Fotó: Boda L. Gergely
A magyar utcanévtáblák leszerelésébe, illetve a kétnyelvű utcanévtáblák román nyelvűre cserélésébe kezdett szerdán a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal. Állítólag a prefektúra utasítására jártnak el, de az alprefektus nem tud ilyen ukázról.
2017. június 01., 11:202017. június 01., 11:20
2017. június 08., 13:032017. június 08., 13:03
A hivatal alkalmazottai a város Kolozsvár felőli bejáratától a városközpontig vezető Dózsa György úton láttak neki a magyar utcanév eltávolításának. Az eset kapcsán Vass Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke tett közzé tiltakozást. Közösségi oldalán a képviselő fényképeket is közölt a magyar feliratokat eltávolító munkásokról. Vass Levente emlékeztetett rá:
A megígért folyamat azonban nem folytatódott. Az egynyelvűsített utcanévtáblákon Dózsa György neve Gheorghe Dojaként szerepel.
Szigeti Enikő, a marosvásárhelyi utcanevek kétnyelvűsítéséért évek óta küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője az MTI-nek elmondta: a több mint öt kilométer hosszú Dózsa György úton 2014-ben Peti András akkori RMDSZ-es alpolgármester fellépése következtében jelent meg pár kétnyelvű utcanévtábla. 2016 áprilisában és májusában azonban a sugárút teljes hosszán kétnyelvűsítették a táblákat. Ekkor nem egyazon táblára került a román és a magyar utcanév, hanem a román utcanévtáblák alá vagy mellé azonos kivitelezésű magyar táblák is kerültek.
Elmondta, a városházán kedden iktatták a prefektus átiratát. Ennek tartalmát azonban a civil aktivista a gyermeknapi munkaszünet miatt nem tudta megnézni. Az MTI által csütörtökön megkeresett
Romániában az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény azonban csak a településnevek és az intézménynevek többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről nem rendelkezik.
Románia azonban 2008-ban olyan formában ratifikálta az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja, amelyek mellett - szükség esetén - a hivatalos elnevezéseket is feltünteti. A charta szakértői a 2012-ben készített Románia-jelentésben külön kitértek arra, hogy a helynevek alatt nemcsak a településnevek értendőek. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar „utca” szót, az utca nevét is ki kell írni a kisebbség nyelvén.
Marosvásárhelyen a kivándorlási hullámot kiváltó 1990-es etnikai konfliktusok után került kisebbségbe a magyarság, mely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
szóljon hozzá!