Könczei Csaba: „túlfeszült a húr, mindennaposak a medvetámadások, a károk, muszáj lépni”
Fotó: Facebook/Könczei Csaba
A járványügyi óvintézkedésekre hivatkozva nem engedélyezték a hatóságok a több ezer fő részvételével keddre meghirdetett nagyszabású tüntetést, amelyen a súlyosbodó medveproblémákra akarták felhívni a figyelmet, egyúttal kiállva a témában megoldásokat kereső Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter mellett.
2021. június 27., 19:382021. június 27., 19:38
A kezdeményezők emiatt átszervezték a megmozdulást, így kedden 12 órától Bukarestben öt helyszínen tartanak egyenként százfős tüntetést. Könczei Csaba háromszéki RMDSZ-es parlamenti képviselő lapunknak elmondta,
Egyébként nem csak a leginkább érintett székelyföldi megyék lakosai tartják fontosnak a kiállást, tüntetők utaznak a fővárosba Kovászna, Hargita és Maros megyén kívül Erdélyből Brassó, Szeben, Hunyad, Fehér, Beszterce-Naszód, továbbá Argeș, Prahova, Vrancea, Vâlcea, Suceava megyéből is, hiszen egyre nagyobb gondot jelentenek a medvetámadások, a vadkárok ezekben a régiókban is.
Tánczos Barna 2016 óta az egyetlen miniszter, aki a nyomás ellenére is próbál hatékony megoldást találni
Fotó: Veres Nándor
Hogy nagyobb nyomatékot adjanak a tiltakozásnak, ezeken a megyeszékhelyeken is utcára vonulnak ugyanabban az időpontban, petíciót nyújtva át a polgármestereknek. Mindazok, akik Bukarestbe készültek, ám a korlátozások miatt nem vehetnek részt a fővárosi tüntetésen, a legközelebbi városban demonstrálnak,
Könczei Csaba kifejtette, a tüntetést a gazdaszervezetek, az önkormányzatok, a politikusok szervezik. „Az érintett megyékben annyira súlyosbodott a helyzet, hogy politikai színezettől függetlenül mindenki sürgeti a megoldást. Túlfeszült a húr, mindennaposak a medvetámadások, a károk, muszáj lépni, hiszen az emberélet, az emberi javak nem tehetők össze a medvevédelemmel.
– jelentette ki a honatya, aki abban bízik, hogy bár a nagyszabású fővárosi tüntetésre nem kerül sor, a Bukarestben és az ország több városában egy időben megszervezett megmozdulással sikerül a problémára irányítani a közvélemény figyelmét.
Szerkesztőségünkhöz eljuttatott vasárnapi közleményében egyébként az Erdélyi Magyar Szövetség szorgalmazza, hogy meghatározott időszakra a medvéket nyilvánítsák vadászható nagyvadakká, hogy így – szigorú szakmai alapon történő vadgazdálkodással – a populáció egyedszáma kontrollálhatóvá váljon.
Újabb, egy hét leforgása alatt immár a negyedik medvetámadás történt a Székelyföldön, ezúttal Sepsiszentgyörgy közelében, ahol kocogó férfit sebesített meg súlyosan a nagyvad. Az áldozaton vasárnap Csíkszeredában hajtottak végre idegsebészeti műtétet, felépülése hosszadalmas lesz.
Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter a Krónikának adott interjúban bejelentette: olyan törvénymódosítást készít elő, amely azonnali beavatkozást tesz lehetővé a medvetámadások esetében. A tárcavezető elmondta: amikor emberéletek forognak veszélyben, azonnal be kell avatkozni, ahogy a tűzoltók is teszik. A jelenlegi szabályozás szerint hatvan napon belül lehet kilőni vagy eltávolítani a problémás egyedeket és a művelet rendkívül sok bürokráciával jár. A miniszter azt is közölte, hogy az elmúlt öt évben megtízszereződött a medveveszélyt jelző sürgősségi hívások száma Romániában és míg korábban kilenc, idén már 13 megyében kértek segítséget a medvék miatt.
A környezetvédelmi minisztérium úgy készül módosítani a hatályos szabályozást, hogy a veszélyes vadállatot a jelenleginél sokkal rövidebb idő, 24 óra alatt el lehessen távolítani altatólövedékkel vagy kilövéssel – tudta meg a Krónika.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
2 hozzászólás