kolozsvár - Még nem azonosították a zilahi diák gyilkosait -

Az ügyészség egyelőre nem jutott semmiféle eredményre a kolozsvári Obsession szórakozóhelyen hétfőn éjjel meggyilkolt diák ügyében. Lapunkat Nicoleta Treistaru, az ügyészség szóvivője arról tájékoztatta, az ügyészek folyamatosan dolgoznak a gyilkosság körülményeinek megállapításán, az elkövetők azonosításán, azonban még senkit nem helyeztek vád alá, és egyelőre gyanúsított sincs. „Mindössze annyit tudok a kollégáimtól, hogy nagyon bonyolultak a haláleset körülményei, így nem is tudunk biztos információkat szolgáltatni” – magyarázta az ügyésznő.

Gazda Árpád

2006. november 10., 00:002006. november 10., 00:00

A 21. születésnapját ünneplő Călin Gordeát keddre virradóra ismeretlen tettesek verték halálra. A szórakozóhelyen – szemtanúk szerint – ismeretlen személyek kötekedni kezdtek asztaltársaságával, majd a biztonsági emberek valamennyiüket az utcára tették, itt történt a végzetes verekedés is. Habár a helyszínen többen is próbálták éleszteni a vérbe fagyva hagyott másodéves közgazdászhallgatót – többek között a gépkocsival arra járó Emil Boc polgármester is –, az áldozat néhány órával később a kórházban belehalt súlyos fejsérüléseibe.
Az ügyészség több személyt is kihallgatott az elmúlt két napban azok közül, akik részt vettek az összetűzésben. A halálos kimenetelű verekedés szemtanúinak mobiltelefonokkal készített fotói alapján az ügyészek 12 személyt azonosítottak, akikről úgy vélik, hogy részt vettek a konfliktusban. Azt azonban nem tudják megállapítani, hogy a zilahi diák kitől kaphatta a végzetes ütést a fejére. A törvényszéki orvosok megállapították: a diák halálát egy erős ütés következtében fellépő vérzés okozta.
Călin Gordeát csütörtökön temették el szülővárosában, Zilahon, ahol több százan kísérték utolsó útjára. n K. T.

------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 15., vasárnap

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál

A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál
2025. június 15., vasárnap

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet

Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet
2025. június 15., vasárnap

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen

Egyedülálló módszert próbál ki a Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata, hogy távolt tartsa a medvéket a településtől. Brassó megyében ugyanis nagyon gyakori a nagyvad felbukkanása a lakott településeken és a települések közelében.

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen
2025. június 14., szombat

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció

Továbbra is aggasztóan magas a sókoncentráció mind a Korond-patak és a Kis-Küküllő, mind a Nagy-Küküllő és a Maros vizében – nyilatkozta szombaton Parajdon Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció
2025. június 14., szombat

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra

Mága Zoltán magyarországi hegedűművész 24 tonna segélyt adományozott szombaton a háromszéki Nagyborosnyón élő árvízkárosult családoknak.

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra
2025. június 14., szombat

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt

Nagyon rossz jövőképre kell felkészülni a Kis-Küküllő mentén szakértők szerint, mivel nem lehet eltüntetni a vizekbe, altalajba bejutott brutális sómennyiséget a természetből.

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt
2025. június 14., szombat

Állami gyorssegélyt igényelhetnek év végéig a károsult parajdi vállalkozások

Igényelhetővé vált az úgynevezett „de minimis” kártérítés a Parajdon bejegyzett, vagy ott munkapontot működtető vendéglátóipari és idegenforgalmi vállalkozások számára.

Állami gyorssegélyt igényelhetnek év végéig a károsult parajdi vállalkozások
2025. június 14., szombat

Gazdasági miniszter Parajdon: az eddigi beavatkozásokkal sikerült csökkenteni a hirtelen beomlás kockázatát

A süllyedések továbbra is veszélyeztetik a parajdi sóbánya struktúráját, de az eddigi beavatkozásokkal sikerült csökkenteni a hirtelen beomlás kockázatát – közölte a gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter Parajdon: az eddigi beavatkozásokkal sikerült csökkenteni a hirtelen beomlás kockázatát
2025. június 14., szombat

Romániában nem értjük, hogy mi a sport, Magyarország e tekintetben példamutató

Romániában elkészült egy átgondolt sportstratégia – mégsem történt semmi. Mert a sport még mindig nem számít igazán – hangsúlyozta Călin Hințea professzor a kolozsvári Sports Festival színpadán, hozzátéve, hogy a sport nem stadionokkal kezdődik.

Romániában nem értjük, hogy mi a sport, Magyarország e tekintetben példamutató
2025. június 14., szombat

Florin Piersic „ellopta” a show-t a 24. TIFF megnyitóján, az idei szemle Parajdot támogatja

A katasztrófa sújtotta Parajdot támogatja idén a TIFF, amelynek 24. kiadását ünnepélyesen megnyitották Kolozsváron.

Florin Piersic „ellopta” a show-t a 24. TIFF megnyitóján, az idei szemle Parajdot támogatja