Kell a Jobbik Erdélyben? Irodát nyitott Szegedi Csanád Marosvásárhelyen

„Ha úgy gondoltam volna, hogy a Jobbik marosvásárhelyi megtelepedése inkább árt, mint használ a román–magyar kapcsolatoknak, akkor nem nyitottam volna irodát Marosvásárhelyen” – jelentette ki tegnap a Krónikának Szegedi Csanád EP-képviselői irodájának megnyitóján. A Jobbik alelnökének célja a romániai magyarok anyanyelvhasználatának teljes körű biztosítása, az önrendelkezés elérése. Mint hangoztatta, a Jobbik főleg azért küzd, hogy dél-tiroli mintára megvalósuljon a székely területi autonómia, és kezdeményezni fogják, hogy egész Románia, és főleg Erdély területén hivatalos nyelvvé váljon a magyar.

Bíró Blanka

Máthé Éva

2010. június 08., 16:282010. június 08., 16:28

A Jobbik felelősséget vállal az „ideiglenesen elszakított nemzetrészekért”, a magyarországi párt számára nem létezik erdélyi, kárpátaljai, felvidéki magyarság, hanem csak egységes magyar nemzet – jelentette ki tegnap Marosvásárhelyen Szegedi Csanád, a Jobbik Magyarországért Mozgalom európai parlamenti képviselője az első erdélyi irodájának megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón. „A politika a felelős azért, hogy Európa legnagyobb jogfosztott kisebbsége a Kárpát-medencei magyarság. Nemcsak a román, szlovák, hanem az eddigi magyar politikusok is” – vélekedett Szegedi, aki szerint ezért a jelenlegi politikusoknak kell visszaadniuk a határon túli magyarok önbecsülését.

Autonómiát és nyelvhasználatot kérnek

Mint hangoztatta, a Jobbik főleg azért küzd, hogy dél-tiroli mintára megvalósuljon a székely területi autonómia, és kezdeményezni fogják, hogy egész Románia, és főleg Erdély területén hivatalos nyelvvé váljon a magyar. Szeretnék elérni – tette hozzá –, hogy a közigazgatásban, illetve a rendőrség kötelékeiben az etnikai arány tükröződjön, az oktatásban az óvodától az egyetemig magyar nyelven lehessen tanulni.

„Az etnikai összetétel megváltoztatása ma is zajlik egész Erdély területén” – hangoztatta Szegedi, aki szerint ezeket a törekvéseket meg kell akadályozni. Ennek érdekében – fűzte hozzá – a témát uniós szinten is fel kívánják vetni. „Az iroda létrehozásának fő üzenete az, hogy ez nem valaki ellen, hanem valakiért jött létre” – húzta alá a szélsőjobboldali alakulat alelnöke. Mint fogalmazott, a helyszín azért épp Marosvásárhely, mert itt bár a lakosság fele magyar, a város szerinte elvesztette magyar jellegét, nincsenek magyar királyokat, szenteket ábrázoló szobrok, „az utcanevek használata botrányos: Dózsa György neve Gheorghe Dojaként szerepel”.

„Az esemény másik üzenete, hogy elég volt a meghátrálásból – hangsúlyozta a képviselő. – Az szeretnénk, hogy Marosvásárhely ismét a Székelyföld fővárosa, szimbóluma legyen, ahol az emberek szolidaritást és együttműködést vállaljanak egymással.” A határon túli magyarok kettős állampolgárságával kapcsolatban kifejtette: azon lesznek, hogy ezzel választójog is járjon, és a Jobbik a gazdasági intézkedésekben is tekintettel lenne az elszakított nemzetrészekre.

Cáfolt szélsőségesség

A Krónika kérdésére, miszerint nem gondolja-e, hogy a szélsőjobboldali alakulat marosvásárhelyi megtelepedése inkább árt, mint használ a román–magyar együttélésnek, leszögezte: ha így gondolta volna, akkor nem nyitotta volna meg az irodát. Mint fogalmazott, az erdélyi magyarság problémáira fel kell hívni a figyelmet. „Az erdélyi magyar EP-képviselők nem látják el azt a szerepet, amelyet el kellene látniuk a magyarság védelmében. A Jobbik nem akarja kisajátítani Erdélyt, a Székelyföldet politikai szinten, de példát kívánunk mutatni. Szeretném látni, hogy a többi magyar párt is irodát nyit Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Kolozsváron, Nagyváradon” – válaszolta. Hozzáfűzte: egyaránt elégedetlen az RMDSZ – személyesen Markó Béla – és Tőkés László tevékenységével, de utóbbival el tudja képzelni az együttműködést; viszont elsősorban az RMDSZ-t tartja felelősnek amiatt, hogy az erdélyi magyarság lélekszáma 200 ezerrel apadt az elmúlt 20 évben. Ugyanakkor azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy „a Jobbik nem szélsőséges párt, csak a magyarság érdekeit képviseli, határozott, de szalonképes politikát kíván folytatni, úgy, hogy az a magyar és román nép békés együttélését ne veszélyeztesse”.

A sajtótájékoztató végén egyébként számtalan kérdéssel ostromolták meg a magyar és román újságírók az EP-képviselőt. Ezekre válaszolva elmondta: az Új Magyar Gárdával felvállalják az együttműködést. Szegedi közölte, a szervezet főkapitánya, Kiss Róbert a nyár végén Marosvásárhelyre látogat, és tájékoztatja majd célkitűzéseiről a közvéleményt. Szegedi ugyanakkor nyomatékosan leszögezte: a székelységnek politikai úton kell kivívnia önrendelkezését. Szerinte egyébként a határoknak már nincs jelentősége, tehát „eljött az önrendelkezések korszaka, amikor a közösségeknek meg kell adni azt a jogot, hogy referendum útján eldöntsék, melyik országhoz akarnak tartozni”. Arra a kérdésre, hogy mit szólna, ha Szegeden vagy Debrecenben nyitna irodát a nagy-románia párti Corneliu Vadim Tudor, válasza az volt: ha e városok lakosságának az 50 százaléka román lenne, akkor ez természetes lépésnek számítana. Szegedi különben a következő határon túli kirendeltségét Zentán szeretné megnyitni.

Kisebbségvédelmi dilemmák

Mindenkinek szuverén joga, hogy képviselői irodát nyisson, ha van erre pénze – jelentette ki a Krónika érdeklődésére Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. A környezetvédelmi tárca vezetője kifejtette, nincs semmilyen kapcsolata a Jobbikkal, nem érdekli az alakulat és képviselőinek tevékenysége sem Magyarországon, sem az Európai Parlamentben. Szerinte a Jobbik EP-képviselője Marosvásárhelyen nyitott irodájának a következményeit akkor lehet felmérni, ha kiderül, milyen jellegű tevékenységet folytat.

Arra a kérdésre, hogy szerinte hogyan befolyásolja az erdélyi magyarság és a románok viszonyát, ha a Jobbik megveti a lábát Erdélyben, Borbély László kifejtette, elsősorban a párt vezetőinek kellene feltenniük maguknak a kérdést, miként folytathatnak egyszerre kisebbségvédő és kisebbségellenes politikát. „Úgy tűnik, a Jobbik ezt a dilemmát nem tudja feloldani. Azonban nem védelmezheti Romániában a kisebbség érdekeit, ha Magyarországon kisebbségellenes politikát folytat” – utalt Borbély arra, hogy a Jobbik többször is bírálta a romákat.

Együttműködés az önrendelkezésért

„A magyarországi választásokat tudomásul kell venni, mint ahogy azt is, hogy a Jobbik mögött a választói akarat közel egyötöde áll” – fejtette ki lapunknak Szász Jenő. A Magyar Polgári Párt elnöke szerint Szegedi irodájának megnyitása akár követendő példa is lehet. „Ahogy Tőkés László is nyitott EP-képviselői irodát Budapesten, a magyar képviselők is nyithatnak irodát nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban egyaránt” –szögezte le Szász, aki szerint a revíziós gondolatoknak Magyarországon nincs megalapozottsága.  „Június 4-én, a nemzeti együvé tartozás napján is az fogalmazódott meg, hogy bár Trianon tragikus következményekkel járó diktátum, túl kell lépni az árnyékán, ne az elesettségünket sirassuk, hanem az összetartozásunkat erősítsük” – fejtette ki a pártelnök.

Izsák Balázs SZNT-elnök úgy nyilatkozott, közképviseleti szervezetként a nemzeti tanács tagjai különböző politikai színezetűek és hovatartozásúak, így nem minősítheti a politikai pártokat, de partnerként fogadnak el mindenkit, aki Székelyföld területi autonómiájának ügyét felvállalja. Hangsúlyozta, az SZNT kapcsolatépítésre törekszik a magyar parlament mind a négy pártjával, állandóan együttműködik a magyarországi államhatalom minden intézményével, amelynek hatása lehet az erdélyi magyarság jövőjére. A Jobbik román megítéléséről Izsák elmondta, a politikai pártok mérlegre teszik egymást, az SZNT viszont ezekben a csatározásokban nem kíván részt venni. Az EMNT vezetőit lapzártánkig nem sikerült elérnünk.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható