A titkosszolgákatok is „besegítettek.” Kiss Sándort nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélték
Bojtor Vilmos László, az ügy egyik vádlottja azt állítja, vádalkut ajánlott a magyar és a román hírszerzés, ezért tett terhelő vallomást Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács volt elnöke ellen a korrupciós perben.
2018. november 07., 11:022018. november 07., 11:02
2018. november 07., 12:082018. november 07., 12:08
A magyar és a román titkosszolgálat, valamint a korrupcióellenes ügyészség nyomására tett terhelő vallomást Kiss Sándor, a Bihar megyei önkormányzat korábbi RMDSZ-es elnöke ellen a korrupciós ügy másik vádlottja, Bojtor Vilmos László – ezt maga Bojtor állította a nagyváradi táblabíróságon a Mediafax hírügynökség szerint.
Az üzletember még az október 11-ei tárgyaláson beszélt arról, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) egyik nagyváradi ügyésze, Adrian Muntean, valamint egy Traian Surducan nevű rendőr főfelügyelő lépett vele kapcsolatba az ügyben.
A megbeszélésre a Nagyváradhoz tartozó Biharpüspöki egyik ismert vendéglőjében került sor még 2015-ben Bojtor szerint, aki közölte: hajlandó hazugságvizsgálatnak is alávetni magát állítása valódiságának az igazolására. Az üzletember elmondta: mivel semmilyen konkrét bizonyíték nem volt Kiss ellen, mind a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), mind a DNA, mind pedig a magyar hírszerzés azzal biztatta, „minden oké” lesz, amennyiben Kiss ellen vall. Hozzátette, hitt is abban, hogy minden rendben lesz, hiszen Kisst és az ügy egy másik vádlottját, Beniamin Rus építési vállalkozót akkor már őrizetbe vették, és a vagyonukat is zárolták, míg őt békén hagyták.
Csakhogy a Bihar megyei törvényszék végül másképp döntött:
Kiss Sándort, aki nem csupán a Bihar megyei önkormányzatot vezette, hanem a megyei RMDSZ elnöke is volt korábban, nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Az RMDSZ-es politikust hivatali visszaélés, pénzmosás, csúszópénz elfogadása és befolyással üzérkedés miatt ítélte el a bíróság az ellene és négy másik üzletember ellen indított korrupciós perben. Beniamin Rusra, a Selina cég vezetőjére négy év, Bojtor Vilmos Lászlóra hat év letöltendő börtönbüntetést rótt ki a bíró.
A gyanúsítottak között szerepelt még az azóta elhunyt Mudura Sándor, továbbá Bojtor Vilmos László, Gheorghe-Ioan Roatiș, Beniamin Rus, Miklóssy Ferenc, valamint Miklóssy László is. Az ügyészek szerint Kiss, Bojtor és Rus kiterjedt pénzügyi konstrukciót dolgozott ki és működtetett: romániai (a Rus által vezetett váradi Selina és a Trameco Rt.) és egyesült államokbeli (a Bojtor által irányított Wasleys Worldwide LLC Washington) cégek közvetítésével 2005–2006-ban 600 ezer eurónyi pénzt mostak tisztára. Az így jogosulatlanul szerzett hasznot Rus Kiss Sándornak adta át, hogy előnyben részesítse a Selinát egyes nagyváradi területek értékesítésében.
A DNA szerint 2003–2004-ben egy másik összetett pénzügyi konstrukciót is tető alá hoztak a felek, ebben Roa-tiș, Miklóssy Ferenc és Miklóssy László is érintett volt, az ügylet során újabb 300 ezer eurót „fehérítettek ki”. A DNA további hasonló akciókat is gyanít. Alapfokú ítéletében a nagyváradi törvényszék a letöltendő börtönbüntetésen kívül Kiss Sándort 5,5 millió euró, Beniamin Rust pedig három millió euró kártérítés befizetésére is kötelezte.
Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
szóljon hozzá!