Fotó: Videófelvétel
Péntek, október 28. az utolsó nap, amikor még benyújthatják a jelentkező cégek az ajánlataikat a kolozsvári metróvonal tervezésére és kivitelezésére a többször meghosszabbított, majd felfüggesztett és újraindított közbeszerzési eljárás szerint.
2022. október 26., 07:182022. október 26., 07:18
2022. október 26., 07:222022. október 26., 07:22
Az új időpontot is rögzítő, megújított elektronikus SEAP-kiírás szerint a gigaprojekt költségei 35 százalékkal nőttek, miután a kolozsvári önkormányzat a cégek jelzései alapján szeptemberben jóváhagyta az új gazdasági-műszaki mutatókat.
A Media9 hírportálnak adott interjúban a neves építész elmondta: azt megérti, hogy emelni kellett a sarokszámokat, hiszen az ukrajnai háború az építőanyagok drasztikus drágulásához vezetett, amihez még az infláció is hozzájárult.
„Ez az igazság újabb órája, alig várom, hogy lássam, mi történik” – mondta a határidőre utalva. Az építész attól tart, hogy a sokadik aktualizálás után is kicsi lesz az érdeklődés a projekt iránt.
Újabb esélyt kapott a kolozsvári metróvonal megépítésének terve, miután szerdán jóváhagyta a kormány a megemelt költségeket. Eszerint a kincses várost Szászfenessel összekötő metróvonal a korábbi becslésekhez viszonyítva 35 százalékkal kerül többe.
Hozzátette, reméli, ha mégis megvalósul a beruházás, akkor minőségi munkát végez a kivitelező, különben hatalmas csalódás lenne mindenki számára. Țigănaș szerint nem valószínű, hogy a projekt valaha megvalósul, de úgy véli, a legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha elkezdenék és félben maradna.
Az építész szerint a metróvonal nem oldja meg teljességében a kolozsvári mobilitási gondokat, csak hozzásegít bizonyos aspektusok rendezéséhez.
Rendkívüli tanácsülésen magyarázkodott Emil Boc kolozsvári polgármester a helyi önkormányzati képviselők előtt hétfőn délután, miután felfüggesztette a metróvonal tervezésére és kivitelezésére kiírt tendert.
Kiírták a közbeszerzést a hatóságok a kolozsvári metró tervezésére, megépítésére – közölte szerdán az Economica.net gazdasági portál.
RMDSZ-es vezetők társaságában, Sepsiszentgyörgyön teraszozva „vezette le” az árvíz sújtotta székelyföldi településeken tett látogatását Nicușor Dan államfő szombaton.
Parajdi látogatását követően az árvíz sújtotta Háromszékre is ellátogatott szombaton Nicușor Dan államfő, akit a sóbányájáról híres székelyföldi településhez hasonlóan Kökösbácsteleken is nagyon sokan várták.
A kormány a lehető leghamarabb meg akarja hozni azokat a döntéseket, amelyek révén a parajdi sóbányát ért katasztrófa károsultjai támogatást kaphatnak, és elkezdődhetnek a bánya helyreállítási munkálatai – közölte szombaton Tánczos Barna pénzügyminiszter.
Megkezdte a helyszíni segítségnyújtást az Ökumenikus Segélyszervezet az árvíz sújtotta székelyföldi Nagyborosnyón, ahol jelentős károkat okoztak a megáradt Zágon és a Kovászna folyók – közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
Medve bukkant fel a Szeben megyei Medgyes stadionjának környékén, a lakosságot a Ro-Alert rendszeren keresztül figyelmeztették a veszélyre – közölte szombat reggel a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Az Európai Sótermelők Szövetsége készségét fejezte ki, hogy felszerelést és szakértőket küldjön Parajdra, hogy segítsen a helyzet kezelésében – jelentette be szombaton Constantin Dan Dobrea, az Országos Sóipari Társaság (Salrom) igazgatója az elárasztott sóbánya kapcsán.
Nicușor Dan államfő szombat délelőtt megérkezett a Parajdra, ahol az elöntött sóbánya helyzetéről tartanak megbeszélést a válságkezelésben illetékes intézmények.
Balesetet szenvedett a péntekről szombatra virradó éjszaka a Beszterce-Naszód megyei mentőszolgálat pácienst szállító egyik mentőautója a 17-es országúton, Sajószentandrás területén.
Mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérhessen az idegenforgalom és a gazdaság körforgásába – szögezte le Bogdan Ivan gazdasági miniszter, miután szombaton a helyszínre látogatott.
A parajdi sóbányát üzemeltető Salrom állami cég tisztában volt azzal, milyen veszély fenyegeti a bányát, de késlekedett a folyóvizek szabályozását célzó munkálatokkal – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
szóljon hozzá!