Elkészült az alap, lebontották a zsalukat
Fotó: Szucher Ervin
A harminc darab, tizenkét méter mélységbe beágyazott tartóoszlop összekötésével a hét közepén sikerült kiönteni a bözödújfalusi Összetartozás templomának az alapját. Amennyiben nem jön közbe valamilyen váratlan tényező, ami kedvezőtlenül befolyásolná a további munkálatokat, július végére elkészül a gyűjtőtóban épülő istenháza.
2019. március 28., 15:402019. március 28., 15:40
2019. március 28., 15:442019. március 28., 15:44
Csütörtökön már nemcsak az oszlopok, hanem a frissen öntött teljes alap is készen várta a bözödújfalusi „vízi építőtelepre” kilátogató szakembereket, hivatalosságokat, illetve az Összetartozás temploma sorsa felől érdeklődőket. A Beszterce-Naszód megyéből hozott munkások a zsalu elbontásán dolgoztak, vezetőik már a hogyan továbbról beszélgettek.
Fotó: Haáz Vince
A különleges munkaszakasz lezárása után az illetékesek elégedetten nyugtázták, hogy egy újabb lépéssel kerültek közelebb álmaik megvalósításához. A tervek szerint az építkezést legkésőbb július végéig be kellene fejezni, amire mind a tervező, mind pedig az építő komoly esélyt lát. A templomot augusztus 3-án adnák át, ugyanis a több mint két évtizedes hagyomány szerint az újkenyér havának első szombatján szervezik az elárasztott – és ezzel teljes pusztulásra ítélt – Maros megyei falu egykori lakóinak a találkozóját.
A Bözödújfaluért Egyesület elnöke, Személy Zsolt Dénes bizakodónak mutatkozott, bár elismerte, hogy az építkezéshez szükséges összegből még mindig hiányzik százezer euró.
Fotó: Haáz Vince
A több éve folyó adománygyűjtés során számos jóakaró hozzájárult az építési költségekhez: amint Gáspár Péter erdőszentgyörgyi idegenvezető sorolja, magánszemélyek, egyházak, a Maros megyei és az anyaországi önkormányzatok, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. álltak az ügy mellé.
Folytak be pénzek Európa szinte minden sarkából, de ausztráliai és kanadai jótevőt is számon tartanak. Az adománygyűjtés továbbra is folyamatban van, hiszen a költséges alapozási munkálatok megtérítése után igencsak megcsappant a Bözödújfaluért Egyesület kasszája.
Fotó: Szucher Ervin
A felekezet nélküli templom, ahogyan a helyiek nevezik, lényegében hat vallásnak – a római katolikusnak, unitáriusnak, izraelitának, reformátusnak, görögkatolikusnak és ortodoxnak – és bözödújfalusi gyakorlóinak állítana emléket. Ugyanott fog kiemelkedni a vízből, ahol a valamikori római katolikus templom tornya is kimagaslott a hullámok közül. A magányos torony sokáig dacolt az idővel és a történelemmel, hirdetve Bözödújfalu tragédiáját, míg egy szép napon megadta magát, és összeroskadt.
A tavaszi hűvös napsütésben az építőtelepen sürgők-forgókon kívül ilyenkor csak a horgászok örülnek a nyáron turisták hada által ellepett tónak. Mindannyian tudják, mi épül a parttól néhány méterre, arról viszont nem hallottak, hogy adományozni is lehet a munkálat kivitelezésére. Balogh Sándor mintegy húsz kilométerről, Balavásárról érkezett; mint mondja, „bár ez a templom már nem az a templom”, lehetőségei szerint maga is szívesen hozzájárulna a költségek megtérítéséhez. A férfi
Gáspár Péter erdőszentgyörgyi idegenvezető Bözödújfalu múltjának ismertetésével próbál támogatókat vonzani
Fotó: Szucher Ervin
Bár a falut valamikor görögkatolikusok és ortodoxok is lakták, Bözödújfalu első sorban a székely szombatosok településeként él a köztudatban. Az abszolút kisebbségben lévő román lakói nemcsak a magyarokkal és a cigányokkal beszéltek magyarul: többségük otthon, a családban is így kommunikált.
Közösségi oldalán a fiatalember adakozásra buzdít mindenki, nemzeti és felekezeti hovatartozástól függetlenül. Eleş azt is kitalálta, miként járulhatna ő is hozzá az építkezéshez úgy, hogy minél nagyobb tömegeket megmozgasson. Hivatásos fotósként szívesen vállal fényképezést Bözödújfalu romépületei között, az így befolyt jelképes összegeket pedig örömmel adományozná az Összetartozás templomának befejezésére.
Vlad Eleş a fotózás során keresett pénzt ajánlja fel az Összetartozás templomának építésére
A fiatalember hiszi és vallja, hogy a szimbolikus templom valóban az összetartozást fogja szolgálni – Erdély valamennyi etnikuma között. Az újjáépített istenháza a falurombolás szimbólumaként, felekezeti hovatartozás nélkül lesz mindenki temploma, és az egykori Bözödújfalu létezésére, illetve tragédiájára emlékeztet.
Bankszámlaszámokon várják az anyagi segítséget
A támogatást a továbbiakban is a Bözödújfaluért Egyesület számlájára várják az alábbi adatok alapján:
BANCA TRANSILVANIA – TARGU MURES
ASOCIATIA BOZODUJFALUERT, COD CLIENT 257338, SWIFT: BTRLRO22
HUF RO86BTRLHUFCRT0257533801
EUR RO73BTRLEURCRT0257533801
RON RO26BTRLRONCRT0257533801
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!