Kutatások szerint az gyermek születése utáni apasági szabadság pozitívan hat a családi kapcsolatokra
Fotó: Antal Emese
Jellemzően kevés apa vett ki szabadságot a gyereke születése után, ez a helyzet pedig várhatóan változni fog a vonatkozó jogszabály augusztus végén életbe lépett módosításával, és egyre többen élnek majd a lehetőséggel. Az apasági szabadság csak akkor adható ki, ha a munkavállaló kéri, és csak a gyermek születését követő nyolchetes időszakon belül – hívta fel a figyelmet Debreczeni László adószakértő.
2022. szeptember 19., 08:192022. szeptember 19., 08:19
Mint a szakember a Krónika kérdésére aláhúzta: ha az alkalmazott nem tud az apasági szabadságról és nem kéri, nyolc héttel a gyerek születése után már lekéste a lehetőséget. Ezért módosították úgy a jogszabályt, hogy a munkáltató köteles tájékoztatni az alkalmazottait – nőket és férfiakat egyaránt – az apasági szabadságról, ellenkező esetben akár 8 ezer lej bírságot is kockáztat.
A tájékoztatás megtörténhet a kollektív munkaszerződés kiegészítésével, a belső szabályok által, ugyanakkor elektronikus levélben, hirdetőtáblán, a megszokott belső kommunikációs platformokon keresztül is, a lényeg, hogy legyen erre bizonyíték. Debreczeni László rámutatott,
Ha az apa egyszer elvégzi a képzést, minden gyereke születésénél jogosult az ötnapos szabadságkiegészítésre, nem kell megismételnie a tanfolyamot. A szabadságot nemcsak munkavállalók, hanem egyéb munkaviszonyban állók is igénybe vehetik, azaz sporttevékenységből származó szerződéssel, egyéni munkaszerződéssel, megbízási szerződéssel vagy vezetői szerződéssel rendelkező igazgatók, valamint közalkalmazotti méltóságból eredő tevékenységet végzők is – mutatott rá az adótanácsadó. Ugyanakkor az apasági szabadság időtartamát a módosítások után a munkában, a szolgálatban és a szakterületen szerzett szolgálati időnek, azaz régiségnek tekintik. Az apasági szabadságon lévő munkavállalókat nem lehet elbocsátani, kivéve, ha a céget bírósági határozattal átszervezik vagy csődbe megy. Különben ha mégis elbocsátják az apát, a bírság 3 és 10 ezer lej közötti.
Például, ha a szabadság után nem a korábbi vagy azzal egyenértékű munkát kell végeznie, vagy kedvezőtlen bánásmódban részesül, mert igénybe vette ezt a lehetőséget. Debreczeni László arra figyelmeztet, hogy az új szabályok csak az augusztus 29. után benyújtott szabadságkérelmekre vonatkoznak.
Az adószakértő arra is kitért, hogy van ami nem változott, így az apasági szabadság továbbra is csak akkor adható ki, ha a munkavállaló kéri, és csak nyolc héten belül a gyerek születésétől számítva. Ezt a szabadságot teljes egészében a vállalat béralapjából fizetik ki, a juttatás 15 napra megegyezik a fizetéssel.
Az apasági szabadság napjait nem lehet levonni a pihenőszabadságból. A Social Forces tanulmánya azt mutatta ki, hogy a gyermek születése utáni hosszabb apasági szabadság pozitívan hatott a családi kapcsolatokra és a szülői kompetenciákra is.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
szóljon hozzá!