Fotó: Facebook/Partiumi Keresztény Egyetem Nagyvárad
Indulhat a magánének alapképzés és a fordító-tolmács mesterképzés a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen – a vonatkozó kormányhatározatot hétfői ülésén fogadta el a bukaresti kabinet.
2020. szeptember 02., 09:492020. szeptember 02., 09:49
A felsőoktatási intézmény keddi közleményében kiemelte: a magánének szak a romániai oktatási rendszerben elérhető első magyar nyelvű előadóművészeti képzés. „Célunk a jelentkezők felkészítése a nemzetközi szintű szakmai érvényesülésre” – fogalmaz a közlemény, rámutatva ugyanakkor arra is, hogy
A fordító-tolmács mesterképzés célja az egyetem illetékesei szerint olyan fordítók és tolmácsok képzése, akik képesek szakszerűen ellátni az írásbeli és a szóbeli fordítás/tolmácsolás feladatát idegen nyelvről magyarra és magyarról idegen nyelvre.
Beiratkozás az őszi felvételire – akárcsak a többi megmaradt ingyenes és tandíjas hely esetében – 2020. szeptember 7–18. között zajlik, online vagy személyesen, beiratkozási díj nélkül. További részletek a PKE honlapján (partium.ro), illetve az egyetem Facebook- és Instagram-oldalán.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
szóljon hozzá!