Karácsonyra átadják az új gyógyfürdőt és wellnessközpontot Borszéken

A turizmus fellendülését várják az új létesítménytől •  Fotó: Borszék Önkormányzata

A turizmus fellendülését várják az új létesítménytől

Fotó: Borszék Önkormányzata

December közepén veheti birtokba a nagyközönség Borszék új gyógyfürdőjét és wellnessközpontját. A Hargita megyei fürdőváros önkormányzatának 12 évig tartó huzavona után sikerül befejezni a beruházást, mely visszahelyezi a települést az európai gyógyfürdők térképére.

Krónika

2022. november 03., 17:462022. november 03., 17:46

Az új gyógyfürdő és wellnessközpont üzembe helyezésére december 15. és 20. között kerül sor, jelenleg az utolsó simításokat végzik a létesítményen – mondta el az Agerpres hírügynökségnek Mik József polgármester. A borszéki elöljáró szerint már az engedélyeztetési folyamatnál tartanak és a személyzet alkalmazása zajlik.

Az orvosi személyzet november 10. körül kaphatja meg munkaszerződését, mely után háromhetes tanfolyamon vesz részt, de decembertől a központ működtetéséhez szükséges többi alkalmazottal is szerződést kötnek.

47 alkalmazottal nyílik meg a létesítmény, ezek az önkormányzat által létrehozott cég, a Fontana Balneo SRL beosztottjai lesznek.

A polgármesteri hivatal az egészségbiztosítási pénztárral és a nyugdíjpénztárral is elkezdte az egyeztetéseket a gyógykezelések és egyéb szolgáltatások fedezése érdekében, az árakról az üzleti terv függvényében döntenek, mondta az elöljáró. Mik József úgy vélte, az új gyógyfürdő és wellnessközpont a turizmus újjáéledését hozza a Hargita megyei településen.

•  Fotó: Borszék Önkormányzata Galéria

Fotó: Borszék Önkormányzata

Emlékeztetett, hogy a létesítmény megépítése 12 évig tartott, de a számos nehézség közepette mindig sikerült megoldást találni.

A 8 millió eurós beruházásból elkészült gyógyfürdő és wellnessközpont építése 2011-ben kezdődött, a finanszírozás nagy részét a fejlesztési minisztérium biztosította, amely 13,5 millió lejt különített el a célra. Közel másfél évvel a munkálatok megkezdése után minden állami költségvetésből származó finanszírozás megszűnt, végül 2016-ban 13 millió lejes banki hitelt vett fel az önkormányzat, ehhez társultak a turisztikai minisztériumtól, a Hargita megyei tanácstól és a helyi költségvetésből származó források.

A vadonatúj létesítmény kezelőközpontot és wellnessközpontot foglal magában, amelynek területe 2900 négyzetméter, és nyáron napi 1000, télen 700 pedig fő befogadására alkalmas.

A létesítményhez beltéri és kültéri medencék, szaunák és kezelőközpont is tartozik. Utóbbi működtetésének kedvez, hogy a kormány múlt pénteki döntése érdekében a város visszakapta gyógyfürdő státuszát, ami lehetővé teszi, hogy a központban szervezett formában végezzenek gyógykezeléseket.

•  Fotó: Borszék Önkormányzata Galéria

Fotó: Borszék Önkormányzata

Borszéken 2001-ben zárt be a régi kezelőközpont, amelynek következtében megszűnt a gyógykezelés, a város pedig elveszítette a gyógyüdülőhely státuszt. A zömében magyarlakta Hargita megyei város Erdély egyik leghíresebb fürdő- és üdülővárosa, turistaközpontja volt, az Osztrák–Magyar Monarchia idejében Karlovy Varyval és Baden Badennel vetekedett.

korábban írtuk

Ismét gyógyüdülőhelynek minősül Borszék, kezeléseket is végezhetnek az új wellness központban
Ismét gyógyüdülőhelynek minősül Borszék, kezeléseket is végezhetnek az új wellness központban

A Hargita megyei város 2001-ben veszítette el ezt a besorolást, amelyet pénteki ülésén hagyott ismét jóvá a kormány.

korábban írtuk

Megtörtént a borszéki új gyógyfürdő és wellnessközpont műszaki átadása, alkalmazottakat keresnek
Megtörtént a borszéki új gyógyfürdő és wellnessközpont műszaki átadása, alkalmazottakat keresnek

Tizenkét évvel a beruházás megkezdése után megtörtént a Hargita megyei Borszék új gyógyfürdőjének és wellnessközpontjának műszaki átadása. Ezzel kezdetét vette a létesítmény üzembe helyezésének folyamata.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)

A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)
2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök
2025. július 08., kedd

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás

Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás
2025. július 08., kedd

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak

Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak
2025. július 08., kedd

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”

A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”
2025. július 08., kedd

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség

Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség
2025. július 08., kedd

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók

A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók
2025. július 08., kedd

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa

A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Marad a veszélyhelyzet Parajdon
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon