Az Antwerpeni Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia EMTE bevonásával készült, tavaly májusi, Anyakutatás elnevezésű interjús vizsgálat során a szakemberek azt tapasztalták, hogy bár elvileg adott lett volna a lehetőség, hogy a házastársak újratárgyalják a munkamegosztást, ez javarészt nem történt meg.

Megsokszorozódtak az anyák mentális feladatai

A Sapientia egyetem keretében végzett, tavaly áprilisi, Erdélyi mindennapok egy világjárvány idején című kutatásból kiderül, a férfiak kizárólagos tevékenységeinek területe leginkább a ház körüli javításra, a bevásárlásra és az idősebb családtagok ellátására, gondozására összpontosul. A kutatás adatai szerint a férfiak nagyobb arányban nyilatkozták azt, hogy általában ők gondoskodnak idősebb családtagjaikról, ami feltételezhetően a bevásárlási szokással hozható összefüggésbe: az idős családtagokról való gondolkodást a szükséges élelmiszer-beszerzéssel társítják. A gyermeknevelési teendőket illetően azonban

– olvashatjuk a kutatási jelentésből. Ugyanakkor a feladatvállalás tekintetében jelentős észlelési eltérések is tapasztalhatók: a férfiak nagyobb arányban vallják, hogy házastársukkal megosztva végeznek adott feladatot.

Geambașu Réka szociológus elmondása szerint azokban az esetekben beszélhetünk kiegyensúlyozottabb férji, apai részvételről, ahol a férfiak előzőleg rendelkeztek a szükséges „kompetenciákkal”, azaz főztek már korábban is, és tudták, milyen szempontokat kell figyelembe venni a gyerekek tanulási szokásai terén. A kutatás során készített interjúkból kirajzolódott, hogy a konkrét teendők mellett

– vázolta a szociológus. Hozzátette, a közbeszédben előszeretettel használt munka és magánélet fogalma történelmi perspektívából nézve újdonság, a két életterület különválása nagyjából az iparosodáshoz köthető, és rétegzetten érintette a társadalmat, azaz nem mindegyik társadalmi osztály életében vált szét.

Felvázolta, bár a huszadik század folyamán, a politikai, oktatási és munkavállalási jogok megszerzésének köszönhetően,

Elmondása szerint innen ered a kettős teher fogalma is, ami azt írja le, hogy a nők a fizetett, termelő munka mellett változatlanul „cipelik” a háztartási, gyermeknevelési és idős­gondozási feladatokat. „Ha volt változás a múlt század második felében, akkor az a házimunka egy részének gépesítése, ami kimutathatóan csökkentette ezeknek a tevékenységeknek az időigényét. Illetve a nők nagyon szűk szegmense számára járható út a gondoskodási feladatok kiszervezése más nőknek: fizetett bejárónők, dadusok és idősgondozók, akik a nyugati világban az ázsiai és a kelet-európai gondoskodási migránsok” – mutatott rá a szociológus.

Meglátása szerint a nők növekvő munkaerőpiaci szerepvállalása nem vagy csak nagyon kis mértékben befolyásolja a háztartásbeli teendők leosztását. Hozzátette: kimutatott tény, hogy

„Mind a csökkentett munkaidő, mind pedig az időbeni rugalmasság vagy a home office létjogosultságát tipikusan az »összeegyeztetés«, a »jobb egyensúly« adja. Az a cél, hogy a nő elvégezhesse minden feladatát, következésképpen akadálya is annak, hogy valóban a partnerek újraosszák egymás között ezeket a munkákat” – részletezte a szociológus.

Kiegészítette, újabban népszerű a „résztvevő apaszerepek” jelensége, amely a férfiak családon belüli szerepének újragondolását szorgalmazza, ám egyáltalán nem nevezhető általánosnak, inkább a középosztályban, ott is elvétve találkozhatunk ezzel a mintával. „A legtöbb család esetében a férji, apai gondoskodás megmarad a feleségnek való »besegítés« keretei között” – tette hozzá a szakember.

A beszámolók alapján kiderül, a férfiak is részt vállalnak a háztartási és a gyermekgondozási munkában, csakhogy ezek a feladatok erősen elkülönülnek.

A szociológus szerint a gondoskodási munkák nem egyformák abból a szempontból, hogy mennyire repetitívek, unalmasak, milyen gyakorisággal kell azokat végezni, illetve mennyire sürgősek. „A családban gyakran felosztják ezeket a munkákat, kinti és benti, lenti és fenti feladatokra, csakhogy ezek volumene nem azonos. Mivel erőteljesen jelen van a közbeszédben az egyenlőség mint norma, a legtöbb kétkeresős család úgy teszi magáévá az egyenlőség ideológiáját, hogy a feladatok szegregációját követően mindenki annak egy részéért felel; azon belül pedig, hogy az egyes részterületek mennyi tényleges munkát jelentenek, azt nem bolygatják” – vázolta a szakember.