2010. április 23., 09:482010. április 23., 09:48
„Örülök a kihelyezett tanácsülésnek, hiszen a képviselők szembesülhettek településünk jelenlegi problémáival. Remélem, hogy ezután jobban együtt tudunk majd működni a megyei tanács képviselőivel” – fogalmazott a polgármester.
A Hargita megyei tanácsosok 10 órától egy helyi fazekasműhelybe látogattak el, ahol ki is próbálhatták a kézműves mesterséget. Ezt követően szakbizottsági üléseket tartottak, majd sor került a betervezett negyven napirendi pont megvitatására.
A Magyar Polgári Pártot (MPP) képviselő Kovács Árpád András a Borboly Csabával folytatott beszélgetés eredményességére hívta fel a tanácsülésen jelenlévők figyelmét. „Egy régóta tervezett értekezleten vagyunk túl, sikerült közelíteni egymáshoz álláspontjainkat, így egy jobb együttműködés reményében dolgozhatunk tovább” – fogalmazott a frakcióvezető.
A kihelyezett tanácsülés mondhatni békés hangulatban zajlott, mindamellett, hogy Árus Zsolt MPP-s tanácsos több határozattervezettel kapcsolatban is kifogásokat fogalmazott meg. A kihelyezett megyei tanácsülésről csupán Lukács Vilmos és Cristinel Glodeanu tanácsosok hiányoztak.
A csütörtöki találkozón ugyanakkor bejelentették, hogy a Székelyföld kulturális folyóirat eddigi főszerkesztője, Ferenczes István nyugdíjba vonul, helyét pedig a versenyvizsga kiírásáig Lövétei Lázár László, a lap jelenlegi szerkesztőségi titkára veszi át.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.