Kárpótolt néprajzosok: elfogadja a BBTE a korábban már letett vizsgákat

Nem kell újra vizsgázniuk a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) azon néprajz szakos diákjainak, akik egyetemi hiba folytán nem kaphattak oklevelet, így kénytelenek voltak újrairatkozni a bölcsészkar egyes szakjaira – derült ki az intézmény tegnapi közleményéből.

Kőrössy Andrea

2012. február 23., 09:342012. február 23., 09:34

Magyari Tivadar, az egyetem magyar tagozatának vezetője ugyanis elfogadtatta a BBTE szenátusával azt a tételt, amely szerint az egyes karok vizsgabizottságainak joguk van elfogadni a korábbi években megszerzett azonos vizsgák eredményeit. Mint arról korábban beszámoltunk, az egyetemre 2006-ban, illetve 2007-ben beiratkozó, illetve a bölcsészkar néprajz–idegen nyelv vagy magyar nyelv szakát ekkor elvégző diákok eddig azért nem kapták meg a kiérdemelt oklevelet, mivel a választott duplaszak az egyetem hibájából nem volt engedélyezett.

Emellett a 2008-ban végzettek a tanév közepén szembesültek azzal, hogy a bolognai követelmények szerint a néprajz és a magyar két külön tudományághoz – a társadalom-, illetve irodalomtudományhoz – tartozik, így emiatt sem fognak hozzájutni az úgynevezett szakpáros diplomához. Az is gondot jelentett, hogy a néprajz főszakos hallgatók a magyar nyelvet csak másodszakként tanulták, ezért azok a tantárgyak, amelyek a magyar főszakosok számára kötelezőek voltak, előbbiek számára csak választhatóak maradtak. Ez azt jelentette, hogy a néprajz főszakosok a 2008-as tanév végén magyar nyelvből sem kaphattak oklevelet.

Az érintettek közül többen újrairatkoztak egyetlen, általuk választott szakra, az új szabályzat szerint pedig nem kell újra vizsgázniuk azokból a tantárgyakból, amelyekre már korábban megkapták a minősítést. „A múlt évtized első felében katasztrofális hiba folytán éveken keresztül nem engedélyezett szakra írattak be több mint 100 magyar és mintegy 30 román tagozatos diákot. Mindezért az egyetem központi vezetősége és a bölcsészkar hozzá nem értő felelősei voltak hibásak. Azóta a hátrányosan érintett diákok egy része visszairatkozott az egyetemre, viszont most újra záróvizsgázniuk kellene. A új elfogadott szabály lehetővé teszi, hogy a vizsgabizottság elfogadja a korábbi vizsgaeredményeket. Arra kértem a bölcsészkar magyar tagozatát, hogy a korábbi vizsgaeredményeket ismerjék el” – nyilatkozta Magyari Tivadar.

A BBTE szenátusa emellett tegnap a záróvizsgák új szabályzatát is megszavazta, amely szerint az egyetem elvégzéséhez ismét két próbatételre lesz szükségük a hallgatóknak: egy vizsgára, valamint egy megvédett szakdolgozatra. Az utóbbi években a végzősök előtt álló egyetlen próbatétel a szakdolgozat megvédése volt.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során