2012. január 26., 07:002012. január 26., 07:00
Számításai szerint az úton akár öt perc alatt is el lehet majd jutni a város egyik végéből a másikba. A tervezett út egyébként nem attól lesz „gyorsforgalmi”, hogy a város többi utcájához képest nagyobb sebességgel lehet majd haladni rajta, hiszen a sebességkorlátozás itt is óránként 50 kilométer lesz, hanem attól, hogy az összesen mintegy 3,5 kilométer hosszú úton alig lesz kereszteződés: a keresztezett utcák fölött felüljárón lehet majd áthaladni. A polgármester azt mondja, ha a pályázat nyer, a munkálatokat leghamarabb 2013 tavaszán lehet majd elkezdeni. A beruházást a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programon keresztül szeretnék finanszírozni, ám Bolojan szerint ha nem is sikerül megszerezni a támogatást, előbb-utóbb a projektnek meg kell valósulnia, hiszen a városközpont forgalma egyre nagyobb. A polgármester megígérte, hogy a tervvel kapcsolatban a környéken lakók véleményét is figyelembe veszi majd – mint ismeretes, az érintett utcák lakói már nyáron tiltakoztak az ellen, hogy a környékükön gyorsforgalmi út létesüljön.
Az elöljáró tegnap arról is beszámolt, hogy a váradi önkormányzat idén kevesebbet költ infrastrukturális beruházásokra, mint tavaly, hiszen a város költségvetését 2012-ben a korábban felvett hitelek törlesztőrészletei terhelik. Mint arról korábban beszámoltunk, idén kell elkezdeni a tíz darab, öt évvel ezelőtt hitelből vásárolt, egyenként 4,7 millió euró értékű Siemens villamos árát. Tavaly összesen 2196 parkolóhelyet alakítottak ki a lakónegyedekben, idén azonban már csak ott végeznek majd ilyen munkálatot, ahol egyáltalán nincs aszfalt, és sárban parkolnak az autók – mondta a polgármester. Mindazonáltal 2012-ben is aszfaltburkolatot kap ötven váradi út és utca, köztük olyan belvárosi utcácskák is, ahol soha nem volt modern burkolat.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.