Máramarossziget: ortodox kézen a magyar palota

Marad az ortodox egyházé a máramarosszigeti kultúrpalota. A Máramaros és Szatmár Megyei Ortodox Püspökség 2006-ban visszaigényelte, arra alapozva, hogy 1938–1940 között a román királysági rendelet által neki adományozta. 2009 májusában a viszszaszolgáltatásokkal foglalkozó bizottság odaítélte az épületet az ortodox egyháznak. Ezek után pár helyi közéleti személyiség megtámadta ezt a határozatot, azonban a pert az elmúlt napokban elveszítették. A legfelsőbb bíróság ítélete jogerős. A felperesek az Emberjogi Bíróság elé vinnék az ügyet.

Zahoránszki Brigitta

2012. február 16., 07:362012. február 16., 07:36

A város nem harcolt

„Nagyobb összefogásra lett volna szükség a szigeti lakosság részéről, hogy érződjön a tömegeknek az ereje, hiszen csak mi négyen nem tudtuk megakadályozni ezt az igazságtalanságot. Mi négyen voltunk az ortodox egyház hatalmas nyomásával szemben, és ez a hatalmas erőkülönbség úgy tűnik, hatott a bíróságra” – vélekedett Béres István RMDSZ-es parlementi képviselő, aki az egyik felperes volt a perben. A politikus elmondta, Románia legfőbb ügyésze még kérheti a per újrafelvételét, azonban erre nem sok esélyt lát.

„A máramarosszigeti helyi önkormányzat nem tett semmit annak érdekében, hogy megakadályozza, vagy semmissé tegye ezt a határozatot, holott erkölcsi kötelessége lett volna megvédeni saját vagyonát. Igaz ugyan, hogy nem tőlük függött ez a bizonyos visszaszolgáltatás, de nekik kellett volna per útján megakadályozni, hogy egy ilyen fontos kulturális központ ne kerüljön más kezébe” – fogalmazott a képviselő. A visszaszolgáltatást megelőzően a polgármesteri hivatalnak egyébként tervében volt felújítani az épületet, el is készült egy előhatástanulmány. A pályázatot azonban elveszítették, mert időközben tulajdonost váltott az épület – tudtuk meg Béres Istvántól.

„A polgármesteri hivatal már bérleti díjat is fizet az ortodox egyháznak, sőt a felekezet nevére is íratták az ingatlant, holott az épület per alatt volt, így a bérleti díj fizetését és a telekkönyvbe való beíratást is fel kellett volna függeszteni egy jogerős bírósági döntésig. A bérleti díj fizetése tehát nem jogos” – magyarázta a képviselő. Lapunk értesülései szerint a város 6000 lejt fizet havonta az ortodox egyháznak az épületért.

Mélyebbre kellene ásni

Az ügyben megkerestük Markó Attila államtitkárt, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának szakértőjét. Ő ugyan nem ismeri a máramarosszigeti kultúrpalota helyzetét, azonban elmondta, amennyiben az ortodox egyháztól az államosítás útján vették el az épületet, úgy azt az állam köteles neki visszaadni. „Ha az ortodox egyház dokumentumokat mutatott fel, miszerint tőle elkobozta a román állam az épületet, az állam visszaadja neki. Így érthető, hogy miért döntött így a bíróság. Hiába kerestek jogorvoslatot a restitúciós bizottság határozata ellen.

Vita tárgyát képezheti azonban az a tény, hogy milyen módon jutott 1938-ban az egyház kezébe az ingatlan, így egy másik per útján azt kellene megvizsgálni, hogy ez a vagyonszerzés mennyire volt jogos. Mert például ha adománylevél útján került az ortodoxokhoz az épület, ha be lehet bizonyítani, hogy valamilyen megszorítások súlya alatt vagy erőszak, kényszer által vették el a várostól, akkor azt az adományt meg lehet szüntetni, erre pedig joggyakorlat is van Romániában. Tehát ezen az úton még el lehet indulni” – fejtette ki Markó Attila, aki mivelhogy nem ismeri az eset részleteit, nem tud esélyeket latolgatni. Szerinte várhatóan az Emberjogi Bíróság sem fogja felülbírálni a most hozott romániai ítéletet.

Szecessziós palota
közadakozásból

A kultúrpalotát 1912–1913 között közadakozásból építették. Az épület báró Perényi Zsigmond nevéhez köthető, aki Máramaros vármegye főispánjaként a megyében működő kulturális egyesületeket egy helyen akarta összpontosítani. A kultúrpalotát végül Sándy Gyula budapesti építész tervei alapján építették szecessziós stílusban. Ebben kapott helyet a városi könyvtár, a Széchenyi úri kaszinó, egy díszterem, valamint a Máramaros Közművelődési Egylet székháza. Ide került Hollósy Simon Huszti vár című képe is.

„Gyönyörű volt a belseje, 350 ezer arany koronába került az épület, és külön 105 ezer koronába a berendezése, amely pazar volt annak idején, az összes falat selyem- és bársony-tapéta borította. Említésre méltó, hogy a közadakozásból emelt palota előcsarnokának falán megörökítették a legalább 200 koronát adományozók nevét” – részletezte lapunknak Zolopcsuk Pál Róbert helytörténész. A II. világháború vége felé hadikórházzá alakították, majd 1920-tól a román állam az Astra román egyesületnek adta használatba. „Az egyesület az Astra-palotában 1938-ig működött, amikor is egy úgynevezett ideiglenes bizottság, a Máramarosszigetre költözött ortodox vallású vasutasok, tisztviselők, tiszti kar, rendőrség saját maguknak ajándékozták a palotát, és így mint ortodox püspöki palota működött 1940-ig, amikor is szeptember 5-e után, miután Máramarosszigetet Magyarországhoz csatolták, a palota a magyar kincstár tulajdonába lett bekebeleztetve. 1945 után pedig a román állam tulajdonát képezte az épület” – mesélte a helytörténész.

Jelenleg itt működik a városi könyvtár, művészeti iskola, tánciskola és egy egyetemi részleg is.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során