott a határ. A magyarok leállították a kitermelést, de Ceauşescu kitalálta, hogy ki kell termelni a ként. 1996-ban véglegesen bezárták a bányát. Létezik egy projekt, melynek keretében uniós pénzből visszaállítják a természetes környezetet. Korábban az Erdélyi Kárpát Egyesület és a Perpetuum Mobile szervezet mintegy kétezer fenyőcsemetét ültetett a térségben, de ezek 90 százaléka elszáradt. Tudomásom szerint most termőfölddel töltik fel a kénes meddőt” – mesélte Kovács Zoltán Róbert.
Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.
Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.
Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.
Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.
Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.
Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, „akkor Európa saját sírját fogja megásni”,