A földművelők szerint a túlszaporodott vadállomány megdézsmálja és letapossa a vetést
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI
Közel harminc őz- és szarvastetemet találtak az Arad megyei Pécska és Kispereg határában, a román-magyar államhatár közelében – írta szerdán az Aradihirek.ro portál.
2019. március 13., 12:482019. március 13., 12:48
Az állatok minden bizonnyal mérgezésnek estek áldozatul. A román hatóságok ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást, és azt is vizsgálják, hogy a mérgezés az elpusztult vadállatok ellen irányult-e, vagy az őzek és szarvasok a rágcsálóknak szánt mérget ették meg.
Legutóbb 2012 januárjában volt őzpusztulás Arad megyében, akkor Kisiratos, Kisjenő és Kürtös környékén több mint 200 tetemet találtak. Az akkori vétkeseknek bírságot kellett fizetniük a kártevők ellen kiszórt méreg felelőtlen használatáért.
Az Aradihírek.ro portál kitért arra, hogy a térségben régóta feszült a viszony a vadkárok miatt a gazdák és a vadásztársaságok között:
A termelők állítják, hogy a vadászok nem látják el a vadgazdálkodási feladataikat, nem etetik természetes élőhelyeiken az állatokat, emellett túl kis számban állapítanak meg kilövési kvótákat. Ezzel szemben a vadászok kitartanak amellett, hogy nincs túlszaporodás.
Egy szakértő szerint Arad megyében 700 ezer hektárnyi területen 10 ezernél több őz él, és az állatok a nyugati vidéken, a magyar határral szomszédos területeken csoportosulnak.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
szóljon hozzá!