2010. április 22., 09:022010. április 22., 09:02
A helyreállítási munkálatok egy hónappal ezelőtt kezdődtek el. Mint ismeretes, a restaurálás első, 2010 és 2015 között zajló szakaszában a középkori erődítmény 8 épületszárnya, összesen 190 helyiség újul meg. A projektet a Regionális Operatív Programok révén finanszírozzák, összértéke 36 millió 780 ezer lej.
A kivitelezők, a Constructorul Sălard, illetve két magyarországi cég, a Korintosz Kft. és a Lodzsa Kft. március 15-én vette birtokba a területet. Az első szakaszban három épület felújítása szerepel: az első, a H betűvel jelzett épületben eredetileg is pékség működött, a tervek szerint, ha elkészül, kenyérmúzeum nyílik majd benne, ahol hagyományos módszerekkel készülnek a péksütemények, amelyeket meg is lehet majd kóstolni.
Az elmúlt hónapban a vártnál gyorsabban sikerült haladni az itteni munkával – mondta Dumitru Sim projektvezető, csak a tetőszerkezet restaurálásánál akadtak gondjaik, mert a nedves időjárás jobban igénybe veszi a több száz éves fagerendákat most, hogy a burkolatot eltávolították róla. A G betűvel jelzett épülettestben a vár adminisztrációs központját hozzák létre.
A K szárny valójában a céhek utcájának egyik oldala. Itt a tervek szerint hagyományos középkori mesterségeket bemutató műhelyek lesznek. A projektvezető azt mondja, itt egy kicsit megakadtak, mert a vár keleti kapujánál az árok fölött vezető híd olyan rossz állapotban van, hogy a kivitelező kénytelen kerülő utat építeni, hogy a munkagépek bejuthassanak az építkezési területre. Innen egyelőre csak az évszázadok alatt összegyűlt vízhordalékot és földet sikerült elvinni, illetve a tetőre nőtt vegetációt eltávolítani.
A munkálatokkal párhuzamosan folynak a régészeti feltárások, de csak azokon a helyszíneken, ahol a kivitelezőnek le kell ásnia. Számos középkori és reneszánsz emléket, gótikus faldíszeket és kerámiákat találtak már, illetve csontvázakat is, hiszen a várban sokan temetkeztek. Emellett dolgozni kell az épülettestek közötti utakon, hogy a most kezelésbe vett területekre bevezethessék a közműszolgáltatást.
Nagyvárad élen jár a benyújtott pályázatok terén a nyugati régióban – közölte tegnap Biró Rozália alpolgármester, aki szerint Elena Udrea turisztikai miniszter is elismerő szavakkal illette a váradi pályázatírókat. „Amikor letettem az asztalára a folyamatban lévő 36 projektünket, azt hitte, ezek az egész megyére vonatkoznak” – büszkélkedett az elöljáró. Ezen felbuzdulva saját kis felmérést készített a környező megyeszékhelyek helyzetéről, amiből kiderült, hogy a pályázatokon dolgozó alkalmazottak számát és a lehívott pénz összegét arányaiban tekintve Nagyvárad magasan vezet Arad, Szatmár és Nagybánya előtt: itt fejenként 41,9 millió lej jut egy alkalmazottra. Váradot Arad követi, ahol 32,3 millió, Szatmáron 22 millió, Nagybányán mindössze 9,6 millió jut egy főre. |
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.