Korszerű híd, járhatatlan út Magyaró és Disznajó között

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Egyelőre mindkét oldalról csak kövezett út vezet a tavaly átadott, Magyaró és Disznajó közötti Maros-hídhoz. Emiatt aki teheti, inkább a marosvécsi vagy a marosoroszfalusi átkelőt használja.

Szucher Ervin

2010. június 02., 10:092010. június 02., 10:09

A tavaly nyári lelkesedést enyhe lehangoltság váltotta, miután kiderült, hogy a 2009-ben átadott, Magyarót Disznajóval összekötő Maros-híd megközelítése még jó ideig gondot fog okozni a gépkocsivezetőknek. A hídhoz a magyarói oldalról 1172 méteres, Disznajóról pedig 580 méteres útszakasz vezet.

A két település önkormányzata az uniós forrásokban, illetve a Maros Megyei Tanács támogatásában bízott. Most mindkét község polgármestere az illetékes hatóságok pénztelenségével szembesült. Mind Kocsis Albert, mind Ördögh Ferenc tudja: ha sürgős megoldásra vágynak, akkor a helyi költségvetéshez kell folyamodni.

A magyaróiak most is emlékeznek, hogy a múlt rendszerben pénzgyűjtésbe kezdtek a második világháborúban lebombázott híd újjáépítésére. Aztán a szép summát a szocialista tervgazdálkodás egy másik településre irányította. A helyi önkormányzat nem adta fel, és uniós pályázat révén  tavaly visszaépítette a valamikori, Horthyról elnevezett 107 méter hoszszú átkelőt.

A korszerű, aszfaltozott és járdákkal ellátott híd megközelítéséhez azonban a 154/A számú megyei út mentén fekvő magyaróiaknak 1172 métert, míg a Szászrégen–Maroshévíz 578-as főúton lévő disznajóiaknak 580 métert kell megtenniük.

„Előbb a szomszéd községgel együtt pályáztunk a két bekötő út elkészítésére, ám azzal utasítottak el, hogy csak külön fordulhatunk uniós pénzalapokért. Aztán benyújtottunk egy újabb tervet, el is értük a reményt adó 64 pontot, ahhoz, hogy utólag, minden magyarázat nélkül 59-re csökkentsék a számot. Nem tudjuk, hova lettek a maradék pontok, de velük együtt a remény is elúszott” – panaszolta a Krónikának Kocsis Albert magyarói elöljáró. A polgármester azonban nem adja fel: a közelmúltban a község mezei útjainak a feljavítására nyújtott be újabb pályázatot. Amennyiben ezt pozitívan bírálják el, a 6,5 kilométerbe beiktatják a hídhoz vezető szakaszt is.

Nincs pénz a fickói útra

A magyarói önkormányzatnak nem sikerül elérnie a Görgényi-havasok lábánál fekvő, Fickó felé vezető út leaszfaltozását sem. Kocsis Albert polgármester szerint ez a környék egyetlen félreeső felső-marosmenti települése, ahova nem vezet aszfaltos út.

„Eddig csak 2,3 kilométert sikerült elkészítenünk, szinte ugyanennyi hiányzik még. A környéken további négy hegyvidéki faluhoz, aszfaltos út vezet. Azok viszont román többségű települések” – sérelmezte a polgármester.

Az út leaszfaltozásához Marosvécs önkormányzata – melyhez Disznajó tartozik – is elkészített egy tervet. Ördögh Ferenc polgármester azonban belátja: tudván, hogy nincs pénz, nem próbáltak pályázni. „Tavaly azt az ígéretet kaptam a megyei tanácstól, hogy megoldódik az ügy. Azóta nem is érdeklődtem, mert tudom, hogy ott sincs pénz” – nyilatkozta a községgazda.

A két marosmenti településnek nem csak az a gondja, hogy az autósoknak kövezett úton kell megtenniük a hídhoz, és az arról továbbvezető utat. Mint Kocsis Albert elmondta, az átkelőt megépítő marosvásárhelyi Geiger cég beperelte a magyarói önkormányzatot, mert az állam nem fizette ki a tavaly átadott híd teljes összegét.

„A 350 ezer lejes beruházáshoz mi letettük a tízszázalékos önrészt, a többit a kormánynak kellett volna utalnia. Már háromszor jártam Bukarestben, de az állam így is 220 ezer lejjel tartozik a kivitelezőnek” – mondta Kocsis. Az első tárgyalásra szeptemberben kerül sor a marosvásárhelyi törvényszékén. A polgármester állítja: eleget tett kötelességének. Marius Paşcan prefektus azt tanácsolta neki, ő is indítson pert a Boc-kabinet ellen.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét

A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét
2025. június 19., csütörtök

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók

Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók
2025. június 19., csütörtök

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés

A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés
2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak