Képzés roma gyerekeknek

A sepsiszentgyörgyi Őrkőn élő roma gyerekek személyiségének fejlesztését, a közösségbe való integrálásukat tűzte ki célul a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT). A civil szervezet a kormány etnikumközi kapcsolatokkal foglalkozó hivatalától nyert 25 ezer lejes támogatást, ebből a pénzből a sepsiszentgyörgyi Őrkő romanegyedben lakó gyerekek nyári foglalkoztatását szervezik meg Falakon túl címmel.

Bíró Blanka

2010. június 17., 10:302010. június 17., 10:30

Grüman Róbert, a HÁRIT elnöke elmondta, felvették a kapcsolatot az Amenkha roma egyesülettel, és annak a vezetői javasolták, hogy a nyári szünidőben szervezzenek programokat a gyerekeknek. Két hónapon keresztül hetente négy órában harminc roma gyerekkel az írás-olvasást gyakorolják, az egészséges életmódra, az önkéntességre próbálják nevelni őket. A gyerekek gyümölcsöt, ebédet kapnak. Családi programokat is szerveznek, bevonva a cigány szülőket. A két hónapos program végén etnikumközi táborba viszik a gyerekeket. Grüman Róbert közölte, abban bíznak, hogy a gyerekeket könnyebb alakítani, a későbbiekben majd ők hatnak a közösségre, amelyben élnek. Tischler Ferenc, a megyei ifjúsági igazgatóság helyettes vezetője, a Máltai Szeretetszolgálat országos elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a hasonló programok esetében folytonosságra van szükség, mert „a gyerekek nagyon hamar tanulnak, de nagyon hamar is felejtenek”.

Eközben Antal Árpád polgármester ismételten felhívta a figyelmet, hogy a roma közösség és a város többi lakója között feszülő láthatatlan falat le kell bontani, ez a program pedig szerinte „néhány téglát kihúz a falból”. Az elöljáró hangsúlyozta, az Őrkő negyed „szociális bomba”, amely bármikor robbanhat, és az önkormányzat egyedül nem tudja megoldani a gondokat. Szerinte éppen ezért még legalább harminc hasonló projektre lenne szükség. Mint beszámoltunk, az önkormányzat is az Amenkha egyesülettel közösen féléves romaintegrációs programot kezdett el, amely ha eredményes lesz, szeptember elején lebontják a húsz évvel ezelőtt az Őrkő negyed határában épült beton választófalat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható