Fotó: Krónika Live
Hiába voltak meggyőződve arról az iskolában, hogy a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozásával kapcsolatban pozitív döntést hoz a román legfelsőbb bíróság, a legrosszabb forgatókönyv következett be.
2022. május 12., 20:232022. május 12., 20:23
Erről Tamási Zsolt, a megszüntetésre ítélt II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója beszélt a Krónika Live csütörtök esti kiadásában. Az intézményvezetőt Pataky István és Szőke László újságírók kérdezték.
Elhangzott: a legrosszabb forgatókönyv volt az, hogy a legfelsőbb bíróság jogerős döntésében jóváhagyta a marosvásárhelyi ítélőtábla az iskola szempontjából kedvezőtlen határozatának lényeges részeit, pedig inkább arra számítottak, hogy legrosszabb esetben visszautalják alapfokra az ügyet, s elhúzódik a pereskedés. Így most azonban teljesen létrehozásának alapokmányai nélkül maradt az iskola, holott a 2019-es alapfokú ítélet indoklásából sem igazán derült ki számukra, hogy pontosan mi is volt a törvénytelenség az alapítással kapcsolatban, fejtette ki Tamási Zsolt.
Fotó: Krónika Live
Az igazgató szerint attól nem kell tartani, hogy a gimnázium diákjai oktatási lehetőség nélkül maradnának, hisz ez alkotmányos joga mindenkinek, ráadásul a gimnázium által gondozott diáklétszám szerepel a törvényesen jóváhagyott városi iskolahálózatban is. Hosszú ideig nem lehet fenntartani ezt a bizonytalansági állapotot, mutatott rá Tamási Zsolt, remélve, egyszer eljön annak az ideje, amikor végre fenntartások nélkül el tudja majd mindenki fogadni ennek az iskolának a létezését, annál is inkább, mert vitathatatlan, hogy közösségi igény van rá. Rövidtávú megoldás a folytatásra azonban egyelőre csak a katolikus iskola ismételt újraalapítása lehet, szólt a következtetés.
Fotó: Krónika Live
A videópodcast csütörtök esti műsorát a Krónika Facebook-oldalán és Médiatér Youtube-csatornáján lehet újranézni.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
szóljon hozzá!