Szórakoztató műsorokból, filmekből és koncertekből válogathatnak a napokban az MTV nézői
Az óév utolsó éjszakájától, illetve az újév hajnalától még a legföldhözragadtabb ember is valami szokatlant vár. Meglehetősen kevesen vannak azonban, akiknek sikerül ilyenkor eljutni álmaik egzotikus országába, és sikerül megszervezniük minden idők legnagyobb buliját.
2006. december 28., 00:002006. december 28., 00:00
2006. december 31-én este a szokásosnál nagyobb programajánlatból válogathatunk, az uniós csatlakozás alkalmából minden városban utcabálok zajlanak. A Magyar Televízió kínálata elsősorban a családi körben szilveszterezőknek szól, de azoknak is, akik a zajos mulatságok közepette a tévé előtt pihennek meg. Az m1-en a Humor taxi utasai ezúttal kizárólag humoristák: Litkai Gergely, Markos György, Nádas György, Éles István, Badár Sándor és Kőhalmi Zoltán. Koltai Róbert Az illetékes… című műsorában pedig a tőle megszokott modorban teremti le a politikusokat, beszéli ki a kibeszélni valókat. A Krém – Szilveszter mindenkinek című műsorban pedig ismerős arcokkal találkozhatnak a nézők: Kaszás Attilával, Udvaros Dorottyával, Hegyi Barbarával, Kolovratnik Krisztiánnal, Kulka Jánossal, Ulmann Mónikával, a jó hangulatról pedig a Back II Black, Cotton Club Singers, Szulák Andrea, Szandi és a Bon-Bon is gondoskodik. Hajnalban a 1966, ’67-es és ’68-as Táncdalfesztivál döntőinek dalaiból hangzik el válogatás. Az m2 „filmesebb” ajánlattal jelentkezik ezen az estén: A denevér című operettfilmmel, a Ketten egy Ferrariban című francia vígjátékkal, továbbá Szilveszter Retro címmel az elmúlt 50 év legsikeresebb műsoraiból nyújt válogatást. Mindkét adó romániai idő szerint 1 órakor a Himnuszt sugározza.
Filmek ejtőzésre Az éjszakába nyúló ünneplés utáni felkelés fáradalmait enyhítendő a még pihenő szülőknek is enyhet adhat újév reggelén a gyerekeket célzó Walt Disney-féle Robin Hood, amely állatsereglet segítségével eleveníti fel a klasszikus történetet. Aki pedig szívmelengető romantikus filmre vágyik, kezdheti az évet A Szív hídjaival. Két nagyszerű, egyenként két Oscar-díjat nyert művész, Meryl Streep és Clint Eastwood alakítja a szerelmespárt, történetük a filmvásznon az egész világot meghódította. Érdekes ötlettel játszadozik el a Talán című film, Cédric Klapisch alkotása, amely a jövőbe kalauzol, a homokkal borított Párizsba, ahol már csak az Eiffel-torony csúcsa látszik ki a sivatagi tájból. A vonzerejét idős korára is megőrző Jean-Paul Belmondo játssza a nagypapát, aki a múltból érkező utazót, saját távoli ősét körbekalauzolja a túlélésért küzdő világon. Az m2 újév napján fantasztikus sztárparádéval csalogatja a képernyő elé a nézőket. Az Ágyúgolyó futamban Burt Reynolds, Roger Moore, Jackie Chan, Dean Martin, Sammy Davis Jr. és Dom DeLuise kerekezik át a széles Amerikán, minden idők legbolondosabb autóversenyének keretében.
Muzsika évkezdésre A 2007-es év zenei eseményeit idén is a hagyományos újévi koncert nyitja meg. Alig van olyan ország, amelynek televíziója ne közvetítené a Bécsi Filharmonikusok Strauss-hangversenyét a csodálatos, arannyal dúsan díszített Musikvereinssaalból, Bécs híres koncertterméből. Az idén Zubin Mehta áll a karmesteri pulpituson, aki 1990-es első szereplése óta negyedik alkalommal vezényli az újévi koncertet. A mostani koncert programját a Strauss család művei mellett a száz évvel ezelőtt elhunyt Josef Hellmesberger dallamaiból válogatta. Régi tradíció, hogy egy-egy zenedarab alatt balett vagy egyéb látványosság tűnik fel a képernyőn. Most sem hiányzik a Bécsi Állami Operaház és a Népopera Balettkara. A Bajor Állami Opera két vendégszólistájával, Lucia Lacarrával és Cyril Pierre-rel Mária Terézia nemrégiben felújított palotáinak termeiben táncolják Christian Tichy koreográfiáit. A szünetben Ausztria nemzeti parkjaiba látogatunk nagyszerű osztrák fúvósegyüttesek társaságában, Mahler, Brahms, Bruckner és Strauss zenéjére. Ahogy minden évben, most is a Radetzky-induló zárja a hangversenyt. Az m2 nézőit ezen a napon igazi zenei különlegesség várja: a progresszív stílus kedvelői újra láthatják, hallhatják a 70–80-as évek legendás zenekara, az East 1994-es koncertfelvételét.
----------
Hirdetés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.
Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.
A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.
Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.
Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.