2012. február 05., 14:232012. február 05., 14:23
Az RMDSZ-politikus pénteken, az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) Többszemközt című vitaműsorában azt mondta: a magyar kormány döntése nyomán várhatóan le kell majd mondani vendégtanári programokról és több, a csángóföldi magyar oktatást célzó fejlesztésről is.
Mint arról beszámoltunk, az MCSMSZ vezetősége hétfőn testületileg lemondott, miután a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkársága két magyarországi szervezet, a Teleki László Alapítvány és A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány közreműködésével egy új, Romániában bejegyzett alapítványra bízná a moldvai oktatási programot. Az államtitkárság az MCSMSZ átvilágítása során tapasztalt rendellenességekkel indokolta lépését, és kijelentette, hogy a szervezet vezetősége lépésével cserbenhagyta a moldvai csángó közösséget.
Magyari Tivadar szerint egyértelműen politikai döntésről van szó, ami egyébként nem is egyedi eset. „A magyarországi támogatási rendszerből származó összegek minden ponton késnek, a csángó oktatás nem az egyedüli, hiszen az állami egyetemek magyar háttérintézményei is teljesen kifogytak a magyarországi támogatásból. Nyilván, jó lenne, ha nem kellene magyarországi támogatásokért folyamodni, de mihelyt ezt megkaptuk, és ezek segítségével mertünk kialakítani egy rendszert, most ezekről a rendszerekről le kell mondjunk. Le kell mondjunk vendégtanári programokról, és ki tudja mikről, milyen fejlesztésekről kell még lemondanunk a Csángóföldön. A lényeg, hogy valahogy úgy kellene megoldani ezeket a kérdéseket, hogy azokban a kis falusi iskolákban ne legyen emiatt fennakadás” – mondta.
Magyari Tivadar bírálta Tőkés László európai parlamenti képviselőt is amiatt, hogy az Európai Parlamentben tett felsőoktatással kapcsolatos jelentésében egyáltalán nem tesz említést a kisebbségi oktatási jogokról. Mint mondta, Tőkés László és kollégái hosszú éveken keresztül „egyetemsirató” retorikát folytattak, és azzal érveltek, meg kell győzni Európát arról, hogy elsorvasztott és rosszul működik a magyar oktatás, ezzel szemben a szóban forgó jelentésből teljességgel kihagyták a kisebbségi oktatás kérdését. Néhány nappal korábban Kovács Péter RMDSZ-főtitkár is azzal vádolta Tőkés Lászlót, hogy „kifelejtette” a kisebbségi jogokat az Európai Parlamentben tett felsőoktatással kapcsolatos jelentéséből. Erre Tőkés sajtóirodája közleményben reagált: szó sincs kihagyásról, pusztán taktikai okokból az anyanyelvű oktatásra vonatkozó megfontolásokat módosító indítványként viszik be a végleges változatba. |
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.