Gui Angéla (középen) a jótékonysági futás néhány résztvevőjével
Fotó: MTI/Balázs Attila
Csaknem kétszáz, gyermekotthonban nevelkedő gyerekkel együtt futottak be a koltói Teleki-kastély kertjébe vasárnap délben annak a jótékonysági futásnak a résztvevői, amelyet a Petőfi-emlékév keretében szervezett a Kiskőrös és Koltó közötti 500 kilométeren az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány.
2022. szeptember 25., 16:312022. szeptember 25., 16:31
2022. szeptember 25., 18:232022. szeptember 25., 18:23
Herczegh Anita, Áder János volt köztársasági elnök felesége az érkezés után mondott beszédében hangsúlyozta, hogy a mostani jótékonysági futásnak – amellett, hogy felhívja a figyelmet a mozgás szükségességére – része a véradás, az elesettekre való odafigyelés és Petőfi révén a kultúra is. Úgy vélte: minden elem az összetartozást, az egymásra figyelést erősíti.
Gui Angéla, az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány alapítója elmondta, hogy a gyermekek többsége az alapítványtól kapott futócipőben futott. Hozzátette: egy cipővásárlás nem lenne nagy ügy, csak pénz kérdése. Ezekhez a cipőkhöz azonban hozzátartozik a közös futás emléke, a futás pedig megtanít küzdeni a célok eléréséért.
Az eseményen részt vett Novák Károly Eduárd, a román kormány sportminisztere is, aki köszöntőjében megjegyezte: a sportolókat arra szokták biztatni, hogy nyerjenek, küzdjenek, tartsanak ki az álmaik mellett. A koltói esemény azonban azt példázza, hogy a sport tud segíteni is.
A kastélykertben tartott szabadtéri szentmisén mondott prédikációjában
Elmondta: nem örült, amikor iskolabuszt kaptak a dévai árvaháza gyermekei, még kevésbé, amikor nem jöttek haza a gyermekek a három kilométerre lévő iskolából, mert elromlott az iskolabusz. Válaszként gyalogos kirándulást szervezett Vajdahunyadra, amely során 24 kilométer gyaloglás után értek el a vajdahunyadi vár kápolnájába, ahol Kapisztrán János misézett Hunyadi Jánosnak a nándorfehérvári csata előtt. Így mindenki meggyőződhetett arról, hogy többre képes.
„Ha Krisztus hitt bennünk, nekünk is kell hinnünk magunkban, és hinnünk kell Erdély jövőjében. Krisztus kezét fogva képesek leszünk legyőzni a bennünket elnyelni akaró nehézségeket” – zárta prédikációját a szerzetes. A koltói eseményen erdélyi, kárpátaljai és magyarországi nehéz sorsú gyermekek vettek részt. A szervezők számukra népi játszóházat szerveztek, amelyben kipróbálhatták például a patkódobálást, a hordólovaglást, a csutkavárépítést és a gólyalábon járást.
Erdélyi gyermekotthonok számára gyűjt adományokat ötszáz kilométeres jótékonysági futás keretében az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Újabb hőségriasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Hálát ad a romániai magyar közösség azért a közéleti emberért, aki mindnyájunk ügyvédje tudott lenni – állapította meg Tőkés László volt református püspök Kincses Előd marosvásárhelyi jogász temetésén, így búcsúzva néhai harcostársától.
Interjút adott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Krónikának, az aktuális politikai és közéleti témákat érintő beszélgetést szombaton tesszük közzé honlapunkon.
Sikerült eloltani a Cibles-hegységben szerda este kiütött vegetációtüzet – tájékoztatott péntek este a Máramaros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője.
A jövő hét folyamán átadják a forgalomnak a Kolozs megyében épült gyorsforgalmi utat, mely Tordatúr közelében köti majd össze az észak-erdélyi autópályát a rendkívül forgalmas DN1-es főúttal.
Szinte nincs nap, hogy valamelyik erdélyi megye rendőrei ne vegyenek őrizetbe alkoholos befolyásoltság alatt gépkocsit vezető sofőröket. A rendőrségi sajtóosztályok tájékoztatása szerint a legtöbb ilyen eset Bihar és Maros megyében fordul elő.
Sikeresen felvételizett tíz erdélyi ifjú a Gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézetbe – közölte Facebook-oldalán az oktatási intézmény (Seminarium Incarnatæ Sapientiæ).
Orbán Viktor kormányfő is részt vett péntek délután Kincses Előd temetésén a marosvásárhelyi református temetőben.
szóljon hozzá!