Fotó: Brassói Evangélikus-Lutheránus Egyházközség
PÁSZTORLEVELEK – Karácsonykor a félreértett és félreismert Isten közénk jön, nagyobb ő mindnyájunknál, még az angyaloknál is dicsőbb – írja a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház nevében Zelenák József esperes karácsonyi pásztorlevelében, amelyet alább közlünk.
2023. december 26., 14:432023. december 26., 14:43
„Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az Úr lelke nyugszik rajta…” (Ézs 11,1–2) – Jézus születését adja hírül a prófécia.
Mindkettő hatalommal bír. Mind a bölcsőből, mind a nagypénteki keresztről „Isten dicsőségének kisugárzása és létének képmása” tekint vissza. Ez egyeseket elrettent, mások számára pedig hívó szó. A jászolbölcső törékeny, egyszerű, fából készített, a benne helyet kapó kisded Jézus törhetetlen, rendkívül összetett személyiség, hús-vér ember, testvérünk lett mennyei Atyánk akaratából.
A világ szerényei, adakozó, szolgálatkész lakói, másokért tenni akarói számára két hely van, ahol elhagyja őket a bizonytalanságuk, bátortalanságuk, amely felé lelkük mélyén folyamatosan tartanak, ahol békességben és nyugalomban vannak, ahol nem szégyellnek letérdelni. Ez Betlehem és a Golgota. A mi hitünk a jászolnál kezdődik, és a Golgotán teljesedik be.
Karácsonykor a félreértett és félreismert Isten közénk jön. Nagyobb ő mindnyájunknál, még az angyaloknál is dicsőbb. Szavával kezdi el hordozni a mindenséget. Ami eddig csak próféták szava volt, a beláthatatlan messzi időbe gondolt Messiás, most megszületik. Ezzel elkezdődik a teljes átalakulás és a világ teljes újrarendeződése. A velünk folyamatosan kommunikáló Isten végre elképzelhető. Olyan formát ölt, mint amilyenek mi vagyunk. Milyen jó, hogy van édesanyja, Mária, aki igazi édesanyaként bánik kicsiny gyermekével. És van apa, József, aki gondoskodik a család biztonságáról, megélhetéséről. Isten földi megjelenésének van családja, van gyermekkori története, életének kifutása. A Mindenható így adja értésünkre, milyen hatalmas szeretettel vagyunk gondolataiban.
Fotó: Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
Ezt el is mondja nekünk. A legtisztább és legtisztességesebb módon, ahogy ezt az Isten megteheti: Fiát küldi az embervilágba. Majd a megszületett Megváltó, felnőtté válva, megtérésünk után egy egész életen át beszélget velünk. De nemcsak szavain, hanem embereken keresztül, a gyülekezeti közösségen keresztül, a templomok tárgyain, szimbólumain, fényein és zenéjén keresztül. Szól a családokhoz és a presbiterekhez, szól a hittanosokhoz, nyugdíjasokhoz és az egyedül levőkhöz. Ez karácsony.
Mindaddig nyugtalanok vagyunk, míg meg nem találjuk őt. Nyugtalanul nézünk szét a felbolydult és vesztébe rohanó világban, mígnem egyszer csak a pásztorokkal és napkeleti bölcsekkel rátalálunk. A jászol és a kereszt nem engedi, hogy szétessünk, elkallódjunk, mert összefog, megtart, biztossá tesz.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok szeretetteljes, boldog karácsonyt, és örömökben gazdag, békés új évet.
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.
Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.
A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.
Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.
A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.
Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.
Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.
Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.
Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.
Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.
szóljon hozzá!