Fotó: A szerző felvétele
2012. január 25., 09:162012. január 25., 09:16
Csűry István püspök azonban nem örül felhőtlenül a dolognak, a pénz ugyanis a váradi református gyülekezeteknek mostanáig biztosított, megpályázható összegből ered, az egyházközségek tehát nem kaphatnak vissza nem térítendő támogatást a várostól mindaddig, amíg a Kossuth (Independenţei) utcai ingatlan homlokzatának helyreállítása be nem fejeződik, ami, attól tart, akár éveket is igénybe vehet.
Tizenegy esztendeje az RMDSZ kezdeményezésére biztosít a váradi önkormányzat megpályázható, viszsza nem térítendő támogatást a civil szervezeteknek, illetve az egyházaknak – mondta el lapunknak Delorean Gyula RMDSZ-es városi tanácsos.
Az erre szánt keretösszeg 2008-ban jelentősen csökkent, és a városvezetőség mostani meglátása az, hogy az egyházak – nemcsak a magyarok, hanem a románok is – addig ne kapjanak bármire fordítható támogatást a várostól, amíg a tulajdonukban lévő belvárosi ingatlanokat nem állítják helyre legalább kívülről. Ebben a rendszerben újul meg a római katolikus püspökség Fő utcai ingatlana is, amelyben egykor az Irgalmasrend kórháza működött. A református egyház számára évente nagyjából 90 ezer új lejt szoktak pályázatra kiírni, a városvezetőség becslése szerint pedig a Sas-palota közvetlen szomszédságában álló ingatlan homlokzatának helyreállítása 126 ezer lejbe kerül majd – az épület mindaddig jelzálog alá kerül, ameddig ez az öszszeg a nem kiírt pályázati pénzekből összegyűl. Az önkormányzat közleménye szerint az ingatlan helyreállítása már igen sürgős.
Csűry István református püspök a Krónikának elmondta: az épületet 2005-ben kapta vissza az egyházkerület a restitúciós törvény alapján, és jelenleg is lakások vannak benne, amelyek közül azonban jó néhánynak a jogi helyzete máig tisztázatlan. Mint ismeretes, az egyházi elöljáró korábban már említette ezt az ingatlant, mint a tervezett egyházi kórház egyik lehetséges helyét, ám most azt mondja, szakértői vélemények szerint sajnos az ingatlan sem állapota, sem központi elhelyezkedése miatt nem alkalmas a célra. A püspök azt is elmondta, véleménye szerint a váradi egyházközségek valószínűleg nem szívesen mondanak le a mostanáig szociális jellegű pályázatokon lehívott, vissza nem térítendő támogatásról, amelyet a várostól most a felújítás miatt nem kaphatnak meg.
Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.