Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Beüzemelték hétfőn a négy oltóközpontot a Kolozsvárhoz közeli ipari parkokban, a tervek szerint 20 ezer személyt immunizálnak a multik költségén.
2021. április 26., 18:292021. április 26., 18:29
A három ipari parkban összesen négy oltóközpontot rendeztek be, a helyiségeket és a személyzet költségeit az ottani multinacionális cégek biztosítják. Az oltópontokon a cégek alkalmazottait és családtagjaikat immunizálják, a tervek szerint összesen 20 ezer személyt.
Utóbbi kettőben már el is kezdődött az oltás, írta közleményében a Kolozs megyei önkormányzat. Eszerint az oltóközpontok rendelkeznek a megyei egészségügyi hatóság (DSP) engedélyével és ez látta el a Pfizer vakcinájával is ezeket, ellenben az üzemelési költségeket már az említett cégek állják.
Alin Tişe megyei tanácselnök az oltási akció kapcsán elmondta: fontos, hogy a helyi gazdaság motorjait beindítsák és a nagyvállalatok alkalmazottai a legbiztonságosabb körülmények között visszatérhessenek dolgozni.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
szóljon hozzá!