2012. február 06., 09:572012. február 06., 09:57
Utóbbi elmondta: a tervek szerint négy hétig tart az intenzív nyelvkurzus, a részvevők heti két 90 perces foglalkozásra számíthatnak. A képzés a tervek szerint március elején kezdődik, és április 8-án ér véget. Hozzáfűzte: azért döntöttek a képzés elindítása mellett, mert bebizonyosodott, hogy a magyar egyetemisták számára reális gondot jelent a román nyelv használata.
Mint mondta, a diákok körében végzett közvélemény-kutatásból kiderült, leginkább alap- és középfokú nyelvkurzusra van igény, felsőfokú képzésen kevesen vennének részt. Hangsúlyozta továbbá, nem a nyelviskoláknak akarnak konkurenciát teremteni, és főleg nem „tankönyvszagú képzést” akarnak nyújtani. Várhatóan 8 fős csoporttal indul el a tanfolyam, a résztvevőket három pedagógus oktatja. Máté András hozzáfűzte, még nem tudják pontosan, mennyibe kerül a nyelvkurzus a Kolozs megyei RMDSZ-nek, a tanárok bérét ugyanis még nem állapították meg. „Több üzletember elmondta, hogy szívesen alkalmazna magyarokat, de nem tudnak helyesen románul, és ez a cég szempontjából nem jó, mert az alkalmazottaknak valamennyi ügyféllel kiválóan kell tudniuk beszélni” – indokolta a tanfolyam szükségességét Máté András.
A parlamenti képviselő ugyanakkor bejelentette, mától indul az RMDSZ elsősorban fiataloknak szóló önkéntes programja is. A résztvevők pályázatírásokban, rendezvényszervezésben jutnak szerephez, illetve egy bukaresti jutalomkiránduláson vehetnek részt, ahol betekintést nyerhetnek a parlament és a minisztériumok hétköznapjaiba. Az érdeklődő fiatalok március 5-áig jelentkezhetnek.
A Kolozs megyei RMDSZ vezetője elmondta: eseménynaptárt készítettek, amely feltünteti a szövetség rendezvényeinek, programjainak időpontját és helyszíneit.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.