2010. március 29., 15:062010. március 29., 15:06
„Az idős személyek többnyire az ünnepre való készülődéshez szükséges összegért fordulnak hozzánk, azonban sokan vannak olyanok is, akik a villany vagy gázszámla kiegyenlítése miatt kénytelenek kölcsönt felvenni” - nyilatkozta Alexandru Pop, az önsegélyző pénztár vezetője. Pop szerint idén többször fordultak hozzájuk mint múlt év hasonló időszakában, ugyanakkor nagyobb összegeket is igényeltek. A kért összeg többnyire ezer és kétezer lej között van. „Akad akinek mindössze 250 lejre van szüksége, de kértek már 7 500 lejt is” - mondta az igazgató.
A kölcsönt igénylők többnyire kisnyugdíjasok, akiknek húsz hónap áll rendelkezésükre a hitelt törleszteni.
Múlt év első negyedében 770 nyugdíjas igényelt összesen 742 ezer lejes kölcsönt, idén pedig 840 kérvényezett valamivel több mint 1,1 millió lejt. A nyugdíjasok kolozsvári önsegélyző pénztárának 8 803 tagja van.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.