Egyre ritkábbá váltak a kalákák, amiben egyik segítette a másikat, s közösen vettek részt egy ház felépítésében, vagy egy munkálat elvégzésében. A népi kultúra ápolása, ami korábban itt is más volt, elszegényedett. Mindez a várossal való egybenövés eredménye, és maga az iskolázás is sok változáson ment keresztül. Amíg léteztek a falusi elemi iskolák, vagy gimnáziumok, addig valahogy külön kulturális életet éltek a falusi közösségek, de miután a diákok már a nagyenyedi kollégiumba jártak be, ott más jellegű tevékenységek várták őket, és már nem volt annyira érezhető a külön identitás.

– Említette a Bethlen Kollégium 1948-as államosítását. A wikipédián azt olvasni, hogy Felenyed a kollégium államosítását követően veszti el lába alól a talajt, és mai napig nincs igazán tisztában a hovatartozásával. Mennyire látja megalapozottnak ezt a magyarázatot?
– Itt főleg arról van szó, amit a kollégium jelenléte évszázadokon keresztül jelentett a gyülekezet, a felenyedi közösség számára. Ennek hátterében az a birtokviszony volt, amit Bethlen Gábor fejedelem végrendeletében hagyott meg a kollégium számára, ilyen értelemben Felenyed is a kollégium birtokát képezte. A felenyediek számára életformát is jelentett, ahogy a kollégium malmait működtették, őrizték erdeit, vágták a fáit, szállították a városba, és még sok egyebet fel lehetne sorolni. Ez szoros kapcsolatot jelentett a kollégiummal, és attól kezdve, hogy megszűnt ez a birtokviszony, valóban tétovázásra adott okot, hogy most mi is az identitása a felenyedi közösségnek. Olyan időszakról van szó, amelyben rengeteg átalakulás volt, és amelynek pozitív hozadékai is voltak, és azt eredményezte, hogy a felenyediek próbálták megtalálni az új időkben az identitásukat.

– Érdekes összehasonlítani a falut a város túlsó végén fekvő Csomborddal. Ha megnézzük a kollégium államosítása utáni időszakot, az 1950-es, ’60-as, ’70-es években Csombordon mind a magyarság, mind a románság száma növekszik, míg a felenyedi magyarságnál visszaesés tapasztalható, s ezzel párhuzamosan a románság száma gyarapszik. Mi van a számok mögött? Hogyan lehet értelmezni ezt az időszakot?
– Amennyire én beleláthatok ebbe az időszakba, a felenyedi református gyülekezet az 1920–30-as években éri el a maximumot, amely nagyjából a helyi magyarság helyzetét is tükrözi. Ekkor még nagycsaládok jellemzők, sok gyermekkel, és nehéz meghatározni, hogy utána miért történik visszaesés más gyülekezettel ellentétben, holott ugyanolyan idők voltak itt is. A háborús helyzetre lehetne hárítani, de ugyanaz jellemző a többi faluközösségre is, nem tudok erre magyarázatot adni. A románság számának fokozottabb növekedése sem csak erre a periódusra igaz, itt már sokkal korábban megtelepedtek. Az 1849-es események jobban rányomják Felenyedre a bélyegüket, mint Csombordra, valahogy jobban átéli ezt a helyzetet az itteni magyar közösség. Valószínűleg emiatt is nő a románság létszáma; olyan helyre találnak itt, ahol már korábban megtelepedtek és lehet, ez az oka annak is, hogy a magyarság lélekszáma később csökken.

– Itt található a csaknem 400 éves Bethlen Kollégium. Az intézmény presztízse, az erdélyi magyar oktatásban betöltött kiemelkedő szerepe mennyire bír megtartó erővel a helyi közösség számára?
– Sokféle törekvés volt arra, hogy ezt a kapcsolatot valahogyan visszaépítsük; persze nem a birtokviszony révén, hanem iskolai és kulturális szempontból. Sok diák abban az időszakban is a kollégiumba járt, amikor már megszűnt ez a viszony, ez erősítette a kapcsolatot, és az 1990-es változások után még inkább érezte a környék magyarsága, hogy a nagyenyedi kollégium ténylegesen megtartó erő, mind a mai napig így érezzük. A kollégiumi rendezvényeken is részt vesz a környék magyarsága, tehát nemcsak kimondottan az oktatási tevékenysége fontos.

– Mennyire férkőzik be a román nyelv az egyházi életbe? Hogyan látja az egyház és a többnyelvű családok kapcsolatát?
– Természetesen ugyanúgy fenntartja az egyház a kapcsolatot a gyülekezeti tagokkal vegyes családok esetében is. Ilyenkor vannak nehézségek, mert a templomi istentiszteleteink továbbra is magyar nyelven folynak, ez a hivatalos nyelve az egyházunknak, de ha olyan szolgálatok vannak, ahol a vegyes családok is érintettek, akkor igyekszünk román nyelven is megértetni magunkat. Ez általában úgy történik, hogy röviden románra is fordítunk, igyekszünk őket is megtartani a mi berkeinkben. Nemrégiben megújult az óvodánk a magyar kormány támogatásával, itt arra is szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy a vegyes családokból származó gyerekek magyar nyelven tanulhassanak. Már gondjaink vannak konfirmáció és egyéb szolgálatok esetén, tehát nagyon szeretnénk, ha a magyar nyelvet úgy tudnánk ápolni, fenntartani, hogy nekik se legyen nehézségük.

– Tavaly ősszel újították fel a magyar óvodát. Hogyan látja ma az intézmény helyzetét, jövőjét? Mi szükséges ahhoz, hogy betöltse rendeltetését?
– A felújítás nagy lehetőség volt a gyülekezetünk számára, hiszen önerőből nem valósult volna meg. Hogy miért is az egyház ügye? Nyilván nem egyházi intézményről, viszont egyházi épületről van szó, kántortanítói lakás volt hosszú évtizedeken keresztül. Az államosítás után is olyan hely volt, ahol a magyarság gyakran találkozhatott, még ha nem is volt már egyházi tulajdon. Aztán jött a mentő ötlet, hogy létesítsenek magyar óvodát az épületben, s így maradt meg a magyar jellege, amíg 2003-ban végül sikerült visszanyerni az ingatlant.

Persze attól, hogy megvan az óvoda, még nem lesz rögtön népesség­gyarapodás, de ez olyan támpont, ami biztatólag hat a fiatal családosokra, mert ha sikerül hosszabb programot biztosítani, akkor van hol biztonságba helyezni a gyereket napközben, tehát igenis érdemes gyereket vállalni. Persze nemcsak ez kellene a biztatást adja, de gondolom, ez is egy támpont. Arra gondoltunk, hogy az épület sok más tevékenységre is alkalmas a magyartanítás mellett, így szeretnénk a népi kultúrát, a táncot is újra feleleveníteni. Korábban voltak már ilyen törekvések, de mivel nem lehetett helyben tartani, s más faluba jártunk át a gyerekekkel, ezért idővel megszűntek. Reméljük, ha ez helyben történik, akkor hatása lesz. Kulturális egyesületet is szeretnénk létrehozni, amivel az események hátterét biztosítani tudnánk.

– Nagyenyeden ma tizenegynéhány százalékos a magyarság aránya, ehhez képest erős politikai képviselettel bír: az alpolgármesteri tisztséget és több tanácsosi helyet is betöltenek. A felenyedi magyar közösségben mennyire érződik az erős politikai jelenlét?
– Nagyon érződik, hiszen sok minden függ attól, hogy a helyi politikai vezetés mennyire támogat bennünket és az elmúlt években nagyon tapasztaltuk, mennyi mindent meg lehet valósítani, ha ilyenszerű támogatás van a háttérben. Másképp nagyon meg volna kötve a kezünk, és nehéz lenne eredményeket felmutatni. Az elmúlt időszakban épületekkel is gyarapodtunk, például ravatalozót építettünk. Nyilván sokkal jobban örülünk az óvodának, mert inkább a jövő felé mutat, de nagyon sokat számít a támogatottság, másképp nehéz előre lépni. Hadd zárjam e gondolatokat az ismert bibliai idézettel: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző. Hiába korán fölkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Annak, akit ő szeret, álmában ad eleget.” (Zsolt 127,1-2.)

Győri Tamás