Magyar feliratok kerülnek a műemlékekre Kolozsváron

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Sorin Apostu polgármester megígérte a kolozsvári RMDSZ-nek, hogy magyar nyelvű feliratok kerülnek a kolozsvári műemlékekre, a többnyelvű helységnévtáblák kifüggesztéséről azonban tárgyalni akar párttársaival is.

Kiss Előd-Gergely

2010. április 18., 17:462010. április 18., 17:46

Részben eredményesen tárgyalt pénteken a Kolozs megyei RMDSZ küldöttsége Sorin Apostuval, Kolozsvár polgármesterével, a városi RMDSZ frakció által korábban benyújtott 11 pontos igénylistáról. László Attila, a szövetség Kolozs megyei szervezetének elnöke a megbeszélést követően elmondta, Apostu polgármester megígérte, hogy hamarosan magyar feliratok kerülhetnek a kincses város 139 műemlékére.

Az RMDSZ által kért többnyelvű helységnévtáblák kifüggesztéséről azonban már nem tudtak megegyezni: Apostu erről tárgyalni akar a Demokrata-liberális Párt (PDL) helyi és megyei képviselőivel is. „Nem hiszem, hogy ez 2010-ben akár nacionalista oldalon is felháborodást válthatna ki, bízom benne, hogy a helységnévtáblán a román mellett magyar és német nyelven is megjelenhet a város neve” – nyilatkozta a megbeszélésen szintén résztvevő Csoma Botond városi tanácsos. Az RMDSZ igénylistáján az is szerepelt, hogy a városháza által szervezett rendezvényekre hívjanak meg magyar előadókat is. László Attila elmondása szerint Apostu egyetértett a felvetéssel.

Nem ütköztek ellenállásba az RMDSZ képviselőinek azon követelései sem, amelyeket egyszerű adminisztratív intézkedésekkel meg lehet oldani. Így a 9. pont értelmében karácsonyi és húsvéti ünnepek alkalmával a városi közszállítási vállalat tömegközlekedési eszközein, az autóbuszokon és trolibuszokon magyarul is megjelenhetnek a köszöntők. De nem lesz gond elvileg a városháza közleményeinek magyar nyelvre fordításával és a hivatalos turisztikai tájékoztatóanyagok, szórólapok és térképek magyar nyelvű változatainak nyomtatásával sem.

László Attila szerint megállapodtak arról is, hogy lekerülnek a műemlékekről és épületekről, a magyarságot sértő feliratok, azonban arról, hogy ez hogyan fog megtörténni, nem nyilatkoztak az RMDSZ-es politikusok. A kilenc kolozsvári magyar ifjúsági szervezet által benyújtott 12 pontos igénylistáról nem ejtettek szót, bár a fiatalok nyílt levélben kerték erre László Attilát. Ezt azzal indokolták, hogy részben átfedés van a két követeléslista között, a diákok kérései között ugyanakkor olyan pontok is szerepelnek, amelyeket nem lehet megoldani a helyi adminisztráció eszközeivel.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült