2012. április 11., 10:292012. április 11., 10:29
Éppen ezért a kormánymegbízott megvonta bő hároméves pályafutásának mérlegét, mely véleménye szerint egyértelműen pozitív. Azon kívül, hogy Paşcan saját érdemének is tekinti a külföldi beruházók, illetve hazai kormánypénzek Maros megyébe való vonzását, úgy érzi, fontos győzelmet aratott „a román állam megkárosítását célzó grófok és állítólagos örököseik” fölött.
„Amióta prefektus vagyok, hét olyan per újrafelvételét értem el a szászrégeni bíróságnál, melyeknek során a grófok és állítólagos örököseik több tízezer hektár erdőt követelnek maguknak Ratosnya, Palotailva, Gödemesterháza, Magyaró és Déda területén” – dicsekedte el Marius Paşcan. Hozzáfűzte, elődje, a Nemzeti Liberális Pártban politizáló exprefektus, Ciprian Dobre egyetlen pert sem nyert meg a román állam ellenségeinek számító grófok ellen.
Nagyjából ugyanez a helyzet az ország más vidékein is, ahol a kormányhivatalok és a mellettük működő földosztó bizottságok sorra veszítik el a külföldről pénzelt ügyvédhadak által képviselt nemesi leszármazottak elleni pereket, tette hozzá a megyei önkormányzat élére pályázó egykori városházi szóvivő. A Krónika kérdésére, hogy számára miért jelent akkora dicsőséget a kommunisták által egyszer már kisemmizett és megalázott magyar nemesek tulajdonjogának megtagadása, a kormánybiztos kifejtette: az emberek már csak azért sem juthatnak újból a román erdők birtokába, mert 1912-ben maguk között osztották szét a Kelemen- és a Görgényi-havasokat.
Felvetésünkre, hogy utódaik a bukaresti parlament által elfogadott föld-, illetve restitúciós törvények értelmében követelik erdeiket, a prefektus leszögezte: ezek az emberek a román állam és nép ellenségeiként viselkedtek, így nem járna nekik semmi. „Hogy jöhet szóba például egy Bánffy, aki a Horthy-kormány mezőgazdasági minisztere volt?!” – kérdezett vissza Marius Paşcan, aki úgy tudja, hogy a román állam a ’40-es években egyszer már kárpótolta a nemeseket az elkobzott javakért.
A választási kampányát megkezdő Marius Paşcan tegnap nemcsak elődjét, hanem másik vetélytársát, Lokodi Edit jelenlegi tanácselnököt is támadta. Szerinte az RMDSZ politikusa az elmúlt négy év alatt szinte semmit nem tett a vidrátszegi nemzetközi repülőtérért, azon kívül, hogy az intézmény parancsnokát, Ştefan Runcant támadta. Lokodi szemére vetette, hogy több ízben is közbeszerzési eljárás nélkül ítélt oda bizonyos munkálatokat a párthoz közel álló cégeknek. „Nem tudom, hogy ki lobbizott eredményesebben a repülőtérért, én vagy a prefektus? Másrészt, ha tender nélkül osztogattam a munkálatokat, akkor nem a kormánymegbízott kötelessége lett volna a törvénytelen határozatokat megtámadni?” – reagált a vádakra Lokodi Edit Emőke.
A tanácselnököt Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke is védelmébe vette. Szerinte Paşcannak nem prefektusi megbízatása utolsó heteiben kellene észrevennie azt az állítólag tömérdek törvénytelenséget, amelyet Lokodi elkövetett. Hozzátette, a kormánymegbízott elkezdte a választási kampányt, melyet tőle ismert módon magyarellenes megnyilvánulásokra épít.
Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.
Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.
Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.
A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.
Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.
Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.
Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.
Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.