Fotó: Hereditatum.ro
Önálló kulturális intézményt működtetne a felbecsülhetetlen értékű neoreneszánsz berendezéssel rendelkező válaszúti Bánffy-kastélyban a Kolozs megyei önkormányzat. A szinte biztosra vett uniós támogatásból tavasszal látnának hozzá a műemlék restaurálásához.
2017. július 26., 11:352017. július 26., 11:35
2017. július 26., 11:472017. július 26., 11:47
Kulturális központként hasznosítaná a Kolozs megyei önkormányzat a válaszúti Bánffy-kastélyt, amennyiben megnyeri a felújításához szükséges uniós támogatást. A beruházás gazdasági-technikai mutatóiról a szerdai ülésen fogadnak el határozatot, nyertes pályázat esetén tavasszal kezdődhetne el a munka, mondta a Krónikának Vákár István.
A Kolozs megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke kifejtette,
melyhez a megyei tanács 400 ezer lejt biztosít önrészként. Vákár István szerint a beruházás méretét tekintve ez nem nagy összeg, így biztosra vehető, hogy a munkálat gazdasági és technikai mutatóit tartalmazó határozattervezet – mely elengedhetetlen a projekt megvalósulásához – megkapja a szükséges támogatást. Az alelnök szerint az is a pályázat sikerességére utal, hogy korábban a megyei tanács megfellebbezte a pontozást, és az óvás jogosnak bizonyult.
Fotó: Hereditatum.ro
A határozattervezet szerint az áfával együtt 20,1 millió lejes beruházásból mintegy 19 milliót az Unió biztosítana vissza nem térítendő támogatásként, 393 802 lej lenne a megyei tanács hozzájárulása.
Vákár István elmondta, ha megkapják a támogatást, jövő tavasszal kezdődhetne el a munka, mely két-három évet is eltarthat. Kifejtette, mivel műemlék épületről van szó, nem lesz könnyű kivitelezőt találni, a jelentkezőknek különböző akkreditációkkal kell rendelkezniük, mely feljogosítja őket arra, hogy hozzányúlhassanak a felbecsülhetetlen értékű neoreneszánsz berendezéssel rendelkező ingatlanhoz.
A felújítást követően a megyei tanács külön intézményt hozna itt létre, mely a kastély adminisztrációjával foglalkozik, mesélte az RMDSZ-es politikus.
– fogalmazott Vákár, aki szerint a kastély a csúcsai Goga-múzeumhoz hasonlóan önálló entitás lenne.
Látogathatóvá válna a turisták számára, de nemcsak múzeumként, hanem kulturális központként üzemelne, koncert- és kiállítóterem lenne benne, de workshopok, konferenciák helyszínéül is szolgálna, sorolta a lehetőségeket a tágas udvarral és értékes parkkal rendelkező műemlék épület kihasználására az alelnök. Kifejtette, megérett az idő a felújítására, mivel a megyei tanács csupán karbantartási munkálatokat végeztetett az évek óta üresen álló ingatlanon, melynek egyik sarka jelentősen megrepedt.
Fotó: Facebook/Művészettörténet BBTE
A Kolozsvártól 26 kilométerre található Válaszút 1405-ben került a Bánffy család birtokába a bonchidai birtok részeként. A család udvarháza már a 18. század második felében állhatott, de az 1848-as forradalomban nagyon megrongálódott, így elkezdték újjáépíteni. A kastély legjelentősebb átépítése Bánffy Ádám nevéhez fűződik: a korábbi épületre emeletet húzott, és kialakította az eklektikus homlokzatokat.
A csarnok földszinti falait tölgy- és kőrisfából készült neoreneszánsz jellegű burkolat borítja, a falak mentén két majolika dombormű található. Az ebédlő szinte egykori pompájában őrződött meg, a gazdag fafaragványok mellett a berendezési tárgyak nagy része is fennmaradt.
A terem fő ékessége a zöld mázas cserépkályha, a két oldalfalán található domborművek a vérszerződést, magyar történelmi csatajeleneteket, illetve azt a mozzanatot ábrázolják, amikor Árpád vezér birtokba veszi a magyar földet.
A historizáló válaszúti kastély a bonchidai mellett az egyik legfontosabb műemlék Kolozsvár környékén, értékét növeli, hogy az eredeti gazdag berendezés számos eleme is megőrződött. 1908-ban itt született gróf Wass Albert író, akinek édesanyja Bánffy lány volt. A kommunizmusban államosított épületben 2007-ig kisegítő iskola működött.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
szóljon hozzá!