Kovács-Tőkés csörte az anyanyelvű felsőoktatásról

„Kifelejtette” a kisebbségi jogokat az Európai Parlamentben tett felsőoktatással kapcsolatos jelentéséből Tőkés László EP-képviselő – vádol Kovács Péter RMDSZ-főtitkár. Erre reagálva Tőkés sajtóirodája leszögezi: szó sincs kihagyásról, pusztán taktikai okokból az anyanyelvű oktatásra vonatkozó megfontolásokat módosító indítványként viszik be a végleges változatba.

Krónika

2012. február 01., 15:332012. február 01., 15:33

„Erdélyben a legnagyobb autonómia- és kisebbségvédelmi harcos szerepében tetszelgő” Tőkés László Brüsszelben „elfelejti” képviselni közössége érdekeit, mivel a kisebbségi jogokat „kifelejtette” az európai felsőoktatási intézmények modernizációjáról szóló jelentéséből – nyilatkozta szerdán Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.

„Mikor jutunk el oda, hogy Tőkés László nemcsak teszi magát, hogy dolgozik, hanem konkrét, kézzelfogható eredményeiről számol be?” – tette fel a kérdést a főtitkár, aki szerint a Tőkés által az EP-nek tett jelentésnek tartalmaznia kell az európai nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatására vonatkozó előírásokat, az EP kulturális bizottságában elfogadott változata azonban semmilyen utalást nem tartalmaz az anyanyelvű felsőoktatásra vonatkozóan.

„Meglepődéssel szereztünk tudomást arról, hogy Tőkés László EP-képviselő jelentéstevői minőségében egyáltalán nem vitt a dokumentum szövegébe az anyanyelvű felsőoktatással kapcsolatos előírásokat. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy a szöveg nemhogy minimális kisebbségvédelmi előírásokat nem tartalmaz, de egyáltalán nem szerepel benne az őshonos vagy etnikai kisebbségek kifejezés – állapította meg Kovács az RMDSZ Főtitkársága által készített elemzésre hivatkozva

Azt is elmondta, hogy a Főtitkárság szakpolitikusai egy módosító javaslat-csomagot állítottak össze, amelynek benyújtásával és fenntartásával Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselőket bízták meg.

RMDSZ-javaslatok: a jelentés utaljon az anyanyelvű oktatásra

Az RMDSZ Főtitkársága által megfogalmazott módosító javaslatok – amelyeket Winkler Gyula és Sógor Csaba szerdán benyújtottak az EP kulturális bizottságához – kérik, hogy az európai felsőoktatás modernizációjáról szóló jelentés utaljon a tagállamokban élő őshonos etnikai és nyelvi közösségek és kisebbségek anyanyelvű oktatására, biztosítsa a tagállamokban élő őshonos etnikai és nyelvi közösségek és kisebbségekhez tartozó személyek hozzáférését az anyanyelvű oktatáshoz, tartalmazza a helyi és regionális nyelvek oktatását és fejlesztését.

Ugyanakkor a romániai magyar oktatás sajátosságait is tekintetbe véve a felsőoktatási intézményeknek a régiókban játszott szerepének erősítésére az RMDSZ javasolja, hogy azokban a régiókban, ahol számottevő őshonos etnikai és nyelvi közösségek és kisebbségek vannak a felsőoktatási intézmények, azok reprezentatív szervezeteivel is alakítson ki kapcsolatot, ugyanakkor pedig bátorítsa és támogassa a felsőoktatási intézmények határokon átívelő együttműködését.

Tőkés: taktikai megfontolásokról van szó

Válasznyilatkozatában Tőkés László sajtóirodája leszögezi: „a jelentéstevők bevett gyakorlatához igazodva, csupán taktikai okai voltak annak, hogy az őshonos nemzeti közösségek anyanyelvű oktatására vonatkozó megfontolásokat – más érzékeny témákhoz hasonlóan – módosító indítványokként visszük be a plénum elé kerülő végleges szövegváltozatba”.

„Az RMDSZ EP-képviselőinek – ha már az Európai Parlament szokásos működési mechanizmusait nem ismerik – egy egyszerű telefonjukba került volna, hogy kiderítsék: a szövegtervezet jelenlegi formája az EP Kulturális és Oktatási Bizottsága szakértőivel való szoros konzultáció eredményeként született” – áll a nyilatkozatban.

„Reméljük, hogy az általuk – Winkler és Sógor által (szerk. megj.) – állítólag kidolgozott módosító indítványok és a Tőkés László által benyújtott módosító javaslatok csak egymást erősítik” - olvasható a nyilatkozatban.

Tőkés sajtóirodája emlékeztet, hogy az általa a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökeként alapította meg Erdély első önálló magyar nyelvű felsőoktatási intézményét, a Sulyok István Református Főiskolát, aminek a jogutódja, a Partiumi Keresztény Egyetem a Bolyai Tudományegyetem beolvasztása után fél évszázaddal elsőként nyerte el – önálló magyar tannyelvű intézményként – a román állami akkreditációt.

A nyilatkozat arra is emlékeztet, hogy az RMDSZ beáldozta a Petőfi-Schiller Multikulturális Egyetem „politikai délibábjáért” a magyar közösség félmillió aláírással megtámogatott önálló állami Bolyai Tudományegyetem iránti jogos követelését, ugyanakkor sérelmezi, hogy a szövetség kormányzati részvétele mellett az erdélyi magyarok adólejeiből nem jut a magyar tannyelvű magánegyetemi rendszernek, amelyet a magyar kormány tart fenn.

„De ha már kampányévben ennyire lendületbe jöttek a 16 éve kormányon lévő politikusaink, emlékeztetnénk őket arra, hogy példának okáért a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen éppen napjainkban lehetetlenítik el a magyar nyelvű orvosképzést – miközben az oktatásért felelős miniszterelnök-helyettest Markó Bélának hívják” – áll a Tőkés László sajtóirodája által kiadott nyilatkozatban.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány