Markó: Minőségi oktatás csak anyanyelven

Az idén Marosfőn szervezett EU-tábor zárónapjának két jelentős mozzanata volt: egyrészt Markó Béla RMDSZ-elnök az oktatási törvényről szóló előadása, illetve az esti csapatértékelő és díjátadás, melynek keretében a kreativitási vetélkedőn nyertes csapat háromnapos brüsszeli kirándulás meghívóját vehette át.

Jánossy Alíz

2010. július 05., 10:392010. július 05., 10:39

Markó Béla szombat délutáni előadásán az anyanyelvű oktatás fontosságáról, az önálló oktatási és kulturális intézményrendszerről, a közigazgatás decentralizált újjáépítéséről, valamint az autonómiatörekvésekről beszélt a marosfői tábor résztvevőinek. A miniszterelnök-helyettes a válsághoz való attitűdök hibalehetőségeire figyelmeztetett. „A jelenlegi helyzetben végig kell előbb gondolni, hogy milyen társadalmat kívánunk építeni, főleg annak ismeretében, hogy az elmúlt húsz év során Romániában nem került sor a kötelező érvényű reformokra” – fogalmazott az RMDSZ-elnök. Elmondta ugyanakkor, a kormány megszorító intézkedései kapcsán rengeteg SMS-t és internetes levelet kapott, amelyben bírálták az RMDSZ-t mint kormányalkotót az intézkedések miatt. Felvetette azt a kérdést is, hogy szembe lehet-e helyezni a jóléti kérdéseket az önazonossági problémákkal. Álláspontja szerint az a megfelelő válasz, hogy az általános demokratikus keretek megteremtése és a jóléti társadalom építése mellett olyan oktatási jogok kivívására is hangsúlyt fektetünk, amelyek jelenleg hiányoznak. „Az általános demokrácia kérdése a sajátos demokratikus jogokkal abban az elvben találkozik, amit egy szóban úgy hívok, hogy decentralizáció” – hangsúlyozta Markó. A közigazgatás átépítésében reális esélyt látó miniszterelnök-helyettes az egészségügy decentralizálása után, az oktatási rendszerben foganatosított hasonló intézkedésekben lát megoldást a jelenlegi helyzetre. „Állítom, hogy magyarul tanulni és tanítani leghatékonyabban és legeredményesebben csak önálló intézményrendszerben lehet” – hangsúlyozta az RMDSZ-elnök.

A színvonalas programokban gazdag EU-tábor zárómozzanataként díjat kapott a kreativitási vetélkedőn legjobbnak bizonyuló, Szabó Gy. Zsombor vezette 15 fős csapat, melynek tagjai háromnapos brüsszeli látogatáson vehetnek részt Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők meghívására.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja

Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja
2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen