Az RMDSZ csúcsvezetőségénekés Markó Béla elnöknek címzettlevelében többek között Mádl Ferenc ésSzűrös Mátyás volt államfő, Vizi E.Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke,Martonyi János volt külügyminiszter és CsoóriSándor író úgy véli: a május13-án rendezendő EP-választás jó alkalomlenne arra, hogy a romániai magyarok szavazóerejét,súlyát az RMDSZ megerősítse TőkésLászló személyével, helyet biztosítvaszámára a szövetség listáján.Csütörtöki tanácskozása után azERE elnöksége és az esperesek kollégiumafelhívással fordult a szombaton ülésezőSzövetségi Képviselők Tanácsához:noha lehetőség nyílt arra, hogy új pártalakítása nélkül az RMDSZ a romániaimagyarság egészét közös listánképviselje, a szövetség nem élt a felkínáltlehetőséggel. „Szomorúan vettük tudomásul,hogy a törékeny egység ismét veszélybekerült, és a fennálló helyzet azzalfenyeget, hogy egyetlen képviselőnk sem fog bejutni azEurópai Parlamentbe” – szerepel a Pap Géza püspök,Tonk István főgondnok, Kató Béla főjegyző ésaz ERE tizenhat esperese által aláírtfelhívásban. Az egyházvezetők azzal a kérésselfordulnak az RMDSZ miniparlamentjének tagjaihoz, hogy találjákmeg a közös lista állításánaklehetőségét, és a független jelöltettegyék a biztosan befutó második helyre.„Meggyőződésünk, hogy Brüsszelben TőkésLászló is méltó képviselője lenneaz erdélyi magyarságnak. Szívesen szavaznánkaz egységes listára, az összefogás lehetővétenné akár egy harmadik képviselő bejutásátis” – állapítja meg az ERE vezetősége,hozzátéve: ha az SZKT nem ismeri fel a történelmipillanatot, és figyelmen kívül hagyja azegységkereső szándékot, akkor az elnökséga független jelölt támogatására fogjabuzdítani az egyházkerület híveit.
Az RMDSZ vezető politikusai azonbankivitelezhetetlennek és zsarolásnak nevezték azErdélyi Református Egyházkerület kérését,egyértelművé téve: kevés az esélye,hogy az SZKT módosítsa az operatív tanácsáltal rangsorolt EP-jelöltlistát. „Egy ilyenjellegű felhívást minden épeszű emberzsarolásnak tekint” – reagált a felkérésrekolozsvári sajtótájékoztatójánKelemen Hunor parlamenti képviselő. Az RMDSZ kampányfőnökeleszögezte: a szövetség soha nem próbáltamegszabni, ki legyen püspök az erdélyi magyaregyházakban, a felhívással pedig Pap Gézapüspök Tőkés László személyesambícióinak veti alá saját egyházát.Lapunk felvetésére, miszerint erdélyilátogatásakor Sólyom Lászlóköztársasági elnök is reményétfejezte ki, hogy még nem késő közösEP-listát összeállítani, Kelemen úgyválaszolt: nem ismeri az államfő nyilatkozatát.
„Tőkés Lászlómindössze személyes és politikai ambícióimiatt indul a választásokon, és ennek próbáljaalárendelni a református egyházat. Arra számít,hogy ha most nem tölti ki második püspökimandátumát, 2010-ben ismét jelölteti magátaz egyházfői tisztségre” – vélekedettKelemen Hunor, azt állítva: az RMDSZ és azErdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a SzékelyNemzeti Tanács között soha nem volt szó közösjelöltlistáról, mert a két utóbbiszervezet nem rendelkezik jogi személyiséggel.„Felajánlottuk a jelentkezni akaróknak, hogyszerepeljenek az RMDSZ-listán, ám senki nem tette. Aztgondolják, az RMDSZ megengedte volna magának, hogy nebiztosítson befutóhelyet Tőkés püspöknek,ha benyújtja jelölését?” – tette fel akérdést a kampányfőnök.
Borbély Tőkés „kamikázeakciójáról”
Borbély Lászlóminiszter precedens nélkülinek nevezte az ERE döntését,tudomása szerint ugyanis a romániai reformátusegyházak zsinata korábban arról határozott,hogy nem támogatnak semmiféle politikaimegnyilvánulást, sőt felszólította apolitikai szerepet vállaló lelkészeket, hogyválasszanak az egyházi és a közéletközött. Az RMDSZ ügyvezető alelnöke reményétfejezte ki, hogy a hívek felelősen viszonyulnak akezdeményezéshez, és az erdélyi magyarságEP-képviseletét támogatják. „TőkésLászló állandó viszályt keltettnemcsak az erdélyi magyarság körében, hanema református egyházban is, a korábbi parlamentiválasztásokon pedig részt vett az RMDSZ-elleneskampányban” – nyilatkozta a KrónikánakBorbély László, kamikázeakciónaknevezve Tőkés jelölését. Miközbenszerinte az SZKT „bölcsen megfontolja” a magyarországiközéleti személyiségek javaslatát,Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházifrakcióvezetője hangsúlyozta: Tőkésnek azRMDSZ-listán történő szerepeltetése csakúgy lehetséges, ha a püspök RMDSZ-tagkéntvállalja a jelölést. „További feltétel,hogy az EMNT és az SZNT hagyjon fel RMDSZ-t támadópolitikájával” – tette hozzá Márton,aki szerint eme feltételek teljesülése eseténfelmerülhet, hogy az SZKT elfogadja Tőkés jelölését.Vekov Károly, az RMDSZ NemzetépítőPlatformjának elnöke különben nemrégszintén azzal a javaslattal fordult Markó Bélához,hogy Tőkés kerüljön a választásilista második helyére. Vekov lapunknak kifejtette, nemtagja ugyan az SZKT-nak, a testület szombati ülésénazonban meghívotti minőségében érvelmajd az erdélyi magyar egység mellett. Rendkívülrossznak tartja ellenben a református egyház felhívásátGazda Zoltán, a Tőkés László függetlenjelöltségét támogató Magyar PolgáriSzövetség sepsiszéki elnöke. A Krónikánakelmondta, tapasztalatai szerint Háromszéken jelentősazoknak az aránya, akik anynyira kiábrándultakaz RMDSZ-ből, hogy akkor sem szavaznának a szövetségjelöltlistájára, ha azt Tőkés Lászlóvezetné. Gazda megjegyezte, megzavarná azokat, akikTőkés független jelöltségéttámogatták aláírásukkal, ha apüspök az RMDSZ-listára kerülne.
Katolikus egységféltés
Az erdélyi magyar történelmiegyházak vezetőinek többsége semleges álláspontrahelyezkedik a választási támogatásügyében. Szabó Árpád unitáriuspüspök lapunknak elmondta: mindenki a lelkiismerete szerintkell hogy szavazzon, ő is így cselekszik. Hasonlóképpennyilatkozott Adorjáni Dezső evangélikus püspökis. A közös listát hiányolja ellenben aGyulafehérvári Katolikus Érsekség.„Sajnálatos, hogy nem sikerült egyezségre jutnia listaállítás kapcsán, mivel nyugodtlelkiismerettel mehetnénk szavazni. Be kell látni: Káinés Ábel szomorú testvérharca ez” –nyilatkozta lapunknak Potyó Ferenc érseki helynök.Kifejtette: egyháza nem kötelezi el magát senkimellett, a hívek figyelmét körlevélbenhívják majd fel, hogy lelkiismeretükre hallgatvamenjenek szavazni. „Több szervezet is a választásszabadságát sürgette, Tőkés indulásávalez megteremtődött – magyarázta Potyó. –Számunkra Tőkés László ugyanúgyjó, mint az RMDSZ jelöltjei, de a hívek döntikel, kire voksolnak.” n
Krónika
Iskolában gyűjtöttekaláírást a püspöknek
Lapértesülésekszerint Tőkés László EP-jelöléséhezkolozsvári diákok iskolákban gyűjtenekaláírásokat, lapunknak ezt több igazgatócáfolta. Wolf Rudolf, az Apáczai Csere JánosGimnázium igazgatója szerint egyik diákjukvalóban több aláírási ívetvitt be az intézménybe, és kiosztotta a 12.osztályosok között. „Amint megtudta azonban, hogyiskolában törvény tiltja az aláírásgyűjtést,megijedt, az íveket megsemmisítette, így azokmár nem is kerültek vissza a megbízóhoz”– mondta lapunknak az igazgató, nem kívánvamegnevezni a megbízót. Wolf szerint az eset a diáktájékozatlanságának tudható be,így nem jár szankciókkal.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.