Kötelezővé tenné az RMDSZ a nyelvi sokszínűség megjelenítését az iskolákban

Kötelezővé tennék a diákok anyanyelvének megjelenítését a tanintézetekben •  Fotó: Gecse Noémi

Kötelezővé tennék a diákok anyanyelvének megjelenítését a tanintézetekben

Fotó: Gecse Noémi

Olyan törvénytervezetet dolgozott ki az RMDSZ, mely szerint a vegyes tannyelvű iskolák vezetőségi összetételének kötelező módon tükröznie kell az adott település etnikai arányát, a diákok anyanyelvének a belső feliratokon is meg kell jelennie, ugyanakkor szabályoznák a szórványban működő kisebbségi osztályok hovatartozását is. 

Szucher Ervin

2020. január 30., 08:112020. január 30., 08:11

Az etnikai arányok iskolai tiszteletben tartása az egyik célja annak a törvénymódosításnak, amelyet az RMDSZ nyújtott be a szenátusban. Az oktatásügyi szakbizottság pozitív elbírálása után a szövetség a kedvező pillanatot várja, hogy a plénum napirendjére tűzze. 

Az RMDSZ tervezete szerint az érintett iskolaszékek összetételének ezentúl kötelező módon tükröznie kell az adott település etnikai arányát.

Ugyanez vonatkozik a tanintézetek belsejének kialakítására is: a falról az adott nemzetiség nyelvén íródott ismertetőknek, illetve szimbólumoknak kell visszaköszönniük a diákokra. A tanügyi törvény módosításával szabályoznák a szórványban működő kisebbségi osztályok hovatartozását is. Az intézkedés lehetővé tenné egy adott település román többségű vegyes iskolájában működő magyar osztály átcsatolását egy másik helységben lévő magyar iskolához. A parlament felsőháza elé terjesztett jogszabály a gyereklétszám csökkenése esetére, a bölcsődei finanszírozás növelésére, a bentlakásos rendszer anyagi támogatására is kiterjed.

Minderre legfőképpen azért volt szükség, mert az erdélyi vegyes tannyelvű iskolák nyelvi térképe – néhány kivételtől eltekintve – jobbára egynyelvű.

Marosvásárhelyen ezt több ízben is szóvá tették a magyar szülők, akik végső elkeseredésükben az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordultak. A CNCD minden egyes esetben felszólítást küldött a tanfelügyelőségre és az iskolaigazgatóknak, azonban az illetékesek csak részlegesen tettek eleget a testület döntésének. Amikor pedig a román igazgatók megpróbálták tiszteletben tartani a magyar diákok jogait, és kétnyelvű feliratokkal kiegyensúlyozni iskolájuk belső nyelvi térképét, a polgármesteri hivatal egyik aligazgatója levélben fenyegette meg őket, megtiltván, hogy a városháza engedélye nélkül bármilyen feliratot is kihelyezzenek a tanintézetek folyosóira.

Az RMDSZ által kezdeményezett törvénymódosításokat, ha nehezen is, de elfogadta az oktatási szakbizottság, viszont azt nehéz megjósolni, mikor kerülhet a plénum elé. Organikus törvényről lévén szó, a honatyák eggyel több mint felének el kell fogadnia.

Idézet
A mostani felállás aligha kedvez ennek, hiszen ha egy jó páran hiányoznak a teremből, borul az egész tervezet. Meg kell várnunk azt a pillanatot, amikor kényelmes többség alakul ki a parlamentben”

– vélekedett lapunknak a szövetség szakpolitikusa, Novák Zoltán. Szerinte a módosító javaslatcsomagot akkor lehet majd napirendre tűzni, amikor a szövetségeseknek is érdeke lesz az RMDSZ támogatása.

A szenátus oktatási bizottságának alelnöke azt is elárulta, hogy a testület vezetője, Liviu Pop volt szociáldemokrata tanügyminiszter egy jogásszal véleményeztette a módosításokat, és első körben kizárólag csak azokat hagyta jóvá, amelyek nem kötődtek a nemzetiségi oktatáshoz. A Maros megyei magyar szenátornak végül többszörös egyeztetés után sikerült meggyőznie román kollégáit, hogy a kisebbségi kérdések szabályozása nem csorbítja a többségi tanulók és pedagógusok jogait.

Novák Zoltán sajnálatosnak tartja, hogy sem a kormány, sem az egymást váltogató tanügyminiszterek, sem pedig a szenátus oktatási bizottsága nem meri felvállalni a törvény teljes átgyúrását. „Az aktuálpolitikai kérdések mindig fölülírnak mindent, holott három-négy alapvető, de rendkívül fontos ügyről van szó, amely körül akár konszenzus is kialakulhatna” – fejtette ki. Novák ilyennek nevezte a délutáni oktatást, a kerettanterv karcsúsítását és a különböző szintű érettségi bevezetését. Szerinte az óraszám csökkentése csak egy lépés a gyermekek tehermentesítése érdekében, de egymagában nem jelent megoldást a rendszer egyszerűsítésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 13., vasárnap

Hargita megyében egy lángoló tető alól mentettek ki három embert a tűzoltók

A tűzoltók vasárnap délután kimenekítettek két felnőttet és egy gyereket egy maroshévízi tömbházból, amelynek kigyulladt a tetőzete – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Hargita megyében egy lángoló tető alól mentettek ki három embert a tűzoltók
2025. április 13., vasárnap

A természet ereje szolgálatunkban – Mofetták és gázömlések szerepe az egészségmegőrzésben és a turizmusban

Lehet-e gyógyítani gázokkal? És lehet-e vonzó turisztikai célpont egy bugyborékoló, kénszagú lápvidék?

A természet ereje szolgálatunkban – Mofetták és gázömlések szerepe az egészségmegőrzésben és a turizmusban
2025. április 12., szombat

Egyre többen részesítik előnyben az ártézi kutak vizét a palackozott ásványvizekkel szemben

Arad megyében 50 ártézi közkút található, ezek közül 16-nak a vize ajánlott fogyasztásra, és van, aki nemcsak issza a mélyfúrású vizet, hanem azzal is főz.

Egyre többen részesítik előnyben az ártézi kutak vizét a palackozott ásványvizekkel szemben
2025. április 12., szombat

Nem függhet a minőségi egészségügyi ellátás a beteg anyagi helyzetétől

Bogdan Timar, a Temes Megyei Orvosi Kamara alelnöke azt nyilatkozta, hogy a minőségi egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés az állami rendszerben nem függhet a beteg anyagi helyzetétől.

Nem függhet a minőségi egészségügyi ellátás a beteg anyagi helyzetétől
2025. április 12., szombat

Ötéves kislányt erőszakolt meg egy 54 éves férfi Aradon, sérülései miatt műtétre volt szüksége

Egy ötéves kislányt kellett megoperálni az aradi kórházban péntekről szombatra virradóra, miután a gyanú szerint egy 54 éves férfi megerőszakolta őt az utcán, egy garázssor közelében. A feltételezett elkövetőt a rendőrség elfogta és őrizetbe vette.

Ötéves kislányt erőszakolt meg egy 54 éves férfi Aradon, sérülései miatt műtétre volt szüksége
2025. április 11., péntek

Egyetlen éjszaka alatt kétszer kapták ittas vezetésen

Őrizetbe vettek péntek reggel egy 45 éves férfit az aradi rendőrök, mert az éjszaka két ízben is ittas vezetésen érték tetten.

Egyetlen éjszaka alatt kétszer kapták ittas vezetésen
2025. április 11., péntek

Száj- és körömfájás: Románia behozatali stopot rendelt el Magyarország irányából

Állatállománya védelmében Románia aktiválta az uniós vészhelyzeti mechanizmusokat a ragadós száj- és körömfájás vírusának aggasztó európai terjedése miatt – jelentette be pénteken az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Száj- és körömfájás: Románia behozatali stopot rendelt el Magyarország irányából
2025. április 11., péntek

Dák ezüstkincset találtak a Maros megyei Beresztelkén

Dák ezüstkincset találtak a Maros megyei Beresztelkén, a mintegy 550 gramm súlyú, hat darabból álló ékszergyűjtemény a dák arisztokrácia egyik fontos férfi vagy női tagjáé lehetett.

Dák ezüstkincset találtak a Maros megyei Beresztelkén
2025. április 11., péntek

Újra köztérre kerülhet Nagyvárad 112 éves címere, amelyet az OLX-en árultak 10 000 euróért

Előkerült Nagyvárad elveszettnek hitt, 1913-ban készült címere, amely hosszú évtizedeken keresztül a Széles (ma Decebal) utcai hidat díszítette.

Újra köztérre kerülhet Nagyvárad 112 éves címere, amelyet az OLX-en árultak 10 000 euróért
2025. április 11., péntek

Érik az erdélyi gyorsforgalmi út júniusi átadása (videóval)

Továbbra is tartható az egy ideje júniusra belőtt átadási határidő a Kolozs megyei gyorsforgalmi út esetében, mely Tordatúr közelében köti össze az észak-erdélyi autópályát a rendkívül forgalmas DN1-es főúttal.

Érik az erdélyi gyorsforgalmi út júniusi átadása (videóval)