Magyar óvodája után magyar ház jellegű közösségi tere is lesz Bánffyhunyadnak

A közösségi házban konferencia- és kiállítótermet, emlékszobát, kávézó-teázó részt és vendégszobákat is kialakítottak •  Fotó: Facebook/Bánffyhunyadi Református Egyházközség

A közösségi házban konferencia- és kiállítótermet, emlékszobát, kávézó-teázó részt és vendégszobákat is kialakítottak

Fotó: Facebook/Bánffyhunyadi Református Egyházközség

A város magyarságának találkozási lehetőséget kínálva magyar ház jelleget öltene a szombaton felavatandó Ravasz László közösségi ház Bánffyhunyadon. Jakab Mihály Gyula, Kalotaszeg fővárosának lelkipásztora a magyar kormány támogatásával megújult épület átalakításáról és rendeltetéséről beszélt a Krónikának. A református lelkész kitért a tavalyi megnyitása előtt méltatlanul támadott magánóvoda működésére, valamint a leendő magyar iskola helyzetére is.

Bede Laura

2024. március 14., 19:142024. március 14., 19:14

Közösségi házzá alakították Bánffyhunyadon a korábban Ravasz László-emlékházként működő épületet, amely ezentúl több rendeltetést kap annál, mint emlékezni a város neves szülöttére, az 1882-ben született református lelkészre, a Dunamelléki református egyházkerület egykori püspökére.

Idézet
Szeretnénk, ha magyar ház jelleget öltene, ahol találkozhat, összegyűlhet Bánffyhunyad magyarsága, rendezvényeken vehet részt” – ismertette a Krónika érdeklődésére Jakab Mihály Gyula.

A Kolozs megyei város református lelkésze felidézte, az ingatlan nagyon rossz állapotban volt, a felújítási munkálatok 2022 májusától 2023 májusáig zajlottak. A közösségi ház földszintjén kialakítottak egy konferenciatermet, kiállítótermet, emlékszobát, kávézó-teázó részt, az emeleten pedig beépítették a tetőteret, szobákat hoztak létre, így alkalomadtán vendégek is megszállhatnak.

„Az adventi időszakot már itt töltöttük, de a ház azelőtt is otthont adott könyvbemutatóknak és kiállításoknak. Jelenleg megtekinthetők Benk András presbiterünk krétarajz-alkotásai, és Ravasz László-emlékkiállítást is tervezünk. Rendelkezünk néhány olyan irattal, képpel, amelyet aláírt, vagy a hagyatékából származik” – magyarázta a tiszteletes.

Az adventi időszakban több alkalommal is összegyűlt a felújított épületben a bánffyhunyadi gyülekezet •  Fotó: Facebook/Bánffyhunyadi Református Egyházközség Galéria

Az adventi időszakban több alkalommal is összegyűlt a felújított épületben a bánffyhunyadi gyülekezet

Fotó: Facebook/Bánffyhunyadi Református Egyházközség

Hozzátette, a jövőben is szívesen a közösség rendelkezésére bocsátják a magyar kormány támogatásával megújult épületet bemutatók, találkozók, rendezvények szervezésére.

A Kalotaszeg központjában szervezett avatóünnepségre többek között az erdélyi magyar egyházi vezetőket, Szilágyi Pétert, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárát, a testvérgyülekezetek tagjait, a felújításért felelő tervezőket, építőket várják. A szombati esemény keretében ugyanakkor leleplezik a magyar protestantizmus egyik példaadó egyéniségének számító Ravasz László mellszobrát is.

korábban írtuk

Ravasz László és a huszadik század
Ravasz László és a huszadik század

Az ötszáz éves múltra tekintő reformáció jegyében mutatták be Hatos Pál Szabadkőművesből református püspök – Ravasz László élete című monográfiáját Magyarország kolozsvári főkonzulátusán. 

Jakab Mihály Gyula a 2022-ben felépült, ám a városi önkormányzat román többségének ellenállása miatt csak egy év kihagyás után megnyílt magánóvoda működéséről is beszélt lapunknak. Kifejtette, nagy érdeklődés övezi a kisdedóvót, a szülők szívesen hozzák gyerekeiket, beíratnák a bölcsődei korosztályúakat is, de felügyeletük kissé leterhelné a négy óvónőt, akik jelenleg 36 aprósággal foglalkoznak.

A parókus lelkész érdekességként megemlítette, múlt héten az a „bizonyos személy” akarta beíratni a gyerekét, aki két évvel ezelőtt még nagyon ellenezte, hogy csak magyar tannyelvű óvoda és bölcsőde működjön a 300 millió forintból (4 millió lej) felépített kétszintes épületben.

korábban írtuk

Elutasította a magyar kormány által épített óvoda működtetését a tanács Bánffyhunyadon
Elutasította a magyar kormány által épített óvoda működtetését a tanács Bánffyhunyadon

Elutasította a bánffyhunyadi tanács a magyar kormánypénzből épült óvodának az önkormányzati kezelésbe vételét és működtetését.

„Egyelőre nem foglalkozunk a kéréssel, mert a gyerek életkora még nem felel meg a beiratkozási feltételnek” – magyarázta a 9300 lakosú (ennek mintegy 30 százaléka magyar nemzetiségű) város lelkipásztora. Aki nem kívánta megnevezni az illetőt, két évvel ezelőtt ugyanakkor elsősorban Oana Goga, a Szociáldemokrata Párt (PSD) városi szervezetének elnöke és Mariana Stîngă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) önkormányzati képviselője ellenezte a legvehemensebben a magyar óvodát. Mindketten azzal érveltek, hogy a városban vegyes intézményekben van biztosítva a román és a magyar gyermekek anyanyelvű oktatása, és „nem kívánatos a gyermekek elkülönítése”.

Mivel kezdeményezésükre 2022 augusztusában a városi képviselőtestület elutasította a tanintézet önkormányzati támogatással történő beindítását, az épület egy évig üresen állt, majd 2023 szeptemberében magánóvodaként indította be a református egyházközség. A bánffyhunyadi lelkész lapunknak hozzátette, az intézményt továbbra is a református egyház működteti, s bár jogosultak az állami támogatásra, ezt még nem kapták meg. Rámutatott, arra is törekednek, hogy idővel önerőből működőképessé váljon az óvoda.

A magyar állam támogatásával felépült óvoda a román többségű önkormányzat ellenállása miatt egy év késéssel, 2023 őszén nyitotta meg kapuit Kalotaszeg fővárosában •  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

A magyar állam támogatásával felépült óvoda a román többségű önkormányzat ellenállása miatt egy év késéssel, 2023 őszén nyitotta meg kapuit Kalotaszeg fővárosában

Fotó: Rostás Szabolcs

Jakab Mihály Gyula kérdésünkre a tervek szerint a kisdedóvóval átellenben létesítendő magyar iskola stagnáló helyzetére is kitért. „Erről nem tudok száz százalékosan nyilatkozni, az eddigi fejlemények szerint ez a projekt megállt, nem lesz folytatása. Nem úgy néz ki, hogy jó szelek fújnának, de bízunk abban, hogyha a Jóistentől volt, akkor meglesz” – hangsúlyozta a lelkész.

Mint arról korábban beszámoltunk, a 2022-es alapkőelhelyezés után nem kezdődött el az építkezés, ugyanis a magyar állami támogatás bizonytalanná vált, miután a budapesti kormány egyértelművé tette annak idején, hogy bizonytalan ideig csak a már megkezdett projektek befejezését finanszírozza, újak nem indulhatnak el.

korábban írtuk

Román gyerekeket is nevelnek a méltatlanul támadott, most megnyílt magyar óvodában Bánffyhunyadon
Román gyerekeket is nevelnek a méltatlanul támadott, most megnyílt magyar óvodában Bánffyhunyadon

Egy év kihagyás után, a református egyház tanintézeteként megkezdte működését a magyar állami támogatásból tavaly felépült, ám a városi önkormányzat román többségének ellenállása miatt zárva maradt óvoda Bánffyhunyadon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 20., csütörtök

Ingyenes fogászati vizsgálatok a szájhigiénia világnapján Kolozsváron

Ingyenes fogászati vizsgálaton és szájápolási tanácsadáson vehetnek részt az érdeklődők Kolozsváron. A Mosollyal közelebb az egészséghez elnevezésű projekt a szájhigiénia világnapja alkalmából hívná fel a figyelmet a fogápolás fontosságára.

Ingyenes fogászati vizsgálatok a szájhigiénia világnapján Kolozsváron
2025. március 20., csütörtök

Román–boszniai cégtársulás építi a Gyergyószéket érintő autópálya leghosszabb szakaszát

Román–boszniai cégtársulás építi az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya leghosszabb, Gyergyóditró és Grințieș közötti szakaszát – közölte csütörtökön Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.

Román–boszniai cégtársulás építi a Gyergyószéket érintő autópálya leghosszabb szakaszát
2025. március 20., csütörtök

Kelemen Hunor: magyaroknak és románoknak együtt kell megvédeniük Romániát, soha többé fekete márciust!

Magyaroknak és románoknak együtt kell megvédeniük Romániát azoktól, akik a sötétből jönnek, és a sötétségbe akarják taszítani. Soha többé fekete márciust! – fogalmazott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a marosvásárhelyi fekete március 35. évfordulóján.

Kelemen Hunor: magyaroknak és románoknak együtt kell megvédeniük Romániát, soha többé fekete márciust!
2025. március 19., szerda

Közösségi összefogásra van szükség az erdővidéki Miklósvár tűz miatt megrongálódott katolikus templomának restaurálásához

Tűz miatt jelentős kár keletkezett a székelyföldi Miklósvár római katolikus templomának épületén az elmúlt vasárnap, március 16-án. Az épületet sürgősen restaurálni szeretnék a helybeliek.

Közösségi összefogásra van szükség az erdővidéki Miklósvár tűz miatt megrongálódott katolikus templomának restaurálásához
2025. március 19., szerda

Beletaposnak Biharban a három megyén „áttekerő” kerékpárút ügyében

Kiírták a licitet a nagyszabású, három erdélyi megyét felölelő kerékpárút-építési projekt Bihar megyei szakaszának megépítésére. A Velo Apuseni néven futó bicikliút két év alatt épülhet meg Félixfürdő és a Pádis-fennsík között.

Beletaposnak Biharban a három megyén „áttekerő” kerékpárút ügyében
2025. március 19., szerda

Megsérült két katona egy erdélyi lőszer-megsemmisítési gyakorlat közben

Megsérült szerdán a Gemina gyalogsági hadosztály két katonája a Beszterce-Naszód megyei Aszúbeszterce (Dorolea) lőterén – közölte a védelmi minisztérium.

Megsérült két katona egy erdélyi lőszer-megsemmisítési gyakorlat közben
2025. március 19., szerda

Megszünteti elektromosroller-megosztó szolgáltatását a bánsági nagyváros közlekedési vállalata

Alacsony kihasználtság miatt megszünteti az elektromosroller-megosztó szolgáltatást a temesvári tömegközlekedési vállalat. Alternatívaként a kerékpármegosztó rendszert és a Begán közlekedő vaporettókat ajánlják az utasok figyelmébe.

Megszünteti elektromosroller-megosztó szolgáltatását a bánsági nagyváros közlekedési vállalata
2025. március 19., szerda

„Helyben vagyunk!” - Gazdag kulturális programokkal szervezik meg a 16. KMN-t

„Helyben vagyunk!” mottóval tizenhatodik alkalommal szervezik meg idén a Kolozsvári Magyar Napokat (KMN). Az augusztus 17–24. között tartandó seregszemle ez alkalommal is a kincses városi magyar közösség biztos pontja kíván lenni térben és időben.

„Helyben vagyunk!” - Gazdag kulturális programokkal szervezik meg a 16. KMN-t
2025. március 19., szerda

Számos betegségtől óvja meg magát az, aki rendszeresen eljár fogorvoshoz (VIDEÓ)

Sokan azt tartják, hogy a fogorvosi rendelők drágák, a fogászati szolgáltatások állami támogatása pedig minimális. Románia a szájegészségügy terén is kullog az Európai Unióban. A témát Simori Noémi kolozsvári fogorvossal jártuk körül videós cikkünkben.

Számos betegségtől óvja meg magát az, aki rendszeresen eljár fogorvoshoz (VIDEÓ)
2025. március 18., kedd

Székelyföld is rácsatlakozhat a nagyvárosi HÉV-re

Nagyszabású infrastrukturális fejlesztést „melegítenek fel” Székelyföldön: Sepsiszentgyörgy bekapcsolódik a Brassó környéki helyiérdekű vasút kiépítésébe, amely így a háromszéki megyeszékhelyt is érintené.

Székelyföld is rácsatlakozhat a nagyvárosi HÉV-re