„Leszerelő” határvédők

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

RIPORT – Román telepes falvak a román–magyar határ Szatmár megyei szakaszán. A trianoni döntés nemcsak országhatárokat rajzolt át, hanem arra is lehetőséget teremtett, hogy néhány éven belül új román települések nőjenek ki a földből a frissen felskiccelt magyar–román határzónában. Ioan Gherman, Szatmár megye korabeli főispánja a nagykárolyi járásról készült monográfiájában nemzeti érdekkel magyarázta a telepes falvak létesítését, tekintve, hogy a környéken „túlnyomó többségben” voltak a magyarok és a svábok.

2007. október 16., 00:002007. október 16., 00:00

A falvakat – Horea, Scărişoara Nouă, Marna, Ianculeşti, Lucăceni, Dacia, Decebal, Traian, Crişeni, Drăguşeni, Gelu, Baba Novac, Răduleşi, Păulian – magyar vagy sváb községekhez, illetve városokhoz csatolták. A telepesek fejenként öt és fél hektár földet kaptak a magyar mágnások birtokaiból, de a hatóságok egyéb jellegű, többszintű támogatását is élvezhették. Míg egyes betelepített román falvak lakói – elsősorban azok, amelyek magyar vagy sváb települések közvetlen szomszédságában fekszenek – már régóta törekszenek a beilleszkedésre, más, művi módon létrehozott települések lakói lényegében csak a rendszerváltás után kezdtek nyitni a környék „őslakói” irányába. A fokozódó együttműködési készség magyarázható a megélhetési gondokkal, pénzszerzési szándékkal, de azzal is, hogy a rendszerváltás óta sokat veszített „mérgéből” a nacionalista propaganda. Ezekben a falvakban ugyanis 1989 előtt folyamatosan erősítették a nemzettudatot, a hazafias érzelmeket az ott lakókban, akik évtizedeken át abban a tudatban éltek: egy tartalékos hadsereg tagjai, akiket bármikor mozgósíthatnak, ha jön a magyar veszedelem.

„Ezek a falvak mindig kivételezett helyzetben voltak, közpénzen kaptak templomot, iskolát, kultúrházat, utakat – jelenti ki Boros Ernő nagykárolyi újságíró. – Ma is érkeznek felcímkézett pénzek a megyétől, amelyeket a polgármesteri hivataloknak a telepes falvaknak kell továbbutalniuk, különben meg sem kapnák.” A közelmúltban például a nagykárolyi önkormányzat a helyi városnapokra 20 ezer lejt különített el, ugyanakkor a közigazgatásilag odatartozó, Ianculeşti falu számára – ahol a lélekszám megközelítőleg egyhuszada a városénak, alig haladja meg az 1100 főt – pedig 12 ezret. „Errefelé, ahol a kisebbség jelentette a többséget, sok román pusztán abból élt jól, hogy román – fejtegeti Boros. – Az állami hivataloknál is sűrűn szerepelt egyetlen alkalmazási kritériumként: kell ide egy jó román ember.”

A kilencvenes évek óta – éppen az RMDSZ által kezdeményezett, etnikai üldözöttek kárpótlását célzó törvényt kihasználva – a román telepesek jelentős összegeket kapnak olyan jogcímen, hogy 1940 és 1944 között Romániába száműzték őket – ahol amúgy szintén támogatásban részesültek. Az üldözötti státussal rendelkezők a havi 220 lejes járandóság mellett egyéb előnyöket is élveznek: helyi adómentesség és utazási kedvezmények.

Tény, hogy az 1925–26-ban betelepített románokat a magyar hatóságok 1940-ben felszólították, hogy költözzenek át Romániába. A köztudatban az él, hogy a katonaság nem követett el erőszakot, sőt helyenként kíséretet is biztosított a visszatelepülőknek, hogy ne essenek bosszú vagy fosztogatás áldozatául. Bár néhány, többnyire erősen hazafias hangvételű román könyv atrocitásokról számol be, lényegében békésen zajlott a kitelepítés. Nagykároly vonzáskörében csak Lucăceni jelentett kivételt: a börvelyi magyarok nem várták meg a hatósági felszólítást, maguk üldözték el a földjeikre telepített falu lakóit. Ide korábban máramarosiakat költöztettek, akiket dolgosabb embereknek ismernek, mint az ugyancsak a nagykárolyi járásban létrehozott, bihari mócokkal benépesített falvak lakóit. A „morosánokat” egy sváb és egy magyar falu közé telepítették, ha Nagykároly felől jövet az ember áthalad a takaros sváb falun, Kálmándon, csak a két, egymás mellett felállított helységnévtáblából állapíthatja meg, hogy időközben átért Lucăceni-be. No meg arról, hogy a svábokra jellemző rendszeretettel karbantartott utcák és házak képe kissé megváltozott. A telepes falu egészen a Krasznáig nyúlik, a hídon túl a magyar lakosságú Börvely kezdődik, ahol viszont már nem köszön vissza a kálmándi takarosság.

Elűzettek, újrakezdték

„Szeptember 14-én átadták Észak-Erdélyt Magyarországnak, viszont egészen november másodikáig békében megvoltunk – idézi fel a lucăceni-i Bertalan Paraschiva az 1940-es eseményeket. – Aznap este azonban beszólt az éjjeliőr, hogy ne aludjunk, zárkózzunk be a házba, és ha ránk támadnak, ne álljunk ellen. Kilencéves voltam. Éjjel aztán megszólaltak a harangok, anyám egy-egy takarót és párnát adott a kezembe nekem és a négy testvéremnek, kimenekültünk a faluból, és a folyóparton aludtunk egy csutkakúpban. A falu felől kutyaugatás, disznóvisítás, ordibálás hallatszott egész éjjel, anyám sírt, mi pedig nagyon féltünk.”

Bertalan Paraschiva (képünkön) és családja csak reggel mert visszatérni a faluba, ahonnan a magyar katonaságnak addigra sikerült elkergetnie a fosztogatókat. A házuk ablakait betörték, ami mozgatható volt, elvitték, az állatokat szélnek eresztették. Az edényeket a ház mögött találták meg széttördelve, a meghagyott kukoricára és gabonára pedig petróleumot öntöttek.

Még aznap a határon át gyalog elindultak az egyik közeli román telepes faluba, Daciára anyja testvéréhez, édesapja pedig, miután megtalálta teheneiket a temetőben, befogott a szekérbe, utánuk ment, majd hamarosan elindultak szülei Nagybánya melletti szülőfalujába, Dăneşti-re. A nagyszülőknél szerették volna meghúzni magukat, ám anyai nagyanyja nem fogadta be őket, mivel nagyon haragudott a lányára, hogy annak idején eladta a hozományát, és a határszélre költözött. „De hát hogyne költöztek volna, amikor ott tíz hold jó termőföldet kaptak, otthon pedig alig volt valamennyi, és azon is csak a gyümölcs meg a fű termett meg” – veszi védelmébe anyját az idős asszony.

Az újabb politikai fordulat után ők is vonatra ültek, és elindultak Petrozsény felé. Szászvárosban telepedtek le, ahol édesapja munkát kapott a lőszergyárban, Paraschiva pedig cselédként szolgált a háború ideje alatt. Negyvenhatban édesapja visszajött Lucăceni-be, ’49-ben ő is jött. „Szinte semmink nem maradt, a házunk helyén krumpliföld volt, még a kutat is betömték – emlékezik Paraschiva. – De azért újrakezdtük: az állam ingyen adta az építőanyagot, a rokonság küldte az ajtókat-ablakokat, megint lett házunk, és volt min gazdálkodni. Soha nem felejtem el, mennyire csodálkoztam, hogy a szászvárosi néptanácsnál a hölgy, akitől kikértem anyám halotti bizonyítványát, rákérdezett, hogy kerültünk a városba, és nem tudta, mit jelent, hogy „menekültek” és hogy „forradalom”.

Budapesti tévémaci

A helybéliek állítása szerint azóta komoly összetűzések nem voltak a magyarok és a románok között, bár a lucăceni-iekben élénken él a novemberi éjszaka emléke. „Szörnyű idők voltak” – ingatják ma is fejüket az idősek, de gyűlölködő megjegyzések nem követik a megállapítást. Néha ugyan kitör egy-egy verekedés a fiatalok között, főleg éjszaka, diszkóból jövet, ilyenkor etnikai kérdések is felmerülnek, de ezt inkább a forrófejűség számlájára írják, mintsem a sovinizmuséra. Nyelvi problémák sincsenek már, a lucăceni-iek többsége megtanult magyarul, hiszen a gyerekek a budapesti tévéadás meséin nőttek fel. A felnőttek a munkahelyen sajátították el a magyar nyelvet, jó hasznát vették akkor is, amikor a helybéli magyarokhoz hasonlóan Magyarországra jártak csencselni. „Jól megvagyunk a magyarokkal, jó napot kívánok-bună ziua, ha találkozunk, semmi bajom velük – mondja Bertalan Paraschiva. – Úgy, ahogy megtanultam a nyelvüket is, és ha össze is kerültem olyannal, akiről tudtam, hogy annak idején az elkergetők között volt, soha nem kerestem a konfliktust.”

Mintagazdaságtól munkanélküliségig

Lucăceni közigazgatásilag Börvely községhez tartozik, amely ma a környék egyik legszegényebb települése. A zömében reformátusok lakta Börvely őslakossága a faluban élő Végh Balázs Béla egyetemi tanár szerint valószínűleg a tatárjáráskor az ecsedi lápba menekülő környékbeliekből állhatott, mai összetétele a századok során különböző helyekről származó idetelepített nációkból alakult ki. A Károlyi grófok a Rákóczi-féle szabadságharc után, az 1700-as évek elején kezdték a környékre telepíteni a svábokat, a megmaradt reformátusokat pedig Börvelybe költöztették. Később ide is hoztak néhány sváb családot, hogy a tanyájukon dolgozzanak, majd székelyek is érkeztek dolgozni a több mint 100 éve alapított kendergyárba. A 60-as, 70-es években érezhető gazdasági fellendülés lényegében a kommunista propaganda eredménye volt: Börvelyben alakult meg az országban hatodikként, megyei szinten pedig másodikként a kollektív gazdaság, a párt pedig gondoskodott arról, hogy kitűnő eredményeket tudjon felmutatni a mintatéesz. A központi segítség azonban elapadt, 1989 után tönkrement a kendergyár is, százával szűntek meg a nagykárolyi munkahelyek, így a lakosság elszegényedett – jelenleg a börvelyiek 60 százaléka a létminimum alatt él.

„A börvelyiek elsősorban azért neheztelnek a lucăceni-iekre, mivel egyenlő mértékben részesülnek ugyan a községi kasszából, ám a telepesek leszármazottai ehhez alig járulnak hozzá – magyarázza Végh Balázs Béla. – A lucăceni-iek 80 százaléka megszerezte ugyanis az etnikai üldözötti státust, ezért a havi járandósága mellett adóznia sem kell. Az üldözöttség bizonyításához pedig elég volt két tanút előállítani, így ha annak idején valaki elutazott néhány napra, leszármazottai a mai napig kapják a kárpótlást.”

Változó idők

Míg annak idején a lucăceni-iek jártak Börvelybe dolgozni és gazdálkodást, mesterséget tanulni, most a börvelyiek járnak Lucăceni-be napszámba. Az egykori telepesek leszármazottai legutóbb Börvelyből fogadtak maguknak tehénpásztort is. „Számottevő etnikai feszültségek nincsenek – folytatja Végh –, mindenki azzal van elfoglalva, hogy előteremtse a megélhetéséhez szükséges anyagiakat. Gheorghe Funarnak egy öt évvel ezelőtti nacionalista kampánybeszédére mindössze húsz lucăceni-i volt kíváncsi.”

A számla egyébként románok és magyarok közt akár kiegyenlítettnek is tekinthető, a román hatóságok ugyanis 1944-ben nem mulasztottak el revánsot venni: száz börvelyi férfit hurcoltak el hat hónapra a barcaföldvári haláltáborba, közülük 12-en odavesztek. Az életben maradt meghurcoltaknak mindössze 7-8 lejes nyugdíjemelés járt. De ez is a múlté már: egyre gyakoribbak a vegyes házasságok, minden faluban több tíz hasonló család van már, s ez is hozzájárul az etnikai ellentétek csökkenéséhez.

A környék legvirágzóbb települése Kálmánd: a dolgos, takarékos svábok igyekezete meghozza az eredményt. Ők sem idegenkednek már annyira a román telepesektől, a három falu fiataljai például hosszú ideje átjárnak egymáshoz diszkózni. „A svábok jó része inkább lenéz egy börvelyit, ha rendetlen a háztája, mint egy lucăceni-it pusztán azért, mert román. A diszkóbeli verekedések néha a nemzetiségi különbözőségekből is adódnak, de nem feltétlenül. Aki verekedni akar, úgyis talál ürügyet” – ecseteli a helyzetet egy kálmándi lány.

A svábok is csak mentalitásukban különböznek a környék többi nációjától, anyanyelvük ugyanis többnyire a magyar. A svábság történetével több kötetében is foglalkozó Boros Ernő újságíró azonban nem osztja a svábok erőszakos elmagyarosításáról szóló elméletet. Megtette a magáét a 300 éves együttélés is, de a végső lökést a második világháború utáni malenkij robot adta a svábságnak. „Az oroszországi fogolytáborokból hazatérők többé nem beszéltek svábul a gyerekeikkel, nehogy ők is hasonló sorsra jussanak nemzetiségük miatt – mondja Boros. – Hogy inkább magyarrá lettek, mint románná, habár akkor már román világ volt, annak több oka is van. Az egyik, hogy nemigen tudtak románul, a másik pedig vallási: a svábok bigott katolikusok, a románság pedig zömében ortodox.”

Vadak és katonák

A múlt évszázad húszas éveiben betelepített román falvak többségében viszont más a helyzet, főleg a félreeső településeken. A környék lakói szerint az sem mindegy, honnan származnak, a bihari mócokat például kevésbé dolgosnak, és jóval „vadabbnak” ítélik, mint a morosánokat. Mesélik: ha a ianculeşti-ieket reggel hétre hívták kapálni a téeszbe – ami csak akkor kecsegtetett eredménnyel, ha „célprémiumot”, ingyenesen hazavihető terményt helyeztek kilátásba –, kilenc körül kezdtek el szállingózni. Mondván, hogy őket nem dolgozni hozták, hanem a határok védelmére. A magyar nyelv sem megy túl jól nekik, mivel a könnyen hozzáférhető magyar tévéműsorok sem voltak különösebben népszerűek közöttük – részben azért, mert a háztartások jó részében nem volt televízió.

Az elszigeteltség és a nacionalista propaganda-hadjárat a mai napig érezteti a hatását. „Nem bírom elviselni, hogy a nagykárolyi üzletekben magyarul is megkérdik tőlem, mit akarok – dohog egy telepes faluból származó fiatalember. – Itt Románia van, beszéljen mindenki románul! Ki nem állhatom a magyarokat, mert évszázadokig kizsákmányolták és nyomorgatták az őseimet, és most is csak azon jár az eszük, hogy visszafoglalják Erdélyt.”

Ezt a viszonyulást egyébként a városban élő románok is furcsállják, akiket nem zavar a kétnyelvűség. „Lassacskán a móc telepes falvakban is enyhül a sovinizmus – véli egy szintén móc származású, de évek óta Nagykárolyban élő fiatalember. – Ha pénzt akarnak keresni, ki kell mozdulniuk a falujukból, így a látókörük is bővül, és rájönnek: ha érvényesülni akarnak, nem árt, ha magyarul is beszélnek. Fontos, hogy oszlófélben a múlt rendszerben módszeresen táplált pszichózis.” Ezekben a falvakban ugyanis különösen nagy hangsúlyt fektettek a propagandára, rendszeresen szerveztek román folklórelőadásokat, és folyamatosan erősítették a nacionalista érzelmeket.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 25., szerda

Bihar megye akvaparkjai turisták ezreit vonzzák, Kolozs megye a nyomukba sem ér

Bihar megye az elmúlt években felismerte, hogy az egyik legnagyobb természeti erőforrása – a termálvíz – jóval több lehetőséget rejt magában, mint amit eddig kihasználtak.

Bihar megye akvaparkjai turisták ezreit vonzzák, Kolozs megye a nyomukba sem ér
2025. június 25., szerda

Év végéig is eltarthat az akut ivóvízprobléma a Kis-Küküllő menti településeken

Súlyos gondot okoz az ivóvízellátás hiánya Dicsőszentmártonban és a környező Maros megyei településeken a Kis-Küküllő vizének megnövekedett sókoncentrációja miatt, a vezetékes ivóvízellátás több ízben is szünetelt az elmúlt napokban.

Év végéig is eltarthat az akut ivóvízprobléma a Kis-Küküllő menti településeken
2025. június 25., szerda

Kedvezményes felvonózással csábítják a brassói hegyikerékpárosokat a Keresztényhavasra

Brassó péntekenként kedvezményes hegyi kalandra hívja a mountainbike-rajongókat – helyi lakosoknak 50 százalékos kedvezménnyel érhetők el a felvonók a Keresztényhavasra.

Kedvezményes felvonózással csábítják a brassói hegyikerékpárosokat a Keresztényhavasra
2025. június 25., szerda

Pert nyert a prefektúra, elveszik a visszaszolgáltatott falut

Pert nyert az Arad megyei prefektúra az egyetlen családnak visszaszolgáltatott partiumi falu, Zarándnádas ügyében.

Pert nyert a prefektúra, elveszik a visszaszolgáltatott falut
2025. június 25., szerda

Elhunyt Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, közíró, az Iliescu-rezsim első politikai menekültje

Életének 84. évében meghalt Kincses Előd jogász, közíró, a romániai rendszerváltás utáni időszak egyik legismertebb magyar közéleti alakja, az erdélyi magyar ügyek és érdekek kitartó képviselője, védője.

Elhunyt Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, közíró, az Iliescu-rezsim első politikai menekültje
2025. június 25., szerda

Három jármű ütközött Élesd terelőútján, két személy életét vesztette

Két Maros megyei személy vesztette életét Élesd terelőútján egy tömegbalesetben kedd délután, két személygépkocsi és egy autóbusz karambolozott.

Három jármű ütközött Élesd terelőútján, két személy életét vesztette
2025. június 25., szerda

Mattrészeg sofőrt vett őrizetbe a marosvásárhelyi rendőrség

A marosvásárhelyi rendőrségi fogdában kötött ki az a 35 éves gépkocsivezető, aki mattrészegen ült volánhoz, az alkoholszonda a kilégzett levegőjében 1,32 mg/l tiszta alkoholt jelzett.

Mattrészeg sofőrt vett őrizetbe a marosvásárhelyi rendőrség
2025. június 25., szerda

Valami nincs rendben: másodszor is kivirágzott a cseresznye

Idén már másodszor virágoztak ki a cseresznyefák Arad megye több pontján. Szakemberek szerint ez az éghajlatváltozás okozta anomália, amely stresszt okoz a fáknak, és fennáll a veszélye, hogy egyesek hosszú távon károsodnak.

Valami nincs rendben: másodszor is kivirágzott a cseresznye
2025. június 25., szerda

Leégett a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás Kolozs megyében

Leégett egy kedd este kiütött tűzben a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás – tájékoztatott a Kolozs megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Leégett a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás Kolozs megyében
2025. június 25., szerda

Francia és holland érlelt sajtok készülnek a györgyfalvi kézműves sajtműhelyben (VIDEÓ)

Kolozsváron számos üzletben, étteremben találkozhat a gasztronómiai ínyencségekre vágyó fogyasztó a Caseus sajtokkal. A kincses várostól 11 kilométerre fekvő, többségében magyarok lakta Györgyfalván hétéves múltra tekint vissza az érlelt sajtok készítése.

Francia és holland érlelt sajtok készülnek a györgyfalvi kézműves sajtműhelyben (VIDEÓ)