2010. június 02., 10:032010. június 02., 10:03
A polgármester szerint helyettese akadályozza a munkát, 16 hónapja be sem jár a hivatalba, és ezzel rossz példát mutat, ugyanakkor hét pert kezdeményezett az önkormányzat és a polgármester ellen. Nagy István azt szeretné, ha az RMDSZ-frakció más alpolgármestert jelölne, aki megfelelően ellátja hivatalát.
Mint ismeretes, Bán István függetlenként jutott be a baróti tanácsba, majd az RMDSZ támogatásával foglalta el az alpolgármesteri széket.
A Krónikának korábban azt nyilatkozta, hogy minden reggel már a polgármester előtt bent van a hivatalban, de sokat jár terepre, hiszen Baróthoz öt falu tartozik. A helyi tanácsot hat RMDSZ-es, öt MPP-s és négy független képviselő alkotja. A testület két alkalommal leszavazta az alpolgármester leváltását, majd egyszer az RMDSZ-frakció, majd az MPP-s tanácsosok vonultak ki, így nem volt meg a döntéshozáshoz szükséges létszám. Az önkormányzati képviselőknek ma ötödik alkalommal kell dönteniük az alpolgármester sorsáról.
Nagy István arról is beszámolt, hogy szerinte halálra van ítélve a Borvizek Útja pályázat, mert akárcsak a Kovászna Megyei Tanács által kezdeményezett valamennyi projekt, politikai jellegű és szakmaiatlan. Nagy szerint az illetékesek a baróti önkormányzatra próbálják hárítani a felelősséget a pályázat lebonyolításának sikertelenségéért. Elmondta, az elmúlt évben a megyei önkormányzat értesítette, hogy Barót önrésze 166 ezer lej, idén azonban már 950 ezer lejt kérnek. Az erdővidéki város nem tudja ezt az összeget előteremteni, mondta Nagy István.
Tamás Sándor megyei tanácselnök szerint Barót a program kezdetén 23 százalékkal szerepelt, majd megegyeztek, hogy csak azokat a létesítményeket építik meg, amelyeket a polgármester megvalósíthatónak tart, a többit átvállalja a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Ha Barót teljesen ki akar szállni a projektből, a részét a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Sugásfürdő korszerűsítésére fordítják, mondta. Tamás Sándor bízik abban, hogy a szeptemberi határidőig sikerül befejezni a munkát, hisz minden településen több alvállalkozó kezdett el dolgozni.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.
Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.
A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.
A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.
Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.
Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.