Közel 40 lokált és szórakozóhelyet zárattak be országszerte a sürgősségi felügyelőség (ISU) munkatársai a bukaresti Colectiv klubban történt tűzvész nyomán tartott ellenőrzések során.
2015. november 20., 16:582015. november 20., 16:58
Az ellenőrök az országos vizsgálatok során 37 olyan klubot és szórakozóhelyet azonosítottak, amelyek a legelemibb tűzvédelmi intézkedéseknek sem tettek eleget, így ezeket bezáratták, írta a Mediafax hírügynökség.
A főváros mellett Dâmboviţa, Hunyad, Teleorman, Suceava, Mehedinţi, Giurgiu, Temes, Neamţ, Szeben és Krassó-Szörény megyei szórakozóhelyekre került lakat. Az illetékesek szerint Teleorman megyében öt éttermet és kocsmát zárattak be, illetve az alexandriai városi művelődési házat, mivel veszélyesnek bizonyultak tűzvédelmi szempontból. De nem felelt meg az előírásoknak a nagyszebeni városi művelődési ház sem, ezt épp a Mozaic Jazz Fesztivál kezdete előtt záratták be az ISU ellenőrei, mivel sem riasztóberendezéssel, sem tűzvédelmi felszereléssel nem rendelkezett, ahogy a Szakszervezetek Művelődési Háza sem.
Eközben Klaus Johannis államfő kihirdette azt a törvényt, amely szerint megtiltják az első kategóriás földrengésveszélyes épületekben helyet kapó éttermek, kocsmák, bankok, üzletek, színházak, mozik és egyéb közintézmények működését. Az 1994/20-as számú törvényt módosító és kiegészítő jogszabályt október 26-án szavazta meg a parlament, azt követően lép hatályba, hogy megjelent a Hivatalos Közlönyben. Bukarestet szeizmológiai szempontból a legveszélyeztetettebb európai fővárosként tartják számon, a fővárosban számos intézmény, köztük színházak és mozik működnek közveszélyesnek nyilvánított, úgynevezett „piros pöttyös” épületekben.
Mint arról beszámoltunk, a sürgősségi felügyelőség ellenőrzései során az is kiderült, hogy az ország legfontosabb művelődési intézményei és műemlékei sem rendelkeznek tűzvédelmi engedéllyel, mint a bukaresti Román Athenaeum, a kortárs szépművészeti múzeum, a falumúzeum, a kolozsvári román opera, a sinaiai Peles-, illetve a törcsvári kastély.
Az RMDSZ felelősséget vállal az erdélyi magyar közösségért, építeni akarja a szülőföldet, és hallatni az erdélyi magyarok hangját Brüsszelben – hangoztatta Kelemen Hunor csütörtökön Székelyudvarhelyen, a szövetség székelyföldi kampányrendezvényén.
Akadnak, akik szépnek mondható összegeket keresnek azzal, hogy pillepalackokat, üvegeket és fémdobozokat gyűjtenek össze és adnak le a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében.
Őrizetbe vett a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egy 18 és egy 16 éves fiatalembert, akik ellen többszörös lopás miatt nyomoznak – olvasható a rendőrség közleményében.
Belső vizsgálatot indított a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság annak megállapítására, szakszerűen járt-e el két munkatársuk egy garázda előállítása során.
Mintegy 11 ezerre tehető azoknak az ukrán állampolgároknak a száma, akik az országukban dúló háború miatt illegálisan lépték át Románia északi határát – vont mérleget csütörtökön Florin Coman, a máramarosszigeti területi határrendészet vezetője.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 folyó vízgyűjtő medencéjére.
Heves esőzések és a légköri instabilitás miatt több erdélyi megyére is sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Arról is tájékoztattak egyúttal, hogy folytatódik az időjárás lehűlése.
Immár aszfaltos úton kvadozó gyerekek motorbőgetése próbálja néha „túlkiabálni” a Reményik Sándor által bő egy évszázaddal ezelőtt versbe öntött vadvizek zúgását a ma is festői szépségű Radnaborbereken.
Közzétette szerdán a bukaresti oktatási minisztérium a romániai felsőoktatási intézmények metarangsorát, amelyet a Nemzetközi Rangsorolási Szakértői Csoport (IREG) által globálisan elismert egyetemi rangsorok alapján állítottak össze.
Ahol a magyarok számaránya megkívánta, a Magyar Polgári Erő mindenhol összefogott az RMDSZ-szel – jelentette ki a Krónikának Kulcsár-Terza József. Az MPE vezetője Csoma Botonddal, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökével tartott sajtótájékoztatót.
szóljon hozzá!