Kifedik a kolozsvári Malomárkot: zöldövezetek részévé válik a Szamos holtágának több szakasza

A Malomárok Malom utcai szakaszát is kifednék •  Fotó: Látványterv

A Malomárok Malom utcai szakaszát is kifednék

Fotó: Látványterv

Pihenőhelyként hasznosítaná a jövőben a kolozsvári önkormányzat a Malomárok több szakaszát, ezért helyenként megszabadítják a kommunizmusban ráöntött aszfaltrétegtől.

Pap Melinda

2022. május 14., 10:092022. május 14., 10:09

2022. május 14., 10:102022. május 14., 10:10

Három szakaszon is kifedik a kommunizmusban részben lebetonozott kolozsvári Malomárkot, és a mentén kisebb parkokat hoznak létre. A tervek egyelőre még a tanulmánykészítés szakaszában vannak, és két-három éven belül valósulhatnak meg, mondta el Dan Tarcea. Az alpolgármester a Monitorul de Cluj helyi lapnak úgy nyilatkozott, hogy a Malomárkot a Rózsák parkja, a Postakert és a Széchenyi (Mihai Viteazul) téri piac környékén szabadítják meg a kommunizmusban rákerült aszfaltrétegtől, és „összenyitják” az említett zöldövezetekkel.

„Összenyitják” a parkokkal

A Rózsák parkja melletti projektet 2020-ban hirdette meg közvitára a városvezetés, jelenleg a dokumentáció készül. A tervek szerint itt játszóteret alakítanak ki gyerekek számára, illetve pihenőhelyet is létrehoznak. A patakra kisebb hidat építenek a park bejáratánál, és lebontják a kerítést, hogy a part azzal összefüggő zöldövezetté váljon. Tarcea szerint a megvalósításhoz kisajátításokra is szükség lesz.

A Malomárkot a Malom (George Barițiu) utcai szakaszon is megszabadítják az aszfalttól, és összenyitják a Postakerttel.

A telefonpalota melletti kis parkból eltűnnek a görkorcsolyázók, és pihenőhelyként szolgál majd. Az építészek javaslata szerint a patakot a járda mentén fednék ki, és a jelenlegi élőkert megszüntetésével „összenyitnák” a parkkal. Ion Luca Caragiale román drámaíró mellszobra és a Holokauszt áldozatainak szobra a helyén maradna, de a köztéri bútorzat és megvilágítás révén központibb helyet kapna.

A tervek szerint a kis park egyfajta szabadtéri múzeumként is működne, ugyanis egy szakaszon a középkori várfal is láthatóvá válik.

Az alpolgármester szerint a projekt már a tervezési szakaszban van.

Lebontják a bódékat

A Malomárok újabb szakasza a közeli Széchenyi téren válna láthatóvá, a nagypiac környékén, miután az Argeș (Apáczai Csere János) utcában lebontanák a sokak által kifogásolt bódékat, melyeket a patak fölé építettek. Ezekre 2024-ben jár le a még előző városvezetés által kötött haszonbérleti szerződés, így jövőre készülhet el a műszaki terv, mondta Tarcea. Emlékeztetett, hogy a bódékra 20–25 évre írták alá a haszonbérleti szerződést, így a városvezetés nem bonthatja le korábban ezeket.

•  Fotó: Látványterv Galéria

Fotó: Látványterv

A kolozsvári Malomárok egyes részeit 1987-ben, a villamosvonal kiépítésével párhuzamosan, a belváros rendezési munkái során fedték le.

A kolozsváriak az utóbbi években kérték a kifedését, zöldövezetként való hasznosítását, az elhanyagolt szakaszok rendezését. Erre vonatkozott 2019-ben a legnagyobb támogatást nyert projekt is a részvételi költségvetés keretében.

A Malomárok valójában a Kis-Szamos ága, a város nyugati részének szélén ágazik el a Kis-Szamosból, végighalad a strand mellett, majd a Fürdő (Cardinal Iuliu Hossu) és a Malom utcák teljes hosszán, a nagypiac mellett és a keleti külvárosnál tér vissza a folyóba. Egyes vélemények szerint a középkori város vizesárkát is ellátó Szamos-ág mesterséges, mások szerint a bronzkorban keletkezett. A monostori elágazásnál álló gátról az első adatok a 16. századból maradtak fenn. Ezzel szabályozták az árokba engedett víz mennyiségét, mely elegendő volt a partján álló papír-, lisztelő-, csertörő és ványolómalmok működtetésére. Az 1970-es évek végén magasabb gátat építettek, így a Malomárokba már alig jutott víz, és a malmok sem léteznek már.

korábban írtuk

Nyáron kezdődik a kolozsvári Egyetem utca régészeti feltárása, jövőre visszakerül a száműzött Mária-oszlop
Nyáron kezdődik a kolozsvári Egyetem utca régészeti feltárása, jövőre visszakerül a száműzött Mária-oszlop

Visszakerül a belvárosba Erdély második legrégebbi fogadalmi szobra, a kolozsvári Mária-oszlop, melyet 1957-ben „száműzött” a kommunista hatalom. Az értékes barokk alkotás jövő tavasszal kapja vissza méltó helyét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 18., vasárnap

Kelemen Hunor: le a kalappal a magyar választók előtt, bízunk Nicușor Dan győzelmében

A romániai magyarok felelősségteljesen viselkedtek az államfőválasztás második fordulójában, bele akartak szólni abba, ki legyen Románia következő elnöke – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a 21 órás urnazárást követően.

Kelemen Hunor: le a kalappal a magyar választók előtt, bízunk Nicușor Dan győzelmében
2025. május 18., vasárnap

Lefaragta a szaktárca az összeget, veszélybe került a kolozsvári Harag György Emlékév megszervezése

Felhívásban kér támogatást a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönségtől, hogy megszervezhessék a Harag György Centenáriumi Emlékévet, mivel a bukaresti kulturális minisztérium csökkentette az emlékévre korábban megígért összeget.

Lefaragta a szaktárca az összeget, veszélybe került a kolozsvári Harag György Emlékév megszervezése
2025. május 18., vasárnap

Erdélyi és partiumi szavazási kedv: Kolozs megye az élbolyban, Szatmár megye sereghajtó

Vasárnap nem sokkal 16 óra előtt a magyarok által is lakott erdélyi és partiumi megyékben más-másféleképpen alakult a részvételi arány.

Erdélyi és partiumi szavazási kedv: Kolozs megye az élbolyban, Szatmár megye sereghajtó
2025. május 18., vasárnap

Viharos, esős időben választ államelnököt Románia

Záporokra és viharokra figyelmeztető elsőfokú riasztást adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 30 megyéjére.

Viharos, esős időben választ államelnököt Románia
2025. május 18., vasárnap

„Ne taktikázzon senki!” Az „európai Romániára” szavaztak az RMDSZ politikusai

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök vasárnap reggel az urnáktól távozóban a sajtónak kijelentette, hogy a Románia számára legjobb lehetőségre szavazott az elnökválasztás második fordulójában.

„Ne taktikázzon senki!” Az „európai Romániára” szavaztak az RMDSZ politikusai
2025. május 17., szombat

Nem a múltat, hanem a jövőt hirdeti Gyarmathyné Hory Etelka kalotaszegi szobra

Felavatták szombaton a kalotaszegi népi kultúra, népművészet és kézimunka gyűjtőjének és oktatójának, Gyarmathyné Hory Etelkának a szobrát szülőfalujában, a Kolozs megyei Magyargyerőmonostoron.

Nem a múltat, hanem a jövőt hirdeti Gyarmathyné Hory Etelka kalotaszegi szobra
2025. május 17., szombat

Fiatalok szava: szavazásra buzdítanak a romániai magyar diákszervezetek

A megismételt romániai államfőválasztás vasárnapi döntő fordulóján való részvételre és jogaik melletti közös kiállásra kérik az erdélyi magyar fiatalokat szombaton kibocsátott közös felhívásukban a romániai magyar diákszervezetek.

Fiatalok szava: szavazásra buzdítanak a romániai magyar diákszervezetek
2025. május 17., szombat

Vészhelyzet a sóbányában – Az esőzések miatt újra be kellett indítani a szivattyúkat

Az elmúlt napok esőzései miatt ismét megnőtt a Korond-patak vízhozama, így a parajdi sóbányába történő beszivárgás csökkentése érdekében újra működésbe állították a nagy kapacitású motoros szivattyúkat.

Vészhelyzet a sóbányában – Az esőzések miatt újra be kellett indítani a szivattyúkat
2025. május 17., szombat

Ismét rengett a föld a Székelyföld közelében, 4,2-es erősségű mozgást mértek Buzău megyében

A Richter-skála szerint 4,2-es erősségű földrengés történt szombaton hajnali 1 órakor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ismét rengett a föld a Székelyföld közelében, 4,2-es erősségű mozgást mértek Buzău megyében
2025. május 17., szombat

Sehogy sem akar felmelegedni az idő, továbbra sem tehetjük félre az esernyőt

Különösen hideg időre, szélre és csapadékra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.

Sehogy sem akar felmelegedni az idő, továbbra sem tehetjük félre az esernyőt