Fotó: Archív
2012. január 31., 07:242012. január 31., 07:24
„Azért döntöttünk a távozás mellett, mert a jelenlegi helyzetet kilátástalannak tartjuk. Nagyon remélem, hogy a következő vezetőség, a magyarországi alapítványok majd találnak egy megoldást, mert mi nem tudunk” – nyilatkozta a Krónikának Solomon Adrián, az MCSMSZ leköszönt elnöke. Emlékeztetett, hogy a civil szervezet indította be, bővítette és működtette az elmúlt 11 évben a moldvai csángó gyerekek magyar nyelvű taníttatását célzó programot, melynek keretében jelenleg 25 településen zajlik az oktatási tevékenység 2200 diák részvételével. A szervezet emellett Csíkszeredában létrehozta és működtette a magyarul továbbtanuló diákokat befogadó csángó bentlakást, továbbá hét moldvai településen saját Magyar Házat épített, vásárolt.
A távozó elnökség a szervezet honlapján közzétett közleményében arra is felhívja a figyelmet, hogy mindezt nagyon nehéz körülmények között sikerült elérni, a román hatóságok kezdetben akadályozták a tevékenységüket, és mint fogalmaznak, jelenleg „nem szeretnek, de elviselnek bennünket”. A közlemény szerint a civil szervezet jelenleg 61 alkalmazottat foglalkoztat, és körülbelül 2,1 millió lejes (140 millió forintos) éves költségvetéssel rendelkezik, melynek egy részét a magyar állam biztosította, a másik részét pedig támogatóktól gyűjtötték össze, többek között a keresztszülőprogram révén. Solomon Adrián lapunknak elmondta, az elmúlt évben a működéshez szükséges összeg fele-fele arányban érkezett a magyar államtól és a magántámogatóktól, míg a korábbi években az arány 35-65 százalékos volt az adományozók javára.
A leköszönő vezetőség szerint az oktatási program további működtetését ellehetetleníti, hogy a 2012. január 1-jével lejárt a szövetségnek a Bethlen Gábor Alapítvánnyal kötött szerződése, és a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága nem válaszolt a támogatási kérelmükre. Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár ehelyett arról tájékoztatta őket, hogy két magyarországi szervezet – a Diószegi László vezette Teleki László Alapítvány és a Petrás Róbert által alapított A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) – új alapítványt hozna létre Romániában, és a továbbiakban az MCSMSZ helyett ez kapná a moldvai magyar oktatásra szánt állami támogatást.
A leköszönő elnökség szerint a magyar kormány elfogadhatatlan választás elé állította őket, amikor felkérte: február 2-án Budapesten írjanak alá egy dokumentumot, amely szerint a két említett magyarországi szervezettel szövetkezve társalapítói az új alapítványnak.
A dokumentum szerint a budapesti alapítványok 1000-1000 lejes (75 ezer forint) alapítói tőkéje mellé apportként kerülne az MCSMSZ százmillió forintos nagyságrendű vagyona, miközben a szövetségnek csupán egyetlen képviselője lenne az ötfős kuratóriumban. A leköszönő elnökség hangsúlyozza, úgy érezte, nem áll módjában sem igent, sem nemet mondani erre a felkérésre, az ügyben az évente egyszer ülésező küldöttgyűlés hozhat döntést.
„Ha igent mondunk, akkor az MCSMSZ oktatási programját és szellemi, valamint anyagi tőkéjét át kell adni egy olyan szervezetnek, amelyben többségben vannak azok a magyarországi személyek, akik nem ismerik Csángóföldet, a moldvai helyzetet. (…) Ha nemet mondunk, akkor az MCSMSZ nem kapja meg sem a magyar kormánytól, sem az AMMOA-tól a támogatást – így ellehetetlenül a moldvai magyar oktatás és az MCSMSZ működése” –, fogalmaz az elnökség a közleményben.
„Nem azért mondtunk le, hogy ezzel bármit is elérjünk, hanem mert reménytelennek tartjuk a helyzetet. Ha a magyar kormány más alapítványra akarja bízni a tevékenységet, semmit sem tehetünk ez ellen. Nem hiszem, hogy Budapestről „távirányítással” működtetni lehetne a csángó oktatási programot, de amennyiben a magyarországiak találnak itteni embereket, mi átadjuk a stafétabotot” – nyilatkozta a Krónikának Solomon Adrián.
A leköszönő elnök kifejtette, a vezetőség – amelynek tagjai tegnap nemcsak tisztségükről mondtak le, hanem a munkaviszonyukról is – a napokban összehívandó küldöttgyűlésig látja el a feladatát, vagy amíg a magyarországi illetékesek ki nem jelölik az új vezetőséget. Mint mesélte, a zömében Erdélyből és Magyarországról érkezett oktatókat is tegnap értesítették döntésükről, és ezek közül sokan jelezték, hogy a továbbiakban ők sem szándékoznak Moldvában maradni. Solomon szerint azonban ez mindenkinek a saját döntése. Kérdésünkre elmondta, mivel a magyar állam idén nem utalt ki pénzt a tevékenységre, csupán a januári béreket és költségeket tudják kifizetni, februárra már nincs fedezetük.
A magyar kormány egyébként 2011. június 14-én átfogó ellenőrzésnek vetette alá az MCSMSZ-t, a vizsgálat elvégzésére a Teleki László Alapítványt kérték fel, amely jelentésében összegezte az átvilágítás során tapasztaltakat. Ebben hiányosságként róják fel, hogy az MCSMSZ nem rendelkezik megfelelő számviteli politikával, hiányoznak a pénzkezelési szabályzat és a bérkiegészítések kifizetésének szabályozása (ezek megközelítik a bérkeret 50 százalékát).
Továbbá hiányolják a vagyonleltárt, áttekinthetetlennek és hiányosnak minősítik a könyvelést, melyből szerintük nem megállapítható az MCSMSZ aktuális likviditási helyzete, így ezzel kapcsolatban további vizsgálatot tartanak indokoltnak. Kifogásolják továbbá, hogy a bérkiegészítések kifizetése adózás nélkül történik, a beruházásokról nem készült pénzügyi terv, nincsenek érvénytelenítve a pályázatokhoz elszámolt bizonylatok, a könyvelésben nincsenek elkülönítve a pályázati elszámolások, nincs szabályozva a telefon- és gépkocsihasználat (például tíz liter benzint számolnak el száz kilométerre).
Az ellenőrök kiegészítő jelentésükben számos intézkedést javasoltak, például az új szabályzatok és pénzkezelési politika bevezetését, év végéig új könyvelő alkalmazását, míg mai határidővel kérték a vagyonleltár elkészítését. A további adósságok megelőzése érdekében kérték továbbá a beruházások, az utaztatások és a különböző melléktevékenységek (különórák, kiadványok megjelentetése) leállítását, a túl nagy összegűnek ítélt csíkszeredai és bákói lakhatási támogatások megszüntetését, ez ugyanis meghaladta az összes többi helyszín bérleti díját.
Solomon Adrián lapunknak kifejtette, jogosnak tartották, sőt örültek az átvilágításnak, melynek során fény derült formai hibákra, mulasztásokra, ezeket azonban betartva a kért határidőket korrigálták. „Ez nem jelenti azt, hogy a szövetség nem tudná tovább ellátni a feladatát” – fogalmazott a leköszönő elnök.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága megkeresésünkre elmondta, hivatalosan reagál a csángó szövetség vezetőségének lépésére, ez azonban lapzártánkig nem történt meg.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.