Máramaros megye: nem kérnek a szemétből

Mintegy kétszáz sajói és koltói tiltakozott tegnap a Máramaros megyei prefektúra előtt amiatt, hogy a megyei önkormányzat korábban úgy határozott: a megye két regionális szeméttelepét a két község határában hozza létre.

Kiss Előd-Gergely

2010. március 30., 09:022010. március 30., 09:02

Sajó és Koltó lakói attól tartanak, hogy a háztartási hulladéktömeg szennyezi majd a környezetet, és amellett, hogy a talajt és az ivóvizet is tönkreteszi, a faluturizmust is jelentősen visszaveti.
Doru Borota, a tiltakozó megmozdulás egyik szervezője tegnap ugyanakkor azt is felrótta, hogy a megyei önkormányzat nem egyeztetett a két község lakóival, mielőtt a szeméttelepek létrehozásáról döntött. „A régi megyevezetés egyszerűen meg sem kérdezett minket, mielőtt eldöntötte, hogy Koltó község határára telepíti az új szeméttelepet.

Arra eszméltünk, hogy alig hétszáz méterre otthonainktól lesz a szemétgödör. Senki nem tájékoztatta a község polgárait, hogy milyen következményekkel jár majd a döntés a környezet és a lakosság számára” – hangoztatta. Dumitru Petrovan, a sajói lakosok képviselője eközben arra panaszkodott, hogy amint átadják a szeméttelepet, csökken majd az érdeklődés a faluturizmus iránt, amiről egyébként nevezetes a máramarosi térség.

A tiltakozóknak sikerült beszélniük Mircea Mannal, a megyei közgyűlés elnökével, aki arról biztosította az elégedetlenkedőket, hogy a két szeméttelep kialakításáról csak a szakértők elemzéseinek birtokában dönt végérvényesen az önkormányzat. „A regionális szeméttelepek építésekor betartjuk a nemzetközi környezetvédelmi előírásokat. Modern szemétfeldolgozó üzemekről van szó, amelyek nem szennyezik a környezetet.

Csak a szakértőkből álló bizottság jóváhagyása után határozunk majd ebben a kérdésben. Bármilyen befektetésről legyen is szó, a környezetvédelmi törvényeket betartjuk. Nem engedjük meg magunknak, hogy bármi olyat tegyünk, ami károsítaná a természetet” – hangsúlyozta Mircea Man, aki szerint a projektnek meg kell valósulnia, hisz e célra a megye mintegy 60 millió eurót kap a kormánytól, illetve az EU-tól. „Nem engedhetjük meg, hogy elveszítsünk egy ilyen jelentős beruházást” – szögezte le az elöljáró.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét

Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét
2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán